A rendőrség szerint a zsidók nem imádkozhatnak a jeruzsálemi Óváros muszlim negyedében.

A zsidók templom-hegyi imádkozását tiltó rendeletet kiterjesztették az Óváros muszlim negyedére – mondták el az izraeli rendőrség képviselői, indokolva ezzel azokat az elmúlt időszakban megszaporodott eseteket, melyek során a Templom-hegy bejáratánál imádkozó zsidókat tartóztattak le.

A rendőrség képviselői egy múlt heti kihallgatás során fejtették ki, hogy a Templom-hegyre vonatkozó tilalom a szent hely bejárataira, sőt, az egész muszlim negyedre is érvényes. Száfi Száráhán és Roi Ávráhámi a Honénu nevű jogvédő szervezet kérdésére válaszolva, egy bírósági tárgyaláson beszéltek a tilalom kiterjesztéséről. A szervezet ügyvédje néhány, a Templom-hegy környezetében való imádkozásért letartóztatott lány ügyének képviseletében vett részt a tárgyaláson.

A rendőrségi tisztviselők elmondták, hogy a Templom-hegy közelében, illetve a muszlim negyedben elmondott zsidó ima „zavarja a békét”, kivéve, ha a rendőrséggel egyeztetve történik. „A zsidó negyedben bárhol lehet imádkozni, de abban a pillanatban, ha valaki engedély nélkül imádkozik a muszlim negyedben, azzal közfelháborodást és zavart okoz. A muszlim negyedben és a bejáratoknál tilos imádkozni.”

Dávid Hálévi, ügyvéd
Dávid Hálévi, ügyvéd
A rendőrök a Honénu ügyvédjének kérésére sem árulták el, hogy pontosan melyik törvény alapján tiltják az imádkozást ezeken a területeken, pusztán annyit mondtak el, hogy a „béke fenntartása” általános feladatának részét képezi az eljárás, és titoktartás kötelezi őket.

Jáel Jitáv bírónő elfogadta a rendőrség érveit, és a lányokat 15 napra kitiltotta a muszlim negyedből, valamint a Templom-hegyről. Dávid Hálévi, a Honénu ügyvédje szerint: „A rendőrség eljárása illegális, és csupán az a célja, hogy saját maguk számára teremtsen mesterséges nyugalmat.” Ezután azt is hozzátette, hogy a rendőrség túllépett a hatáskörén, amikor mozgási szabadságukban akadályozta a lányokat.

A muszlimok imáját semmi sem tiltja az Óváros zsidó és keresztény negyedeiben.

Forrás: Arutz7

Megszakítás