Itt a vége: Amerika és Izrael otthagyja az UNESCO-t

Hosszú évek óta tartó állapotnak vetett véget a két szövetséges: Izrael-ellenes előítéletei miatt kiléptek az ENSZ tudományos-kulturális szervezetéből. A zsidó államban a baloldali ellenzék is támogatta a lépést.

„Az első dolgom az lesz, hogy helyreállítsam az UNESCO hitelességét, a tagállamok bizalmát, a szervezet hatékonyságát, hogy cselekedni tudjon, mert ez az egyetlen (intézmény), amely hosszú távon képes rá mai világunk kihívásaival szemben” – jelentette ki az ENSZ alá tartozó szervezet frissen megválasztott főigazgatója, a marokkói zsidó családból származó Audrey Azoulay. A volt francia kulturális miniszter egy nappal azután nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok és Izrael is bejelentette: 2018 végi határidővel kilép szervezetből. A szervezet hitelességének helyreállítására szükség is lesz, hiszen a két állam az UNESCO egyoldalú Izrael-ellenességével és az elengedhetetlen szervezeti reformok hiányával indokolta kilépését.

Azoulay megválasztása az utolsó pillanatig kérdéses volt, mert az első fordulóban még riválisa, az arab államok egy része által támogatott katari Hamad ben Abdelaziz al Kaouari vezetett, aki végül a döntő szavazáson 28:30 arányban alulmaradt Azoulay-vel szemben. Zsidó szervezetek előtte aggodalmukat fejezték ki al Kaouari miatt, a volt katari kulturális miniszter ugyanis a Simon Wiesenthal Központ kutatása szerint személy szerint is felelős volt zsidó összeesküvési elméletek és antiszemita irodalom terjesztéséért országában. A nemzetközi közösség jó része által terrorizmus-finanszírozással vádolt Katar pedig amúgy is az élharcosa az Izrael elleni határozatok elfogadásának.

Az UNESCO, tehát az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Izraellel kapcsolatos egyoldalú és elfogult állásfoglalásai évek óta feszültséget keltenek. Mint arról beszámoltunk, júliusban nagy felháborodást váltott ki Izraelben, hogy a szervezet Világörökségi Bizottsága palesztin kérésre „védett övezetté” nyilvánította Hebron óvárosát mint „kivételes értékű” helyet anélkül, hogy a zsidósággal való kapcsolatát megemlítette volna. Izrael 69. függetlenségi napján pedig felszólították a zsidó államot, hogy szüntesse meg szuverenitását Jeruzsálem egésze felett. Az Egyesült Államok már akkor jelezte, hogy felülvizsgálja az ENSZ-szervezethez fűződő kapcsolatát, mert a Hebronnal kapcsolatos döntést „a történelem meghamisításának” tartja.

2016-ban az akkor öt éve felvett palesztinok javaslatára két olyan határozat is született, mely tagadja a zsidó nép és legszentebb helye, a Siratófal, illetve a Templom-hegy közötti kapcsolatot. A 24 tagország által támogatott szöveg a szent helyeket kizárólag azok arab nevével illette, és 15 alkalommal nevezte Izraelt megszálló erőnek. A mostani amerikai lépést Netanjahu izraeli kormányfő „bátor és erkölcsös” döntésnek nevezte, és közölte: utasította a külügyminisztériumot, hogy készítse elő Izrael kilépését az UNESCO-ból, mivel a szervezet „abszurd színházzá” vált, ahol nem megőrzik, hanem eltorzítják a történelmet. Dani Danon, Izrael ENSZ-nagykövete szerint olyan új korszak kezdődik, amelyben immár meg kell fizetni az árát annak, ha valaki hátrányos megkülönböztetést alkalmaz Izrael kárára. Hozzátette: az UNESCO most már láthatja, hogy „az Izrael ellen hozott abszurd és szégyenteljes” határozatainak következményei vannak. (Az UNESCO-ban rendkívül aktív arab lobbi működéséről, ill. Hebron ügyéről ez a blogbejegyzés számol be alaposan.)

A zsidó államban, amely egyébként már jó egy éve felfüggesztette részvételét a szervezetben a kormánypártok és a balközép ellenzék is üdvözölték az amerikai döntést. Avigdor Liberman védelmi miniszter „fontos erkölcsi lépésről” beszélt, Ayalet Shaked igazságügyminiszter pedig „Izraelnek ártó, a BDS-mozgalmat segítő” szervezetnek nevezte az UNESCO-t. A liberális ellenzék vezetője, Yair Lapid még Netanjahu bejelentése előtt felszólította a kormányt, hogy kövesse Amerika példáját.

Németország és Franciaország viszont sajnálatát fejezte ki a két állam döntése miatt, az orosz külügyminisztérium szóvivője pedig közölte, hogy Izrael „Amerika rossz példáját” követi (ő ugyanaz a szóvivő, aki tavaly zsidó konspirációnak tulajdonította Donald Trump győzelmét). Az UNESCO távozó főigazgatója, a bolgár Irina Bokova ellenérzését fejezte ki, mondván, a lépés „veszteség az ENSZ családjának, veszteség a multilateralizmusnak.”

Az amerikai külügy most azt jelezte, hogy kész megfigyelőként részt venni a szervezet munkájában, főként a világörökség megőrzésében, illetve a tudományos együttműködésben, ugyanakkor emlékeztettek arra, hogy a szervezet emberi jogi bizottságának korábban a háborús bűnös Aszad szíriai elnök is tagja volt. Nikki Hailey ENSZ-nagykövet már hetekkel korábban értésre adta, hogy ha elmarad az alapvető intézményi reform, akkor az Egyesült Államok kilép az UNESCO-ból, mivel nem hajlandó több pénzt áldozni egy ennyire Izrael-ellenes szervezetre (évi legalább 80 millió dollárt). Megfigyelők szerint 2018-ig még több minden változhat a szervezetben, de ha nem, akkor éppen ez az amerikai-izraeli lépés tolhatja el az UNESCO-t egy még vadabb, Izrael-ellenes irányba.

Zsido.com, MTI

Fotó: unesco.org

 

 

 

 

  • Küldés emailben