A meteorológusok azt mondták 1997. január 20-ról, hogy ez volt az idei tél legrosszabb napja. Hideg volt, a szél ónos esőt fújt a járókelők arcába, a mentők sok tucat, a jeges úton elcsúszott embert szállítottak korházba.
Ami engem illet, egész nap nagy izgalommal készültem az estére, egy Bálint-házbeli programra. A Bné Brit társaság által kezdeményezett beszélgetés ugyanis nem kínált kevesebbet, mint a magyarországi zsidó asszimiláció kérdéseinek megvitatását.
A három meghívott szereplőből ketten ott is ültek a színpadon: Konrád György író és Oberlander Baruch lubavicsi rabbi, míg a cionistáktól meghívott debatter valamiért távol maradt. Pedig jó lett volna hallani az ő érveit is, hiszen a három férfiú három különböző választ képvisel, arra az alapkérdésre: merre tart a zsidóság, pontosabban merre kellene tartania?
Amiből a Bné Brit moderátora, dr. Szeszlér Tibor kiindult: Konrád György könyvben is publikált, Jeruzsálemben is felolvasott tanulmánya. Címe: „A zsidók hármas útja”. Eszerint „A zsidóságnak három markáns pólusa van: a vallási közösség, Izrael, és a világi individualizmus”.
Lehetetlen pár sorban elmondani Konrád meghitt hangú, okos bevezető gondolatait. Legyen elég itt annyi (dehogy elég, csak hát hely híján többre nincs módunk), hogy a kitűnő író, esszéista önmagát integráns – tehát nem asszimiláns – személynek tartja. Olyan embernek, aki sok mindent tudva a zsidóságról, önmagát szervesen beleilleszti a világ népeinek dolgaiba, átvesz hatásokat és átad életérzéseket, elfogad és felkínál filozófiai és irodalmi értékeket.
Nem tudom, miként „működtethető” ez a copyright by Konrád megállapítás a zsidóság megannyi rétegében, de hogy ez az értelmiség számára igen markáns, egyszerre felkavaró és ösztönző program, az biztos.
És hogy a vitaesten az egymásnak feszülő indulatok, az utak különbözőségéből fakadó nézetek helyett a közönség harmonikus, egymásban feloldható megoldásokkal találkozott, az Oberlander rabbinak köszönhető. Oberlander rabbi kifejtette: valóban, a világ számtalan életutat kínál egy zsidó ember számára. De mielőtt valaki döntene, mit választ, az utak közül melyiken indul el, tanulja, értse meg, honnan vág neki a nagyvilágnak. Azaz: készítse fel magát a Tórából, a Talmudból, a zsidó gondolkodók, a nagy tanítók műveiből. S persze a mindennapi zsidó életből, a zsinagógai rendből, a meghitt családi kötelmekből és hangulatokból. Amikor pedig mindez megvan, s az illető úgy érzi, a hagyományos zsidó kereteken belül nem találja meg a teljességet, nosza lépjen rá a másik útra. (Persze, sugallja a rabbi, erre nem kerül sor, mert aki betér a zsidó ismeretek kimeríthetetlen szépségű kertjébe, onnan sohasem kifelé, hanem csakis befelé igyekszik.)
Természetesen volt más is. Hogy Konrád György milyen szeretettel emlékezik Berettyóújfalun élt és Auschwitzban elpusztított barátaira, hogy járt Jeruzsálem vallásos negyedeiben és az egyik jesivában szülőfaluja ortodox rabbijára, Blau bácsira emlékezett. Hogy Oberlander rabbi Konrád kérésére elmesélte, milyennek látta korunk egyik legjelentősebb zsidó alakját, a karizmatikus Menachem M. Schneersont, a brooklyni cádikot, akihez Konrád is elment, amikor New York-ban járt.
Szóval, amikor a meteorológusok értékelésére gondolok, azt mondom, lehetséges, hogy január 20. az idei tél legrosszabb napja volt. De zsidó szempontból mindenképpen fontos nappá lett, s derűs lélekkel idézem fel egy író és egy rabbi, valamint száznál több lelkes érdeklődő találkozását.
Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 22. szám – 2014. július 28.