8. 📖 XXV. – A haszidizmus világa

Haszidizmus – A tudatos élet alapja a haszid meditáció

Haszidizmus

 A tudatos élet alapja a haszid meditáció

 

Frumma Rosenberg-Gottlieb

A sziklás farmról a New York-i jesivába

Az 1970-es évek elején odahagytam a Sziklás-hegység nyugati lankáin fekvő farmomat Coloradóban, és New Yorkba jöttem, hogy a Tórát tanulmányozzam. Nem volt könnyű búcsút venni a harapós őszi reggelektől, a rezgőnyárfáktól, a vadvirágokkal teli nyári réttől, a hósapkás hegyektől. És még annál is nehezebb volt búcsút mondani az ötvenhektáros organikus gyümölcsösömnek, a barackvirágok körül szorgoskodó méheknek, a szelíd és méltóságteljes gesztenyeszín quarter horse lovamnak, Flash-nek. A legnehezebb azonban a közösségtől vett búcsú volt, attól a társaságtól, melyben mindenkinek nagy rutinja volt az elmélkedésben, s a csöndes tudatosság és józanság atmoszférája valósággal áthatotta a száz évesnél öregebb rönkházamat is. Megcsókoltam a földet, és sírtam.

Amikor megérkeztem spirituális célomhoz, a New York-i vallási közösségbe, úgy találtam, nem vagyok kivételes helyzetben. Csak egy voltam a sok igazságkereső közül, aki hasonló zarándokútra kelt olyan világokból indulva el, ahol az elmebéli tudatosság művelése fontos értéknek számított, és mégis hiányérzete volt mindegyiküknek. Egyesek közülünk Vermontból és Oregonból jöttek, mások Costa Ricából és Új-Skóciából, megint mások a Harvardot, a Berkeley-t vagy a Massachusetts Institute of Technologyt hagyták oda, hogy a belső béke titkait kutassák, melyek az antikvitás szent embereinek birtokában voltak. Miután ráébredtünk, hogy a bukolikus életstílus és az egzotikus keleti meditációs technikák tulajdonképpen amolyan „gyorséttermi kaja” csupán éhes zsidó lelkünknek, elkezdtünk az odahagyott örökség tápláló bölcsessége felé fordulni, amelybe beleszülettünk. A Tóra életét választottuk.

És bár a tanítások lélekemelőek voltak, a családi élet vonzó a micvák az értelmes és örömteli élet mindennapi forrása, be kell vallanom, nem éltem békességben. Hol itt a belső megnyugvás? A tudatosság vajon része-e a Tórára alapozó életnek? Ritkán hallottam Tóra-tanárainkat a belső tudatosság ápolásáról beszélni. Idővel azért csak rétegződött a Tóráról nyert megértésem, megértettem, hogy a tudatosság és a békés, kiegyensúlyozott lélek igenis célja a zsidó életnek, és az elnyeréséhez szükséges eszközök finom szálakkal bele vannak szőve a Tóra-tudás nagy szőnyegébe. Megtanultam például, hogy a sálom héber szó nem csak békét jelent, de teljességet, tökéletességet, épséget is. Békével áldjuk egymást, napi imáink végeztével békét kérünk.

 

A Rebbe és a meditáció

Ahogy növekedett a Tóráról való tudásom, a kíváncsiságom is elmélyült. Éhesen faltam az olyan információkat, melyek a Tóra és a lélektan kapcsolatával foglalkoztak, különösen pedig azzal, hogyan gazdagítja a Tórára alapozott életstílus a belső tapasztalatokat is, nem csak a külsődleges viselkedést és a személyközi kapcsolatokat. Finomabb, rejtettebb módon, de a befelé fordulás és az értékrend kifinomulása – mely a Tórára alapozott élet egyik tartóoszlopa – megtapasztalni engedi a sálomot a szó mindkét értelmében: a békével teli lelket is és a teljesség élményét is. A chászid filozófia megmutatja, hogy a belső forrongás lecsillapszik, ha világosan megértjük a céljainkat, és hogy a bizalom, hit, tudatosság és a kétségtől való mentesség ápolása miképpen gazdagítja életünket örömmel. Fokozatosan fedeztem fel, hogy a zsidó hagyomány valójában milyen sokat foglalkozik olyan témákkal, melyekkel más ókori kultúrákban találkozunk először, vagy olyan gyakorlatokban és nézetekben, mint amiket manapság „New Age” néven foglalnak össze.

