1. ? Két magyar csodarabbi

Teitelbaum Móse, a sátoraljaújhelyi rabbi

A SzigetSzatmár chászid dinasztia első rebbéje,

aki Jiszmách Mojse néven ismertes

Az ellenfél

Móse Teitelbaum rabbi fiatal korától a chászid tanítás ellensége volt, mert az mindig bősz és féktelen eretnekségnek tűnt előtte. Egyszer barátjánál, Jószéf Ásér rabbinál vendégeskedett, aki ugyanúgy szembehelyezkedett a hitújítókkal. Azokban a napokban jelent meg nyomtatásban a tiszteletre méltó Jichák Lurja cfáti kabbalista imakönyve; az ő tanítása szolgált a chászid filozófia alapjául. Amikor megmutatták nekik a könyvet, Móse rabbi kitépte az illető kezéből a súlyos kötetet és földhöz vágta. Jószéf Ásér rabbi azonban fölemelte a padlóról és így szólt: – Azért ez is csak imakönyv, nem szabad ilyen megvetően bánni vele. Amikor az esetről beszámoltak a lublini rabbinak, az azt mondotta: – Móse rabbiból chászid lesz, Jószéf Ásér rabbi megmarad ellenfélnek. Hiszen akiben az ellenségesség tüze lángol, az lángra lobbanhat Isten iránt is; akinek viszont az ellenszenve hideg, az előtt minden út zárva van. – És valóban így is történt.

 
 

Gyász és öröm

Amikor Móse Teitelbaum rabbi a lublini rabbi tanítványa lett, egy ideig a chászidok életmódját vizsgálta, és az igen tetszett neki. Egyszer azonban egy kérdés fészkelte magát a szívébe. Azt tapasztalta, hogy a chászidok állandóan örülnek, minden dolgukat örömmel végzik, vígan járnakkelnek a világban, békével térnek meg este és elragadtatottan imádkoznak, ugyanakkor a Sulchán Áruch törvénykönyv egyik szakaszára gondolt: „Minden istenfélőnek illendő gyászt és szomorúságot éreznie a szentély lerombolása miatt.” Emiatt ébredt kétely a szívében, éppen amikor a lublini rabbihoz tartott. De megpróbálta megnyugtatni magát és így szólt Istenhez: Uram, te ismered a gondolataimat és tudod, hogy azt szeretném, ne lássak igazságtalanságot az igazságosban. Ezért kérlek, légy velem és segíts, hogy mesterem megnyugtató választ adjon kérdésemre, ha hozzá megyek. Hiszen bölcseink azt mondják: „Aki azért jön, hogy megtisztuljon, annak segítenek ők.” Így imádkozott és tanácskozott Istennel, amíg Lublinba nem ért. Amikor átlépte Jákov Jichák rabbi házának küszöbét, az a következő kérdéssel fogadta: – Miért olyan borongós ma a tekinteted? Bár a Sulchán Áruchban az áll, hogy minden istenfélőnek gyászt és bánatot kell éreznie a szentély lerombolása miatt. De hidd el, az éjféli sirámot Jeruzsálem pusztulása miatt mi is könnyek és jajszavak kíséretében mondjuk, mégis minden örömmel történik. Ismered annak a királynak a történetét, akit száműztek? Sokáig bolyongott, míg végre egyik barátjánál menedéket talált. Az illető elsírta magát, amikor arra gondolt, hogy a királyt elűzték az országából. Ugyanakkor mégis örült, hogy a király nála van. Más szóval, a száműzetésben lévő Sechiná nálunk kapott menedéket.

 
 

A félelem

Móse Teitelbaum rabbi jegyezte föl fiatalkori álmairól a következőket: – Újév előestéjén kinéztem az ablakon és láttam az embereket az imaházba futni, és láttam rajtuk az ítélet napjától való félelmet. És akkor így szóltam magamban: – Hála Istennek, én egész évben helyesen cselekedtem, illő módon imádkoztam és tanultam, nincs félnivalóm. – És akkor álmomban megmutatták öszszes jótettemet. És én csak néztem és nem hittem a szememnek: szétcibálva, összetépve, meggyalázva! Rögtön felriadtam, és félelemtől reszketve rohantam az imaházba.
 
