Mindig is foglalkoztatta a színjátszás? Beszél héberül és magyarul? Lehet, hogy éppen Önt keresik!

Zsidó témájú, új magyar nagyjátékfilmet készülnek forgatni ez év nyár végén Budapesten. A forgatandó film címe Lefkovicsék gyászolnak, a Nemzeti Filmintézet finanszírozásával Breier Ádám rendezésében, az Umbrella gyártásában és a Proton Cinema koprodukciójában készül.

A film központi szereplője egy hetvenéves apa, Tamás, aki olyannyira rossz viszonyt ápol az egyetlen fiával Ivánnal, hogy annak fiát, saját unokáját sem ismeri. A két férfi már hosszú évek óta alig beszél egymással, ha pedig Tamás felesége Zsuzsa miatt mégis szóba állnak egymással, akkor abból sem sül ki semmi jó. A régóta tartó hidegháborúba már lassan kezdenek beletörődni, ki-ki éli saját életét, Tamás és Zsuzsa Budapesten, míg fiuk Izraelben. A családra hirtelen lesújtó tragédia, Zsuzsa halála viszont teljesen új helyzetet teremt: Iván fiával hazautazik és mivel ő már vallásos zsidó, apját a hagyományos gyászba, az úgynevezett sivába „kényszeríti”.

Ahogy a film rendezője Breier Ádám fogalmazott:

„A Lefkovicsék igazi Covid-kompatibilis zárt szituációs alaphelyzet, ami magában hordozza azt a forgatókönyvet, hogy apa és fia megfojtsák egymást… A történet pikantériája, hogy Tamás egy nyugdíjas korú, de máig aktív bokszedző, aki nem kifejezetten rajong a spiritualitásért, miközben az Izraelből hazautazó, kántorként dolgozó Iván az elmúlt években vallásossá vált. Így garantált, hogy a két férfi konfliktusa gyász ide vagy oda, de felszínre fog törni.”

Ehhez az alaptörténethez keresnek szereplőket: héberül és magyarul beszélő férfiak és fiúgyermekek jelentkezését várják.

A nagyjátékfilm kiemelt szerepére egy 30–40 év körüli magyarul folyékonyan és héberül minimum alapszinten beszélő férfit keresnek, lehet színész, vagy színészi ambíciókkal rendelkező amatőr is a jelentkező. A másik kiemelt szerepre egy 6–8 év közötti fiúgyermeket várnak, akinek az anyanyelve héber, de emelett beszél magyarul vagy angolul. A tervezett forgatási időpont és helyszín Budapesten lesz,  2022 augusztusában.

Így jelentkezhet

Küldjön egy 1–2 perc hosszúságú bemutatkozó videót a casting@ulab.tv címre.

A rendező kéri, hogy a jelentkező a videójában héberül és magyarul is mondjon néhány mondatot. A videó bármilyen formában csatolható, vagy fájlküldővel is küldhető, az e-mailben pedig nevet, életkort, lakóhelyet és telefonszámot kérnek feltüntetni.

Sok sikert a jelentkezőknek és a film készítőinek!