A békés lélekállapot elérésének egyik legfontosabb „módszere”, ha rendszeres időket jelölünk ki a meditációra. A „meditáció” emlegetésére a többségben keresztbe tett lábbal, lótuszülésben ülő ember képe merül fel, behunyt szemmel, füstölő ég mellette, de a meditáció valójában rendkívül sokféle gyakorlat összefoglaló neve. Mindegyiknek része az elme dinamikájának mozgósítása, hogy célzatosabban, kevésbé véletlenszerűen és öntudatlanul legyünk képesek gondolkodni. A legtöbbhöz szükség van az elme elcsendesítésére is, az elme magasabb és mélyebb tudatállapotának való megnyílás.

1977-ben a Rebbe elkezdte népszerűsíteni a meditáció egy „kóser” formáját, hogy elérhető legyen a nagyközönség számára. Külön hangsúlyozta, hogy a meditáció hasznos eszköze, mintegy gyógyszere a stressznek és a nyugtalanságnak; ugyanakkor aggasztotta, hogy a népszerű meditációs technikák közül sok nem hozható összhangba a Tóra érétkeivel. Személyesen konzultált egy sor vallásos pszichológussal és orvossal, és másokkal is, akikről köztudomású, hogy járatosak a meditációs gyakorlatokban, többek közt a férjemmel és velem is. Amilyen úttörő lelkülettel állt általában is a dolgokhoz, a Rebbe sürgetett minket, hogy fejlesszünk ki egy elfogadható meditációs módszert, mely eszközként szolgálhat a stressz és a békétlenség elleni harcban, a negatív érzelmeket a belső béke átélésével helyettesítve.

 

Meditáció a zsidó történelemben

A Rebbe nyilván nem az első olyan zsidó vezető volt, aki a meditáció témájával foglalkozott. Az Ábrahám életét kommentáló források szerint amikor elküldte utódját ajándékokkal a keletre, ezek közt az ajándékok közt ott voltak különféle meditációs gyakorlatok is, melyek később hatással voltak a távolabbi kelet spirituális tanításaira is. Egyesek szerint a bráhmanok, a papi rend hindu kasztja is Ábrahámról nyerte a nevét, ahonnét ez a hagyomány kiindul. Ábrahám fia, Izsák is meditált, amikor menyasszonya, Rebeka, először látta őt, épp „a mezőn elmélkedett”, és az Írás beszámolója arról, hogyan szokott volt „kutat ásni”, ugyancsak érthető úgy, hogy a tudatosság mélyére szokása volt leásni. A zsidó történelem korai szent emberei közül sokan pásztorkodtak, s azért is választották a pásztori életformát, mert az lehetővé tette, hogy a „mezőn elmélkedhessenek”. A talmudi bölcsek és a misztikus kabbalisták közt régi hagyománynak számított, hogy ima előtt és közben elmélkedtek; s a haszidizmus ezt a tradíciót a Baál Sém Tov ideje óta mind a mai napig ápolja.