 

A Paradicsom

Móse Teitelbaum rabbi jegyezte föl álmairól a következőket: – A tannaiták Paradicsomában voltam. Megőrzött egy másik lapot is, amelyen ez állt: – Az angyalok alá fognak meríteni téged, anélkül, hogy kárt okoznának neked. – Mert álmában egy hegy tövében állt és a tannaiták Paradicsomába akart bejutni. De azt mondták neki, hogy előbb Mirjám kútjában meg kell merítkeznie. Rémülten pillantott le a kút mélyére. Ekkor az angyalok megragadták és víz alá nyomták, majd újra fölemelték. Ezután bejutott a tannaiták Paradicsomába. Itt megpillantotta az egyik mestert, prémes sapkában ült és a Talmud Bává Kámá (Az első kapu) című traktatusát tanulmányozta. Az út nem vezetett tovább. Móse rabbi csodálkozott. – Ez mégsem lehet a Paradicsom! – kiáltott föl. – Te fiú – mondták neki az angyalok –, te azt hiszed, hogy a tannaiták vannak a Paradicsomban? Nem, a Paradicsom van a tannaitákban!

 
 

A Messiásra várva

Móse Teitelbaum rabbi szakadatlanul várta a Messiás eljövetelét. Ha valami sokadalom hangját hallotta az utca felől, reszkető hangon kérdezte: – A Messiás jött? Mielőtt este nyugovóra tért, ágya mellé készítette szombati öltözetét és ráhelyezte a vándorbotját. Egy őrt azzal bízott meg, hogy az első észlelt jelre rögtön költse fel. Egyszer megvételre ajánlottak neki egy szép lakóházat közvetlenül az imaház mellett. – Mit kezdjek vele? kiáltott föl. – Maholnap itt a Messiás, akkor pedig Jeruzsálembe költözöm. Korának tekintélyes cádikjai azt tartották róla, hogy Jeremiás próféta lelkének egy szikrája kelt életre benne. Ha valaki Tisá böÁv (Áv hó 9.), a jeruzsálemi szentély elpusztulásának napján érzett mérhetetlen gyászán csodálkozott, azt szokta mondani. – Mit csodálkoztok? Én vagyok az az ember, aki látta a nyomorúságot [Siralmak 3:1.]. De Isten megengedi, hogy az épülést is lássam. Késő öregkoráig sosem ötlött eszébe, hogy még a Messiás eljövetele előtt meghalhatna.

* * *

Egyszer a sátoros ünnep hetedik – Hosáná rábbá napján, amikor a megváltásért és az égi segítségért fohászkodunk, az emelvény körüli körmenetben így imádkozott: – Világ Ura, a te segítségeddel jöjjön el a vég! És ne gondold, hogy a magam javáért aggódom! Mert hiszen belenyugszom, hogy amíg szívem dobog, szellemem és lelkem nem részesül megszabadításodban és megváltásodban, kész vagyok a parittyából kirepülő kő sorsában osztozni és elviselek minden szenvedést, csak hogy ne kelljen Sechinád hiányát tovább elszenvednem!

* * *

Nyolcvankét éves volt, amikor engesztelés napjának előestéjén a Kol Nidré elmondása előtt így szólt: – Világ Ura, te tudod, hogy rossz tanuló vagyok, de azt is tudod, hogy megmondom az igazat, hazudni nem szoktam és nem szépítem a dolgokat. Ha Móse, Cháná fia tudta volna, hogy megőszül, mielőtt a Messiás jön, bizonyára ki sem bírta volna addig. Te viszont, Világ Ura, nap mint nap bolondítottál, míg teljesen meg nem őszültem. Ebben a korban nagy dolog az, ha a Mindenható egy vén bolondot bolonddá tud tenni! Most kérlek, Világ Ura, jöjjön már végre a Messiás! Nem mi miattunk, hanem Te miattad, hogy a nép megszentelje Nevedet!

* * *

Halála előtt mondotta: – Szent tanítóimon töprengek, akiknek lelke már a legfelső Paradicsomban tartózkodik. Miért hallgatnak, miért nem remegtetik meg mind a világokat, hogy a Messiás végre eljöjjön? Kis idő múlva így folytatta: – Biztosan mindenféle gyönyörökkel árasztották el őket az Üdvösség Birodalmában, és megfeledkeztek a földről, hiszen nekik már olyan, mintha a Messiás eljött volna. Kisvártatva még azt mondta: – Ha velem is ezt akarják csinálni – én nem fogom az én népemet elhagyni!

 
  • Küldés emailben

Fejezetek