Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: az idén május 19-én és 20-án ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: hogy megemlékezzünk a Tóra adásáról és kapásáról a Sínai-hegynél, és hogy emlékeztessen az első gyümölcsök áldozatára — abikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Templomban. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.
Sávuotkor (sóvüajszkor), a teremtés után 2448 évvel — 3303 évvel ezelőtt — az Örökkévaló a Sínai-hegyen kinyilatkoztatta, hogy a zsidóknak adja a Tant, a Tórát. A zsidók azzal, hogy kijelentették: „náásze v’nismá” — „megtesszük és meghallgatjuk” –, elkötelezték magukat a Tóra átvételének megfelelő szemléletére, illetve a micvák betartására.
A zsidók megértik, hogy az Örökkévaló Tanítása végtelen, az emberi értelem által meg nem ragadható bölcsességgel teljes. Ezért akkor is teljesítenünk kell a micvákat, ha nem fogjuk fel „értelmüket”.
Az egyetlen elem, amely a zsidó történelem során mindig is összekötötte a különböző országokban és különböző korokban élt zsidókat, a Tóra és a micvák (parancsolatok), amelyeket a zsidók egész életükben makacsul megtartottak. Létezésünk titka, hogy „külön lakó nép” vagyunk, mindegyikünk — férfi vagy nő — külön-külön az Egy Isten híve, az egy, örök és változatlan Tóra szerint él. Csak a Tórán keresztül tudjuk beteljesíteni a Teremtő által ránk rótt feladatot, hogy legyünk az Örökkévalónak „papok királysága és szent nemzet”, ezáltal válva „kincsévé az egész emberiségnek”.
Az Írott és a Szóbeli Tan
A Tóra két részből áll: az írott törvényből s a szóbeli törvényből. Az Írott Tóra Mózes öt könyvét, a Prófétákat és az Írásokat — héberül Torá, N’viim és K’tuvim, röviden T’nách — tartalmazza. Az írott Tórával együtt Mózes megkapta a szóbeli törvényt is, amely megmagyarázza és tisztázza az írott törvényt. Szóban adták tovább nemzedékről nemzedékre, amíg aztán leírták a Talmudban és a midrásokban. Nemzedékeken keresztül tanulmányozta népünk ezeket a műveket, kommentálták, tisztázták értelmüket, gyakorlati útmutatásokat vontak le ezekből az elvekből, és az így leszűrt törvényeket kodifikálták. Ezáltal a hagyomány folyamatos láncolata köti össze a nemzedékeket, a mai tudóst a sínai kinyilatkoztatással.
Amikor Isten megnyilatkozott a Sínai-hegyen, egész népünk hallotta a hangját, amint közölte a Tízparancsolatot:
1. Én, az Örökkévaló, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.
2. Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot… ne imádd és ne tiszteld azokat, mert Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened…
3. Ne mondd ki hiába Istenednek, az Örökkévalónak a nevét…
4. Emlékezzél meg a szombat napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap szombat… ne végezz semmi munkát… se szolgálóját… semmit, ami a felebarátodé!
5. Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess a földön…
6. Ne ölj!
7. Ne légy házasságtörő!
8. Ne lopj!
9. Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!
10. Ne kívánd… felebarátod feleségét, se szolgáját,
Ez a tíz parancs a legmagasabbtól, Isten egyetlen voltának hirdetésétől a legalapvetőbbig, a gyilkosság és a lopás tilalmáig — amely minden társadalomban a törvénykezés alapja — terjed.
Szokás a zsinagógát és az otthont zölddel, virággal, gyümölccsel díszíteni.
Gyümölcsök: a Templom idejében Sávuotkor vitték az áldozati oltárra az első terméseket.
Virágok: bölcseink tanítása szerint, noha a Sínai-hegy a sivatagban van, a Tóratiszteletére virágba borult a sivatag. A szfárd zsidók a tekercseiket is virágdísszel ékesítik.
Zöldek: Bölcseink tanítása szerint Sávuotkor van a mezők fáinak „ítéletnapja”.
Sávuotkor a férfiak — fiatalok és idősek egyaránt — minden zsidó közösségben egész éjjel ébren maradnak, és a Tóra tanulmányozásával foglalják el magukat. Intenzív tanulást jelent ez, részleteket az Írásból, a Misnából, a Talmudból és a Kábálából.
Ennek a szokásnak több oka van. Egy midrásbeli forrás azt meséli, hogy a Tóra-adást megelőző éjszakán sok zsidó önelégülten aludni ment, nem éreztek lázas várakozást az emberiség történelmének e világrengető eseménye előtt. E hűvös közöny sértő volt Isten számára. Hogy őseink hibáját helyrehozzuk („tikun” azt jelenti: „javítani”), egész éjjel fennmaradunk, hogy így várjuk a következő napot, amikor a Tóra sínai-hegyi megkapását fogjuk ünnepelni.
A kábálá alapműve, a Zohár szerint Sávuot a zsidók menyegzője. A menyasszony Izrael, a vőlegény a Tóra. A menyasszonynak sok teendője van, hogy szellemileg felkészüljön a menyegzőre. A zsidók esküvői hozományai az előző napi tanulási órák: ezzel a kelengyével érkezik a zsidó nép értékes Jegyeséhez.
Hangok és látványok
Amikor Isten a Sínai-hegyen átadta a zsidó népnek a Tórát, az Írás szerint „És mind a nép látta a mennydörgést és a villanó lángokat, a harsona hangját és a füstölgő hegyet…” (2Mózes 20:15.)
Ákibá rabbi, a Talmud egyik nagy bölcse ezt a mondást úgy értelmezi, hogy látták azt, amit általában hallanak, és hallották azt, amit általában látnak az emberek. Valódi csoda — de miért? Isten nem tesz csodát csak úgy. Vajon mi köze a sínai kinyilatkoztatáshoz a természet rendjétől való ilyenfajta eltérésnek?
„Hiszem, ha látom!”
A látás élménye általában sokkal nagyobb hatású, mint a hallás. A szemtanú többnyire száz százalékig meg van győződve érzékelésének pontosságáról, de aki csak a tanúk beszámolóját hallja, már nem lehet annyira biztos a dolgában. A látás a látottak valódi, fizikai formáját mutatja, míg a hallás egy elvontabb, kevésbé kézzelfogható élményt közvetít. Érthető tehát, hogy az emberek pontosabban érzékelik az olyan fizikai eseményeket, amelyeket saját szemükkel látnak, mint a szellemi folyamatokat, amelyekről elvont formában hallanak.
A lényeg megnyilatkozása
Ezért jött létre a sínai csoda: az egész zsidó nép olyan szintre emelkedett, hogy valóságosan „látták” — és így felfoghatták — a szellemiség teljességét. És fordítva: az anyagi világ — amely általában a legfontosabbnak tűnik — most csak „hallható” volt, távolibb, kevésbé közvetlen. Amikor megkapták a Tant, a zsidók soha nem tapasztalt erővel képesek lettek az Örökkévaló közvetlen érzékelésére.
Megjelent: Egység Magazin 1. évfolyam 5. szám – 2014. július 23.