A meditáció kabbalisztikus módszereiről kevés az irodalom, talán mert e gyakorlatok részben túl nehéznek minősültek vagy akár veszedelmesek is lehettek, ha gyakorlatlan ember fog hozzájuk, és nem szánták éppen a tömegeknek. Ugyanakkor a kutatás elég sokat feltárt mára ahhoz, hogy világosan álljon előttünk: a legfontosabb zsidó vezetők közül némelyek a múltban igenis számos meditációs technikát alkalmaztak a spirituális gyakorlatuk megtámogatására. Idővel biztonságosabb és egyszerűbb módszerek is születtek. A meditáció a lélek balzsama, a nyugtalanság ellenszere, az Örökkévaló nagyságának, s az ember jelentéktelenségének megértéséhez vezető út. Ugyanakkor megerősíti az embert, és felruházza isteni energiával. Sokféle formája van a meditációnak, kezdve a legegyszerűbb relaxációs gyakorlatoktól, melyekhez a lélegzést kell figyelni, illetve egyéb módon fegyelmezni a testet. Más elemi módszerek szavakat vagy mondatokat alkalmaznak, melyeket ismételni kell, hogy kellő relaxációs választ váltsanak ki, illetve transzcendens gondolatokat. A vezérelt lelki képalkotás is segíthet a képzelet segítségével megtapasztalni a szépséget és a nyugalmat – mert a tudatalatti elmeműködés számára képzelet és valóság azonos.

 

A haszid meditáció

A hitbonenut-meditáció chászid gyakorlatának része egy konkrét spirituális gondolatsor fölötti aktív elmélkedés, amíg az kitágítja a kreatív értelmet, elmélyíti a tudatosságot, és kitörölhetetlen részévé lesz a lelkünknek. Az ima maga is egy haladó formája a meditációnak, de egyszersmind egyszerű és könnyen hozzáférhető bárki számára. A tefillá héber szó (’ima’) jelentése: összekapcsolódni, összeköttetést keresni létünk spirituális forrásával. A sziddur, az imakönyv is tekinthető tulajdonképpen rendkívül kifinomult, strukturált kalauznak az Örökkévaló jelenlétének és hatalmának tudatosításához. Ahogy figyelem, amint egyre több barátunk, rokonunk és ismerősünk szed antidepresszánsokat és nyugtatókat, vagy küzd pusztán azért, hogy a lelki egyensúlya ne bomoljon fel ebben a nagy gazdasági és politikai káoszban, úgy érzem, kötelességem újra felhívni a figyelmet a Rebbének erre a felhívására. Manapság – még inkább, mint valaha – élet-halál kérdése, hogy segítsünk az embereknek megtanulni a stressz csökkentésének technikáit, és elmagyarázni, miért fontosak az efféle gyakorlatok a hétköznapi életben. És nem csak a negatív hatások leküzdéséről van ám itt szó. Az ilyen kihívásokban van az a rejtett lehetőség, hogy az életünk minőségét drámaian megnöveljük.

 

Miért éppen korunkban van nagy szükség a meditációra?

Az embert teremtője felruházta látványos és kifinomult védelmi rendszerrel, ennek a neve a „küzdj vagy menekülj” válasz. Amikor egy stresszfaktor bizonyos hormonokat stimulál, amilyen az adrenalin vagy a kortizol, ezek az ágensek felgyorsítják a szívverést, rövid és sietős lélegzetvételre indítanak, meggyorsítják a véráramlást, hogy mozgósítsák az izomcsoportokat, lassítják az emésztést, és különféle nem akaratlagosan működő fizikai funkciókat – így adva a testnek energiatöbbletet, támogatást. Az izmaink megfeszülnek, a fogainkat összeszorítjuk, még a hajszálerek is összehúzódnak, hogy visszafogják a bőrfelszín véráramlását. „Feszült” állapotba kerülünk. Az ilyen feszített állapot igen jól jön, amikor mondjuk egy gladiátor fenyeget minket azzal, hogy kardot döf belénk, vagy ha egy tűzokádó sárkány tátja ránk a száját. Kétséges azonban a haszna, ha kreativitásra van szükségünk a munkában, vagy szeretetre a kapcsolatainkban.

A léleknek-testnek ez a válasza arról kapta a nevét, mert lehetővé teszi, hogy a fizikai küzdelemben vagy a menekülésben sikerrel járjunk, de a „küzdj vagy menekülj” reflex akkor is aktiválódik, ha sem a küzdelem, sem a menekülés nem megfelelő válasz – például dugóban, vagy amikor a számítógép lefagy, vagy ha nem akar működni a bankautomata, ha kritizál a férj/feleség, ha sír a kisbaba. Sőt mi több, miután a fenyegetés már múlik, a szervezetünknek elvileg vissza kéne térnie normális működésére, a relaxációs válasz révén. De ezekben a komplex és stresszes időkben ez a relaxáció gyakran nem történik se elég hamar, se elég biztosan. Ezért aztán károkat szenvedünk testünkben is, lelkünkben is.

 

A stressz az állati viselkedés és betegségek forrása

Ha krónikus stresszben élünk, és gyakran túlságosan is aktív a limbikus rendszer (ez az elsődleges reagáló része az agynak), előbb vagy utóbb testi tünetei is lesznek a dolognak. A kezdeti jelek lehetnek viszonylag ártalmatlanok, például makacs fejfájások, gyakori nátha, megfázások. Ha tovább tart a krónikus stressz, súlyosabb egészségi problémák is következhetnek. Becslések szerint a betegek 90%-ban a stresszel is összefüggő tünetek miatt keresik fel az orvosokat. A stressz okozta tünetek közt lehet – nem teljes a felsorolás – depresszió, elhízás, cukorbetegség, kényszerbetegségek, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, szorongások, szívbetegségek, pajzsmirigy-túlműködés, szexuális zavarok, fogbajok, fogíny-problémák, fekélyek, kelések, sőt akár a rák is! Ahogy a fizikai és érzelmi panaszok egyre jobban előrehaladnak, spirituális szférákat is érintenek, elkezdenek terhünkre lenni a szeretteink, elkezdünk kételkedni abban, hogy képesek vagyunk-e megváltoztatni a körülményeinket vagy önmagunkat. Ha változatlanul ki vagyunk téve a stressznek, és megrögzül ez a reaktív állapot, nem sokára elkezdünk majd kételkedni az isteni gondviselésnek az életünkben való jelenlétét illetően is.

A modern élet gyors tempóját sürgeti az a vágy is – sőt, a technológiának köszönhetően már a lehetőség is –, hogy hatékonyabbak legyünk, többet érjünk el. De a folyamat visszájára fordul, és „visszaharap”. A Rámchál (Móse Chájim Luzzatto rabbi) szerint a sietség, a rohanás közeli rokona a jécer hárá-nak (a gonoszra hajló ösztönnek). A rohanás miatt kényszerülünk egyre inkább az állati lélekrészből (a limbikus rendszerből) kiinduló válaszok szerint reagálni a helyzetekre, és nem a magasabb rendű személyiségrészünk (az Örökkévalóra irányuló, önzetlen, pozitív lélekrész) szerint,. Ez egy éles szemű megfigyelés, és annál inkább csodálatra méltó, ha hozzávesszük, hogy a Rámchál a 18. századi Európában vonta le ezt a következtetést. El tudjuk képzelni, mit jelentett a „rohanás” akkoriban neki, aki gondolában szelte a velencei csatornákat, és a pontos időt a napfelkeltéről számította! Nem szükséges azonban nagy fantázia ahhoz, hogy a mai rohanást magunk elé idézzük. Sokan közülünk úgy élnek, mintha egyfolytában nyomás alatt lennének. Akár képzelt, akár valóságos a nyomás, az egészségünkre mindenképpen kihat, a gondolkodásunk reaktív lesz (azaz csak reagál, szalad az események után), és zavart. Sokkal kevésbé valószínű ilyen körülmények között, hogy egészséges életmódot létesítsünk, eleget aludjunk, rendszeresen végezzünk testmozgást, egészségesen étkezzünk. Nem valószínű, hogy problémáinkkal vagy szeretteink szükségleteivel nyugodt és emelkedett légkörben tudunk foglakozni így.

 

A meditáció a perspektívát alakítja

Hogyan lehet túlélni, sőt, akár boldogulni is a szüntelen nyomás élménye mellett? Ha fel akarjuk térképezni a képességeinket, aktiválni a személyiségünk legjavát, és nem a legkevésbé működő, szokott válaszokat adni minden helyzetre, először is meg kell változtatnunk a felfogásunkat és a gondolkodásunkat. A meditáció – vagy a tudatossági gyakorlatok, melyek egyáltalán nem úgy néznek ki, mint egy „meditáció” – segíthet minket a helyes útra ráállni.

Ahogy a világot figyeljük, amelyben élünk, mindannyian emlékeztetünk egy gondosan tervezett kamerára. Ha állítunk a fókuszon, tisztábban látjuk a dolgokat. Ha lecseréljük a lencsét, szélesebb perspektívában láthatjuk a világot, és messziről is ráközelíthetünk az apró részletekre. Egyes szűrőkkel a „valóság” olyan dimenzióit is láthatóvá tehetjük, melyek a meztelen szemnek láthatatlanok. Tisztábban vagy más perspektívából, nagyobb „felbontásban” is szemügyre vehetünk tárgyakat, viszonyokat, döntési helyzeteket, választásokat, ha igazítunk a megfigyelésre szolgáló eszközeinken. A meditáció segíthet elvégezni ezeket az „igazításokat” az elménkben, szívünkben, idegrendszerünkben, érzelmeink és gondolataink között, legvégül pedig a lelkünkben. A meditáció olyasmi lehet, mint egy teleobjektív, ami közel hozza az addig távolinak és ismeretlennek tűnő dolgokat; s képes úgy is működni, mint egy halszemoptika, amellyel kozmikus összefüggéseket, univerzális perspektívát láthatunk meg.

 

Tudatosság a részletekben – az ima részletei fölötti elmélkedés által

Bár egy ilyen rövid cikk nem tárgyalhatja megfelelően a belső tudatosság elérését szolgáló módszereket, a következőkben olyan speciálisan zsidó módját kínálom a meditációnak, amely mindenki számára hozzáférhető, mégis többnyire megfeledkeznek róla.

Az egyik gyakorlathoz szent szövegből kell részleteket olvasni, s azután engedni, hogy a jelentése – vagy mondjuk, rejtettebb szinten: a vibrálása – átjárja a tudatunkat. Namármost ez tarthat egy pillanattól – „frissítő pillanattól” – akár húsz percig is, vagy még tovább, igényelhet alapos koncentrációt, hogy becsukjuk a szemünket, és figyeljük a légzésünket. De most vegyük egyszerűbbre. Aki rendszeresen imádkozik (vagy csak alkalmanként) a hagyományos imakönyvből, vajon milyen gyakran szán rá időt, hogy eltöprengjen mondjuk a reggeli imán? Például:

„Áldott vagy te, Urunk, Istenünk, a világ királya aki értelmet adsz a kakasnak [azaz a szívnek], hogy különbséget tudjon tenni nappal [pozitív dolgok] és éjszaka [negatív dolgok] között.” Álljunk meg egy pillanatra, és tudatosítsuk a bennünk rejlő képességet, amellyel meg tudjuk különböztetni az igazat a hamistól, a boldogítót a szomorítótól, azt, ami segít, attól, ami árt. Kapcsolódjunk össze vele, értékeljük, vegyük birtokba. És határozzuk el, hogy alkalmazni fogjuk az egész nap során.

aki megnyitod a vakok szemét.” Érezzük át a lehetőséget: milyen hirtelen tudatára ébredni az igazságnak, ami azelőtt rejtve volt a szemünk elől? Gyakrabban megtörténne-e vajon velünk, ha nyitottak volnánk rá, ha várnánk rá? „Azt a mindenit! Miért nem láttam én ezt előbb?”

aki szabadon ereszti a megkötözöttet.” Van-e olyan aspektusa a viselkedésünknek, amiben nem érezzük magunkat szabadnak, kényszermentesnek? „Bár abba tudnám hagyni az ivást, a dohányzást, a káromkodást, a zabálást…” Ez az áldás azt mondja, hogy igen, meg tudjuk tenni.

aki az ember lépéseit irányítod.” Mennyiben volna más az életünk, ha tisztán látnánk, hogyan irányítja az isteni gondviselés minden tapasztalatunkat, amelyben részünk van?

