4. 📖 Gitin 1. fejezet – A Váló- És Szabadító Levelekről

III. rész, 11/b lap

בְּעָא מִינֵּיהּ רֵישׁ לָקִיש מֵרַבִּי יוֹחָנָן: עֵדִים הַחֲתוּמִין עַל הַגֵּט וּשְׁמוֹתָן כִּשְׁמוֹת גּוֹיִם, מַהוּ?

Rés Lákis egyszer megkérdezte Rabbi Jochánántól: Ha egy (Izraelből származó) válólevélen az aláírt tanuk nevei olyanok, mintha nemzsidó nevek lennének (és így nem lehet tudni, hogy zsidók-e, vagy nem) akkor mi (lesz a törvény)?

אֲמַר לֵיהּ: לֹא בָּא לְיָדֵינוּ אֶלָּא לוּקוּס וְלוֹס וְהִכְשַׁרְנוּ. וְדַוְקָא לוּקוּס וְלוֹס, דְּלָא שְׁכִיחֵי יִשְׂרָאֵל דְּמַסְקֵי בִּשְׁמַהֲתַיְיהוּ, אֲבָל שְׁמָהָתָא אַחֲרִינֵי, דִּשְׁכִיחֵי יִשְׂרָאֵל דְּמַסְקֵי בִּשְׁמַהֲתַיְיהוּ – לָא.

Így válaszolt neki (Rabbi Jochánán): Egyelőre csak Lukosz és Lusz (névvel ellátott válólevelet) hoztak hozzánk, és azt elfogadtuk (hiszen a lényeges személyek, az átadási tanuk megfelelőek voltak). De ezt kizárólag a Lukosz és Lusz (nevek esetében fogadta el Rabbi Jochánán), mert ritka az ilyen nevű zsidó. Azonban olyan (nem zsidó) nevek esetében, amelyeket zsidók is használnak, (ezen nevek esetében) nem (elfogadható a válólevél). (Hiszen így fennáll a veszélye annak, hogy aláírásuk jóváhagyása után még az átadásnál is hiteles tanúként lesznek elfogadva, holott esetleg nem zsidók.)

[Rés Lákis egy Brájtával megkérdőjelezi a fentieket:]

אֵיתִיבֵיהּ: גִּיטִּין הַבָּאִים מִמְּדִינַת הַיָּם וְעֵדִים חֲתוּמִים עֲלֵיהֶם, אַף עַל פִּי שֶׁשְּׁמוֹתֵיהֶן כִּשְׁמוֹת גּוֹיִם – כְּשֵׁירִין, מִפְּנֵי שֶׁרוֹב יִשְׂרָאֵל שֶׁבְּחוּצָה לָאָרֶץ שְׁמוֹתֵיהֶן כִּשְׁמוֹת גוֹיִם!

Kétségbe vonta Jochánán rabbi szavait, mégpedig a következő brájtá alapján: A tengerentúlról (Izraelen kívülről) érkező válólevelek, amelyeken tanuk aláírásai vannak, még akkor is ha az aláírt (tanuk) nevei olyanok, mintha nemzsidó nevek lennének, a válólevél (mégis) megfelel, mivel a diaszpórában élő zsidók nagy részének neve (ugyancsak) úgy hangzik mintha nemzsidó név lenne. (A Brájtából azt látjuk, hogy még a nem nyilvánvalóan nemzsidó nevek is megfelelnek. Hogyan egyezik ez azzal, amit Rabbi Jochánán mondott, hogy csak a Lukosz és Lusz, nyilvánvalóan nemzsidó nevek esetében fogadható el a válólevél?)

הָתָם כִּדְקָתָנֵי טַעְמָא, מִפְּנֵי שֶׁרוֹב יִשְׂרָאֵל שֶׁבְּחוּצָה לָאָרֶץ שְׁמוֹתֵיהֶן כִּשְׁמוֹת גּוֹיִם.

Ott (a Brájtá esetében, azért elfogadott az ilyen válólevél, ahogy) le is van írva az oka: „mivel a diaszpórában élő zsidók nagy részének neve (ugyancsak) úgy hangzik mintha nemzsidó név lenne” (de Izraelben, ahol ritka a nemzsidónak hangzó zsidó név, ott ezek a nevek nem elfoghatóak).

וְאִיכָּא דְּאָמְרִי: כִּי מַתְנִיתָא בְּעָא מִינֵּיהּ, וּפָשַׁט לֵיהּ מִמַּתְנִיתָא.

Mások úgy tartják, hogy (Rés Lákis nem a fent említettet kérdezte Rabbi Jochánántól, hanem) olyan esetre kérdezett rá (Rés Lákis), mint amilyen a Brájtában említve van. Rabbi Jochánán erre hozta válaszként a Brájtát.

