2700 éves, és azt bizonyítja, hogy már akkor Jeruzsálem volt a zsidók fővárosa.

Egy különlegesen jó állapotban lévő, héber feliratot tartalmazó, agyagba nyomott pecsétre bukkantak régészek a jeruzsálemi Siratófal előtti téren végzett feltárás során. A lelet az első szentély idejéből származik, korát 2700 évre becsülik a szakemberek. A pecsét a város kormányzójának tulajdona volt és egy első szentély korabeli (a polgári időszámítás kezdete előtti VII-VI. század) lakóház romjainak átvizsgálása közben került elő.

A feltárást vezető régész, Dr. Slomit Weksler-Bedolah elmondta, hogy a Biblia két személyt is Jeruzsálem kormányzójaként említ, és a most napvilágra került leletek alátámasztják, hogy valóban létezett ilyen tisztség a Biblia-korabeli Jeruzsálemben. A pecsét feltehetően valamilyen fontos szállítmányhoz tartozott, vagy a kormányzó küldte el hatalmi jelvényét ajándékként valaki számára.

„Feltételezhető, hogy az általunk vizsgált épületek valamelyike lehetett a szállítmány címzettje. A mostani, előkelő személytől származó pecsét, illetve számos más, a helyszínen talált pecsét mind azt bizonyítja, hogy ez a térség, azaz az ókori Jeruzsálem nyugati szélén lévő, a Templom-hegytől 100 méterre fekvő domboldal magas rangú hivatalnokok lakónegyede volt az első szentély idején. Ez az első alkalom, hogy hivatalos ásatás során egy ilyen pecsét került elő.” – mondta a régész.

 A szóban forgó tárgy egy 13X15 mm nagy, 2-3 mm vastag, kiégetett agyagpecsét. Felső részén két egymás felé forduló figura látható, alatta óhéber felirat. A mintát vizsgáló egyik professzor, a Tel-Avivi Egyetemen oktató Binjámin Szász így írta le a leletet: Dupla vonás felett két férfi áll egymással szemben, tükörképszerűen. A fejüket két nagy pontnak ábrázolták, a részletek mellőzésével. A külső oldalon lévő kezük lóg, a belső oldalon lévő felemelkedik. Mindketten térdig érő, ruhát csíkos viselnek. A vonások alatti óhéber feliratot szóközök nélkül vésték. Jelentése: „A város kormányzójának tulajdona”.  Ezt a rangot megtaláljuk a Bibliában és a Biblián kívüli forrásokban is. Jeruzsálem kormányzóját a király nevezte ki. A Biblia a Királyok II. Könyvében említi, hogy Chizkijáhu király idejében Jehosuának hívták a főváros kormányzóját, a Krónikák II. Könyve szerint pedig Josiá király Máásziját nevezte ki erre a pozícióra.

A pecsétet a város jelenlegi vezetőjének, Nir Bárkátnak ajándékozták, aki irodájában állítja ki ideiglenesen, miután lezárult a tudományos vizsgálat. „Hihetetlen érzés üdvözletet kapni az első szentély korabeli Jeruzsálemből. Ez is azt mutatja, hogy 2700 évvel ezelőtt Jeruzsálem Izrael fővárosa volt. Erős és központi jelentőségű város. Jeruzsálem a világ egyik legősibb fővárosa, melyet több mint 3000 éve népesítettek be a zsidók. Ma kiérdemeltük, hogy a város számtalan építőinek és vezetőinek egy újabb tagját ismerhettük meg. Hálásak lehetünk azért, hogy egy ilyen hatalmas múlttal bíró városban élhetünk. A mi feladatunk az, hogy az elkövetkező nemzedékek számára is fenntartsuk a város erejét.” – jelentette ki a polgármester.

„A lelet kiemelkedő jelentősége miatt úgy határoztunk, hogy konzerváljuk és a nagyközönség számára is megnyitjuk a Siratófal terén a pecsétet rejtő, első szentélybeli épületet.” – mondta Juvál Báruch, az Izraeli Régészeti Hatóság jeruzsálemi irodájának vezetője.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás