Az izraeli miniszterelnök felajánlotta a szervezet tagjainak, hogy segít pótolni zsidóság és Izrael témájában a történelmi ismereteiket, de a vezetőjük nemet mondott.

Az ENSZ közel-keleti békefolyamatokért felelős koordinátora elutasította szombaton Benjamin Netanjahu felajánlását, mellyel lehetőséget biztosított volna arra, hogy az UNESCO munkatársai történelem óra keretein belül pótolják ismereteiket a zsidóság és Izrael kapcsolatáról – adta hírül a Ynet News nevű hírportál.

Netanjahu azt követően tett ajánlatot, hogy a szervezet felszólította Izraelt, tartsák tiszteletben a muzulmánok vallási szabadságát – miközben a dokumentumban egyetlen szóval sem tettek említést Izrael és a zsidóság történelmi és vallási kapcsolatára.  A múlt hónapban közzé tett nyilatkozat szövege szerint az UNESCO mélyen elítéli a vallásgyakorlás szabadsága ellen elkövetett izraeli agressziót, az Al-Aksza mecsethez való hozzáférés korlátozását.

Netanjahu abszurdnak nevezte a határozatot és hangsúlyozta, hogy az „figyelmen kívül hagyja a judaizmus különleges történelmi kapcsolatát a Templom-hegyhez, ahol a két templom ezer éven át fennállt, és ami felé fordulva a zsidók évezredeken keresztül imádkoztak”. Megoldásként a miniszterelnök pénteken felajánlotta, hogy személyesen szervez történelem szemináriumot az ENSZ személyzetének.

Nickolay Mladenov másnap elutasította az ajánlatot. „Az ENSZ jeruzsálemi személyzete nagyon jól ismeri a régió népeinek és vallásainak történelmét” – fogalmazott nyilatkozatában.

zsido.com

Kép forrása: Ynet News

Megszakítás