* * *

MISNÁ:

משנה. הָאוֹמֵר: תֵּן גֵּט זֶה לְאִשְׁתִּי וּשְׁטָר שִׁחְרוּר זֶה לְעַבְדִּי – אִם רָצָה לַחֲזוֹר בִּשְׁנֵיהֶן, יַחֲזוֹר; דִבְרֵי רַבִּי מֵאִיר.

Ha valaki azt mondja (egy küldöttnek) „Add oda ezt a válólevelet a feleségemnek (vagy) ezt a szabadítólevelet a (nemzsidó) szolgámnak!” (Ha a váló-, vagy szabadítólevél még nem érkezett meg a feleségéhez vagy szolgájához akkor), ha akarja (mert meggondolta magát), visszaléphet. Ez Rabbi Méir véleménye.

וַחֲכָמִים אוֹמְרִים: בְּגִיטֵּי נָשִׁים, אֲבָל לֹא בְּשִׁחְרוּרֵי עֲבָדִים, לְפִי שֶׁזָּכִין לְאָדָם שֶׁלֹּא בְּפָנָיו, וְאֵין חָבִין לוֹ אֶלָּא בְּפָנָיו;

A Bölcsek (azonban úgy tartják, hogy így van ez) a válólevél esetében, de nem a szolga szabadítólevelével. Mert előnyben részesíthetünk valakit (akkor is), ha nincs jelen, (és nem adott megbízást. Tehát amikor a szolga ura átadta a szabadítólevelet a küldöttnek, a küldött a szolga nevében azt már azonnal át is vette, és így az úr már nem visszakozhat). De hátrányban csak akkor részesíthetünk valakit, ha az illető jelen van, (és megbízást adott. Mivel a válás a feleségnek hátrány, csak akkor történik meg a válás, amikor az asszony megkapja saját kezéhez a válólevelet a küldöttől, és így a férj még visszakozhat.

שֶׁאִם יִרְצֶה שֶׁלֹּא לָזוּן אֶת עַבְדּוֹ – רַשַּׁאי, וְשֶׁלֹּא לָזוּן אֶת אִשְׁתּוֹ – אֵינוֹ רַשַּׁאי.

A szabadulás előny a szolga számára: mert bár a szolga ellátást kap az urától, erre azonban gazdája nincs kötelezve), hiszen ha ura nem kívánja ellátni szolgáját, ez megengedett a számára. (Viszont a másik esetben, a feleség számára mindenképpen hátrány a válás,) mert ha (férje) nem kívánja is ellátni, ez nem megengedett a számára (azaz a férjnek mindenképpen muszáj gondoskodnia feleségéről).

אָמַר לָהֶם: וַהֲרֵי הוּא פּוֹסֵל אֶת עַבְדּוֹ מִן הַתְּרוּמָה כְּשֵׁם שֶׁהוּא פּוֹסֵל אֶת אִשְׁתּוֹ!

Így szólt hozzájuk (Rabbi Méir a Bölcseknek): De hát (ha a szolga ura kohén, akkor szolgája ehet a kohénnak járó törumából. A szolga szabadulásával azonban) a szolgának tilossá válik a törumá evése, ugyanúgy, ahogy a (kohéntól elvált) asszony esetében. (Ebből az derül ki, hogy adott esetben mégis csak hátrányos lehet a szabadulás még a szolgának is. Ezért mondja Rabbi Méir, hogy a szabadítólevél esetében is lehet visszakozni.)

אָמְרוּ לוֹ: מִפְּנֵי שֶׁהוּא קִנְיָינוֹ.

Így válaszoltak neki (a Bölcsek): (Nem számítjuk ezt a szolga hátrányának, mivel törumát enni nem az ő saját joga volt, hanem csak azért járt neki,) mert ő a (kohén) tulajdona volt (akinek joga törumát enni).

* * *

GÖMÁRÁ:

גמרא. יָתֵיב רַב הוּנָא וְרַב יִצְחָק בַּר יוֹסֵף קַמֵּיהּ דְּרַבִּי יִרְמְיָה, וְיָתֵיב רַבִּי יִרְמְיָה וְקָא מְנַמְנֵם, וְיָתֵיב רַב הוּנָא וְקָאָמַר: שְׁמַע מִינָּהּ מִדְּרַבָּנַן, הַתּוֹפֵס לְבַעַל חוֹב – קָנָה.

