A végső megváltás

A tórai hetiszakaszokat követő háftárákról indított sorozatunk második részében a Noách hetiszakasz után felolvasott prófétai szakaszról szólunk. Ez a háftárá még egyszer szerepel a prófétai szakaszok sorban, jóval később, az ötödik könyvben szereplő Ki técé hetiszakasz után. (Fordítva is mondhatjuk: ez a prófétai részlet öleli körül az őszi ünnepeket, a Ki técé szakasz megelőzi, a Noách pedig követi a nagyünnepeket.)

Itt láthatjuk azt is, hogy a prófétai szakaszok rendje nem annyira kötött, mint a tóraolvasás, míg a szfárádi, vagy a hászid hagyományok szerint e két szakasz háftárája pontosan megegyezik, addig az askenáz szokás szerint a Noách után egy hosszabb részt olvasunk fel. A Noách szakasz háftárája Jesája (Ézsaiás) könyvéből származik, az 54. fejezet első tíz mondata. Askenáz szokás szerint az egész 54. fejezetet és az 55. fejezet első öt mondatát is felolvassák.

Jesája a királyi család tagja volt, mintegy 90 éven keresztül prófétált, Uzijá, Jotám, Ácház és Chizkijá király idejében. Látta Asszíria felemelkedését és tanúja volt az északi királyság, Izrael hanyatlásának, majd megszűnésének. Igazságosságról, adakozásról, jótéteményekről beszélt egy olyan időszakban, amikor az emberi erkölcs új mélységekbe jutott. Célja nemcsak az volt, hogy az Isten által kijelölt úton tartsa népét, hanem az is, hogy a zsidókban felébressze a lángoló istenhitet, mely erőt és bátorságot öntött beléjük az országukat fenyegető, hatalmas Asszír Birodalom felemelkedése és előretörése idején is. Az általa leírt ragyogó jövőkép Cion felemelkedéséről a mai napig hitet és megnyugvást ad népünknek.

A Noách szakasz háftárája is ezt a pozitív jövőképet tükrözi: részben arról beszél, hogy a messiás idejében a dolgok olyan csodálatosak lesznek, az élet annyira szép, hogy elfelejtjük a száműzetés minden fájdalmát és nehézségét. A másik üzenete pedig az, hogy a messiás eljövetele elhozza a végső megváltást, melyet soha többé nem követ még egy szétszóratás.

Az 54. fejezet ezzel a felütéssel indul:

Ujjongj, te magtalan, ki nem szült, fakadj ujjongásra és vigadj, aki nem vajúdott…

A próféta itt az elhagyatott és lerombolt városról, Jeruzsálemről beszél, mely a végső megváltás eljövetelekor újjáépül, és a világ minden tájáról összegyűjtött zsidók népesítik majd be. Amikor a messiás elérkezik, annyira jó lesz az életünk, hogy a száműzetés hosszú évei csupán rövid pillanatoknak tetszenek majd a szemünkben.

Áradó haragban egy pillanatra elrejtettem előtted arcomat, de örökké tartó szeretettel irgalmazok neked, mondja megváltód, az Örökkévaló. Mert olyan ez nekem, mint Noé vizei: ahogy esküdtem, hogy Noé vizei többé nem árasztják el a földet, úgy esküdtem, hogy nem haragszom többé rád és nem dorgállak meg. (Jesája 54:8-9)

Ahogyan esküt tett az Örökkévaló, hogy nem árasztja el többé özönvízzel a földet, úgy ígéri meg, hogy a messiás eljövetele a végső megváltás lesz, és többé nem szórja szét a népét. Érdekes módon „Noé vizei”-nek nevezi a szöveg az özönvizet. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a héber Noách (Noé) név kapcsolódik a „náchát” – megelégedettség, nyugalom szóhoz. Ez azt sugallja számunkra, hogy az özönvíz, bármilyen pusztító erejű is volt, végül is jót hozott magával, jó fordulatot jelentett a világban. Ugyanez igaz a mostani száműzetésre: amikor elérkezik a messiás, rögtön megértjük, hogy mindaz, amin a zsidó nép keresztülment mindaddig a pontig, kizárólag azért volt, hogy a világ készen álljon a másiách fogadására. Ahogy fent említettük, ez a prófétai szakasz keretként fogja egybe az őszi nagyünnepeket. A zsidó nép egyik feladata a végső megváltás, vagyis a másiách elhozása. Azzal, hogy az ünnepek előtt és után, illetve az év elején és végén is felolvassuk e szakaszt, emlékeztetjük magunkat arra, hogy a szétszóratás ideje sötét, a munka pedig nehéz, de az Örökkévaló velünk van, és erőfeszítéseinket végül is a jól megérdemelt jutalom koronázza majd:

… de szeretetem tőled nem mozdul el, és békém szövetsége nem inog meg… (Jesája 54:10)

 

zsido.com

 

Forrás: chabad.org

  • Küldés emailben