A tudatosság ápolása hasonlóképpen segíthet megértenünk a látszólag jelentéktelen kis cselekedtek hatalmas jelentőségét. Gondoljuk például végig, micsoda hullámokat vethet egy egyszerű kedvesség, amiben ma részeltettünk valakit. Talán csak néhány őszintén kedves szót szóltunk a feleségünkhöz, elismerő, bátorító szavakat. Ő imígyen felbátorodva és fellelkesülve érkezik meg a munkahelyére, és szintén elismerő szavakat szól egy kollégájához, aki megörül a szavaknak, az önbizalma megnő, s olyan üzleti tervvel áll elő, ami munkavállalók százainak termelékenységét és jóllétét befolyásolja… jobb munka kerül ki a kezük alól, megjavulnak a viszonyok a munkahelyen, nagyobb lesz a profit… ez jót tesz a gazdaságnak és a környezetnek… és így tovább, a végtelenségig. Az ilyen vizualizáció maga is csak egy hétköznapi változata az olyan spirituális gyakorlatoknak, mint hogy mondjuk képzeljük el, amint az imánk szavai szárnyra kelnek, és egy létrán felmásznak a mennybe, vagy hogy az a fillér, amit az adománygyűjtő perselybe dobtunk, mennyei tűzzel lángol…

 

Bizalom és biztonság a tudatosság által

A tudatosság természetesen lehetővé teszi azt is, hogy az ember teljesebben legyen jelen a pillanatban, s ne a jövőért aggódjon, vagy a boldogtalan múltban ragadjon meg. Még ha csak egy rövid kóstolót kapunk is a „pillanatban létezés” élményéből, már az lélekemelő és felfrissítő lehet, de ha képesek vagyunk ilyen pillanatokat összefűzni, és egy hosszabb időre tudatosnak megmaradni, az maradandó változást képes elindítani. Megismerhetjük azt, amit a kabbalisták és chászid tanítók úgy neveztek: „folyamatos teremtés” – hogy az Örökkévaló az ő jóságában az univerzumot minden pillanatban újrateremti. Ezzel tudjuk felismerni azt is, hogy a mi létezésünk is új minden pillanatban, tehát hogy nem pusztán megszabadulhatunk mindenféle múltban megélt rossztól, hanem hogy szabadságunk van mintegy együttműködni az isteni teremtő erővel, egy új és jobb világ érdekében. Az elmúlt nagyjából száz évben a kvantumfizikusok elkezdték felfedezni és feltérképezni az eszmei-tudományos bázisát ennek a felszabadító perspektívának, újabban a New Age gurui megpróbálnak pénzt csinálni belőle, de a Tóra felől tekintve ez az eszme századok óta ismert mint a bitáchon, a bizalom művelésének művészete.

Jeremiás próféta egy erőteljes szövegében, amit minden nap idézünk az imában, de az étkezés utáni áldásban is, azt mondja, hogy a bizalom szül bizonyosságot, s a bizonyosság sikert: Báruch hágever áser jivtách báHásém vehájá Hásém mivtácho – „Áldott az az ember, aki az Örökkévalóban bízik, az Örökkévaló lesz az ő biztonsága.” Ilyen bizalmat fejleszteni élethosszig tartó feladat. Helyet kell csinálnunk a tudatunkban egy magasabb hatalomnak, az Örökkévalóra támaszkodni mint minden problémánk megoldásának és minden áldásainknak forrására. El kell ismernünk ezt a forrást rendszeresen, megismerni az Örökkévalót, párbeszédet folytatni vele, rendszeresen, „gyorstárcsázó” gombot fenntartani az ő „telefonszámának” a lelki mobiltelefonunkon. Ezt lehet elérni a napi meditációval és imával.