(Egy alkalommal) Ráv Huná és Ráv Jichák, Joszéf fia, ültek(, tanultak) Reb Jeremiá előtt. Reb Jeremiá ült és szunyókált. Szólásra emelkedett Ráv Huná, és így szólt: a (Misnánkban szereplő) Bölcsek megállapításából, (miszerint a szolga ura nem visszakozhat, miután a szabadítólevelet valaki a szolga számára már átvette) azt látjuk, hogy ha valaki lefoglal (valamit az adóstól) a hitelező számára (annak konkrét megbízása nélkül), (akkor az) a hitelezőévé válik (és az adósnak nincs joga visszakövetelni azt).

אֲמַר לֵיהּ רַב יִצְחָק בַּר יוֹסֵף: וַאֲפִילּוּ בְּמָקוֹם שֶׁחָב לַאֲחֵרִים?

Azt kérdezte Ráv Jichák (Ráv Hunától): (A fent említett törvény akkor is áll) amikor evvel (a lefoglalással) kárt okoz másnak (abban az esetben, ha az adós másoknak is tartozik, hiszen így a többi adósnak esetleg nem maradt semmi)?

אֲמַר לֵיהּ: אִין.

Azt válaszolta neki (Ráv Huná): Bizony, így van (hiszen a Misnában is hátrányos a gazda számára, amikor a szabadítólevelet a szolgája nevében átveszi a küldött).

אַדְּהָכִי אִיתְעַר בְּהוּ רַבִּי יִרְמְיָה, אֲמַר לְהוּ: דַּרְדְּקֵי! הָכִי אָמַר רַבִּי יוֹחָנָן: הַתּוֹפֵס לְבַעַל חוֹב בְּמָקוֹם שֶׁחָב לַאֲחֵרִים – לֹא קָנָה; וְאִם תֹּאמַר, מִשְׁנָתֵינוּ! – כָּל הָאוֹמֵר: “תְּנוּכְּאוֹמֵר זְכוּדָּמֵי.

Eközben Ráv Jeremiá felriadt. (Hallván beszélgetésüket) így szólt hozzájuk: Gyermekeim, a következőt mondta Rabbi Jochánán: Ha valaki lefoglal (valamit az adóstól) a hitelező számára (annak konkrét megbízása nélkül), és evvel (a lefoglalással) kárt okoz másnak, (akkor az) nem válik a hitelezőévé (és az adósnak joga van visszakövetelni azt). És ha a Misnánkra akarnátok hivatkozni (amiből úgy tűnik, hogy nem így van a törvény, erre az az ellenvetésünk, hogy a Misná esetében azért szabadul egyből a szolga, mert az ura azt mondta: „Add oda…” és) aki azt mondja „Adjátok át!” az olyan mintha azt mondta volna „Vegyétek át a nevében!” (azaz a küldöttet jelölte ki arra, hogy a szolgát képviselje, ezzel szemben a lefoglalás esetében a lefoglalót senki nem jelölte ki erre, ezért itt más a törvény).

אָמַר רַב חִסְדָּא: הַתּוֹפֵס לְבַעַל חוֹב בְּמָקוֹם שֶׁחָב לַאֲחֵרִים, בָּאנוּ לְמַחֲלוֹקֶת רַבִּי אֱלִיעֶזֶר וְרַבָּנַן, דִּתְנַן:

Azt mondta Ráv Chiszdá: Ha valaki lefoglal (valamit az adóstól) a hitelező számára (annak konkrét megbízása nélkül), és evvel (a lefoglalással) kárt okoz másnak, (ebben az esetben) vita van Rabbi Eliezer és a Bölcsek között. Ahogy azt (egy másik Misnában) tanultuk:

מִי שֶׁלִּיקֵּט אֶת הַפֵּאָה וְאָמַר הֲרֵי זוֹ לִפְלוֹנִי עָנִי“, רַבִּי אֱלִיעֶזֶר אָמַר: זָכָה לוֹ. וַחֲכָמִים אוֹמְרִים: יִתְּנֶנּוּ לֶעָנִי הַנִּמְצָא רִאשׁוֹן.

Ha valaki (egy gazdag ember) szedte össze a péát (a szántóföld szélének termése, melyet bibliai előírás szerint a szegények részére kell hagyni), és azt mondta: ez (a péá) egy bizonyos szegényé legyen, Rabbi Eliezer úgy tartja, hogy ekkor meg is szerezte neki (annak bizonyos szegénynek). A Bölcsek viszont azt mondják, hogy az első arra járó szegénynek adja oda (mivel a gazdag nem rendelkezhet a péá fölött). (Ezek szerint, már a Misná bölcsei között is vita volt arról, hogy lefoglalhatunk-e javakat olyan helyzetben is, amikor ezáltal kárt okozunk másnak, mint például itt a péá esetében egy másik szegénynek.)

 

  • Küldés emailben

Fejezetek