Kiadják-e az Eichmann-memoárokat?

Az 1961-es Eichmann-per főügyészének, Gideon Hausnernek fia, Ámosz Hausner kijelentette: mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kerüljenek kiadásra Eichmann fogságban írott memoárjai.
A Harmadik Birodalom eme egyik legundorítóbb figurája alighanem grafomán is lehetett, mert a börtönben ezerháromszáz oldalas kéziratot produkált. Ezt a vaskos papírköteget az állami archívumokban rekkentették el, máig hozzáférhetetlenül, azt követően, hogy Ben Gurion néhai miniszterelnök úgy vélekedett, egy háborús bűnös hazudozásai “veszedelmesek lehetnek a közérdekre”. Hausner főügyész fia ezenkívül azt állítja, az örökösök bizonyára nagy pénzeket keresnének a kiadással, márpedig “senki se húzzon hasznot valami ördögiből”.
A “közérdeket” rendeletekkel és különféle atyáskodásokkal (így például a tévéadások bevezetésének megtorpedózásával) előszeretettel óvó Ben Gurionra jellemző volt ez az intézkedés, még ha a jogszerűsége kétségbe vonható is. Aligha lehet ugyanis vitatkozni azon, hogy a hóhér memoárjainak jogos tulajdonosai az örökösei, nevezetesen életben lévő fiai.
Néhány kiválasztott, vagy jó összeköttetésekkel rendelkező történész és kutató egyébként korábban átböngészhette az Eichmann-memoárokat, s véleményükből az derül ki, hogy azok semmi különlegeset vagy szenzációst nem tartalmaznak.
A tömeggyilkos irománya osztja az általában a náci vezetők könyveire jellemző laposságot, éppoly olvashatatlan, mint Rosenberg A huszadik század mítosza című agyréme, avagy Hitler Mein Kampfja, melynek tömény unalmassága még a leghithűbb nácikat is eltántorította annak forgatásától.
Ámosz Hausner Ben Gurionra hivatkozva kívánja megakadályozni a közzétételt, amelyet egyébként nemcsak Eichmann fiai, de számos neves izraeli Holocaust-kutató történész is követel, lévén a mű – függetlenül a szerző személyétől és a tartalomtól – egy korszak dokumentuma.
Ha valamiről a memoár egyáltalán tanúskodik, az az, hogy a Buenos Airesben bravúros Moszád-akció során kézre kerített Eichmann még az izraeli fogságban sem volt képes felmérni, mit művelt, így bizonyos tekintetben nem is volt emberszámba vehető.
A hóhér ugyanis azt bizonygatja, neki voltaképp semmi közvetlen köze nem volt az európai zsidóság kiirtásához, középhivatalnokként munkálkodott, tette a dolgát – természetesen “parancsra”.
Jehudá Bauer neves Soá-történész ugyancsak azt a nézetet osztja, hogy a mű semmi új megvilágításba nem helyezi a történteket, abban Eichmann bürokratikus módon hangsúlyozza önnön bürokrata-mivoltát.

A német zsidóság vezetője, Ignác Bobits “hazatért Izrael földjére”

Ahogy a bibliai József, Jákob ősapánk fia, Egyiptom alkirálya, aki egész életében (17 éves korától 110 éves koráig) külföldön élt és mégis érdemesnek találtatott arra, hogy Izrael országában temessék el, mivel megőrizte a zsidó hagyományokat – ugyanúgy Ignác Bobits testvérünk, aki nem élt Izraelben, de azt akarta, hogy itt temessék el – érdemes arra, hogy vele kapcsolatban idézzük a próféta mondását: “Reménykedhetsz a jövőben – mondja az Örökkévaló – mert hazatérnek fiaid hazájukba” (Jeremiás 31:16.).
Ezekkel a szavakkal búcsúzott el Izrael Méir Lau országos izraeli főrabbi Ignác Bobitstól, a német zsidóság vezetőjétől, aki 72 éves korában hunyt el a múlt hét végén Berlinben, hosszú betegség után. Közvetlen halála előtt kérte Bobits, hogy Izraelben temessék el, mert nem akarja, hogy a neo-nácik meggyalázzák sírját, ahogy azt elődjével, Heinz Galinskyvel tették.
Bobits a német zsidóság központi vezetője és az európai Zsidó Kongresszus elnöke volt. Temetésén, Kirját Sáulban, többszáz ember vett részt, köztük Ezer Weizman izraeli államelnök, és Johannes Rau, a német szövetségi köztársaság elnöke, Simon Peresz, valamint több kabinet miniszter. Weizman egy újságíró kérdésére azt mondta, hogy “Bobits kívánsága, hogy Izraelben temessék el, természetes zsidó érzés kétezer éve”, de Simon Peresz nem tanúsított lelkesedést, mondván hogy “Izrael nem egy temető, hanem az élet háza”, majd hozzátette, hogy “kétségtelen, hogy Bobits lelke itt talál majd nyugalomra” de “mint izraeli, azt szeretném, ha élni jönnének ide”.
Bobitst azon öt izraeli sportoló sírja mellé temették el, akiket a müncheni olimpiászon gyilkoltak meg annak idején palesztin terroristák.

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 46. szám – 2014. november 17.