A főterrorista szerint azért gyűjtötte össze Isten a zsidókat Izraelben, hogy az váljon a temetőjükké.

„Napról napra közelebb kerülünk hozzátok. Ne higgyétek, hogy elfeledkeztünk rólatok” – üzente Abu Bakr al-Baghdadi, az Iszlám Állam (ISIS) vezetője a zsidó állam polgárainak abban a videóban, amit szombaton tettek közzé az interneten. „Isten gyűjtötte össze a világ zsidóit Izraelben, és így az ellenük folytatott harc könnyebbé vált. Minden muszlim kötelessége, hogy dzsihádot hajtson végre” – olvashatóak Baghdadi szavai a Jerusalem Poston.

„Zsidók! Nem fogjátok jól érezni magatokat Palesztinában. Isten azért gyűjtött össze titeket Palesztinában, hogy a mudzsahedinek (iszlamista harcosok) hamar megtaláljanak titeket, és kövek, fák mögé fogtok bújni. Palesztina lesz a temetőtök” – mondta a terrorszervezet vezetője.

Baghdadi arról is beszélt, hogy az orosz és amerikai légicsapások nem érték el céljukat. „Biztosak lehettek benne, hogy isten győzelmet ad azoknak, akik felmagasztalják őt; és halljátok meg a jó hírt: az államunk jól van. Minél intenzívebb az ellene folytatott háború, annál tisztábbá és erősebbé válik” – tette hozzá.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Iszlám Állam más videó üzenetekben is küldött fenyegetést az Izraelben és a világ más pontjain élő zsidók számára.

zsido.com

 

Kép forrása: Jerusalem Post