A rabbinikus hagyomány előírja a napi három imát, és hogy az első gondolatunk reggel a hála gondolata legyen, s ugyanez legyen az utolsó este. A rögzített imaidőket a mi érdekünkben vezették be – nem azért, mintha az Örökkévalónak volna szüksége rájuk. Ahhoz, hogy az ima tényleg növelje bizalmunkat és a lelkünk nyugalmát, komolynak kell lennie. Ki az Örökkévaló? Miért éppen így szólok hozzá? Hogyan tudom tudatosítani az ő dinamikus jelenlétét a hétköznapi életemben? Ez a gyakorlat bizalmat szül – és aki igazán bízik az Örökkévaló jóakaratában, gondviselésében, azt nem nyomják le a problémák, sem pedig az a nyomasztó érzés, hogy valami alapvető hiányzik. Természetesen nem arról van szó, hogy az életében nem lesznek problémák – egy pillantás a négyezer éves zsidó történelemre elégségesen tanúsítja ezt. De az a készségünk, amely a problémák hathatós megoldásához szükséges, bizony párhuzamosan növekszik bennünk azzal a békés bizonyossággal, hogy az Örökkévaló nekünk gondviselő és hatalmas társunk.

 

Kiegyensúlyozott test és békés környezet az egészséges lélek táptalaja

Az ima, a meditáció és az elme bizalomteljes, pozitív gondolatokkal való táplálása mellett szükségünk van a tudatosság földhözragadtabb aspektusainak gondozására is, ilyen például az egészséges táplálkozás, az elégséges alvás, a rendszeres testmozgás. „Egy kis lyuk a testben nagy hiányokat képes létrehozni a lélekben” – mondja a mezericsi Mágid. Minthogy a spirituális és fizikai dimenziók szétválaszthatatlanul egymásba fonódnak, a testről való gondviselés a belső környezetet is alkalmasabbá teszi a teljesség és a szentség megélésére. Az endorfinok és barátságos neurotranszmitterek áramlása a testmozgás közben, valamint a rostokban és friss zöldségekben gazdag táplálkozás megerősíti az immunrendszert, az ellenálló képességet, lehetővé teszi, hogy sikeres harcot viseljünk a körülöttünk keringő legújabb „vírusok” és hisztériák ellen.

A kis részletekre ügyelés szintén a tudatosság jellemzője. A békés lélek tükröződik a kiegyensúlyozott és rendes külső környezetben. A békés gondolkodás és a pillanatban élés segít nagyobb figyelmet fordítani a kis dolgokra – és megfordítva. Tartsuk az otthonunkat, autónkat, irodánkat zavartalan rendben; tanuljunk meg nemet mondani arra, ami nincs összhangban a prioritásainkkal. Ha jól szervezettek, kiegyensúlyozottak maradunk, az segít megelőzni a feladatok túlvállalását, és segít a stressz-szint csökkentésében. A Tóra-irodalom hasonlatai szerint a rendezett környezet „balzsam a léleknek”.

Ősatyáinknak megvolt a lehetőségük, hogy csöndben elmélkedjenek zöld mezőkön, gondot viselve a nyájakra, míg mi twittelünk és SMS-ezünk, és egyik stresszes helyzetből rohanunk a másikba. Remélem, hogy tapasztalataim egy részének megosztásával segíthettem egy kevés „pásztori” tudatosságot vinni a mi rohanó, hiperaktív világunkba. A tudatosság és a béke a Tóra alapértékei, melyek lehetővé teszik, hogy kiegyensúlyozott lélekkel utazzunk át az életen, és elvezérel minket a józan döntésekhez. A hagyományunk tele van olyan aforizmákkal, melyek azt fogalmazzák meg, hogy minden az Örökkévaló kezében van, és az Örökkévaló jó. A vele való kapcsolat és az iránta meglévő bizalom ápolásával leszünk bölcsebbé és összeszedettebbé – s ezek az eszmék nem csak afféle vigasztaló szlogenként működnek az életünkben immár, hanem valóban belsővé lett perspektívaként. A békével teljes lélek a kulcs az élet teljességének megéléséhez.

 

  • Küldés emailben

Fejezetek