Reb Ánsel korán reggel búcsút vette az asszonytól. Felesége némi elemózsiát csomagolt neki, mert a közbeeső falvakban nem élt zsidó, s így még egy pohár tejet sem tudna inni, ha megéhezik. Megcsókolta tehát a mezüzét és bal kezében a batyuval, jobb kezében botjával útnak indult.

 

Zsidónak lenni még córeszben is jó! 1. rész

Reb Ánsel valahol Galíciában egy kis faluban éldegélt.

 

Alig ért ki a faluból, két róta dzsidás marconával találkozott, olyan forma férfiakkal, akikből később Petljura gyilkos pogromjainak csőcseléke verődött össze. „Mi van a kendődben, te zsidó?” – kérdezte tőle az altiszt, aki a csapat elején lovagolt. „Egy darab kenyér, kis hideg hús és két alma.” – válaszolta reb Ánsel, mire a másik „Na ez éppen jó lesz nekem uzsonnára.” vakkantással, a dzsidájával kirántotta a batyut a jámbor zsidó kezéből.

„Az Örökkévaló majd csak megsegít.” – gondolta magában reb Ánsel s továbbment, nem nézve gyengeségét, korát, s azt a tényt, hogy mostmár éhen kell megtennie a hosszú útját. Hiszen milyen megnyugvás lesz ez bűnbánó lelkének, ha majd azt hallja reb Binjomintól: „Megbocsátok!”

A második falun túl egy fiatal parasztember állta reb Ánsel útját. Elcsapott béres csavargó, kinek semmi jó nem nézett ki szeméből: „Na megállj csak te zsidó! Kopott, de prémmel bérelt kaftánod van, nekem meg csak folt hátán folt szokmányom. Add csak ide a kaftánod, ha jót akarsz. Eddig neked volt meleged és én fáztam, most nekem legyen meleg és fázz te!” Majd ezzel a lelketlen csavargó lerángatta a remegő reb Ánselről a kaftánt, s a végén még egy jó tanáccsal belé is rúgott az öregbe: „Ha fázni fogsz zsidó, akkor csak szaladj. Mert aki szalad, annak melege lesz, nem fagy meg.”

Reb Ánsel pedig szaladt is tovább, ahogy csak hetvenéves lábai bírták, csak nehogy még egy rúgást kapjon. Éhes volt, fáradt, s majd megfagyott az alattomos hidegben, mely szélcsendben is marta az embert, de reb Ánsel nem annyira saját magára, mint inkább Reb Binjominra gondolt. Vajon mi lehet vele? Isten adja, hogy még életben találja és bocsánatot kérhessen tőle. Ez a reménygondolat tartotta benne az erőt, s szaporázta lépteit, támaszkodott kutyariasztó botjára, mert a göcsörtös botját, no, azt senki sem vette el tőle.

Már sötétedni kezdett, mikor egy gazdag paraszt tanyája mellett haladt el, ahol észrevette a gazda fia, s durva szóval megállította: „Hova sietsz te zsidó? Addig bizony nem mégy tovább, míg le nem hűtöttelek. Mert hiszen meleged van az látszik, ha ilyen hidegben is ilyen nyáriasan jársz.” Azzal nyakon ragadta, és a friss vízzel töltött itatóba lökte.

Csonttá fagyott vékony ruhájában, kábultan ért a rebbe városába, a helység végi bészmedresbe. Aléltan esett be a tanház ajtaján, ahol a megtört aggastyánt az ott tanulók gyorsan a forró kályha mellé ültették és meleg teát itattak vele.

Reb Ánsel ott ült a kályha melletti lócán, a meleg új életet vitt a testébe, s lassan a lélek is visszatalál belé, ahogy hallgatta a tanulás ismerős, éltető melódiáját. Magában felidézte a nap eseményeit, hogy elvették az útravalóját, mert ő zsidó. Hogy elvették a kaftánját mert ő zsidó. Hogy belökték a vályúba, mert ő zsidó. Itt meg nyitva találta a bészmedrest, mert laknak itt Isten-félő zsidók, akik késő este is a Tórával foglalkoznak, s így kapott finom teát és ülőhelyet a meleg kályhánál. Egyre tudatosabb lett benne a hála és fokozódott a jó érzése: mindehez nem juthatott volna, ha ő nem zsidó, s egyszerre reszketeg hangon, de boldogan felkiáltott: „Istenem, milyen kegy és milyen boldogság zsidónak lenni!”

Majd lelkesedésében felállt, odament a frigyszekrényhez, megcsókolta a porajcheszt és elmondta azt az áldást, melyet rendesen a reggeli imáinkban mondunk: „Áldassál Te, Istenünk, Királya a világnak, hogy zsidónak teremtettél engem!” Majd még hozzátette: „Áldassék mi Istenünk, aki minket saját megdicsőülésére teremtett. Isten dicsősége az a zsidó, akinek erkölcse a Tóra és a szent próféták örökéletű erkölcse!”

Még az éjjel felkereste reb Binjomin halálos ágyát, hol bocsánatot kért és kapott. A nagybeteg pedig reggelre csodálatos módon meggyógyult…

Forrás: „Ukrajnai történet…”, Zsidó Ujság, 1933. 9. évf. 51–52. szám, 6–7. old.

Fotó: Stéphane Juban on Unsplash