A Lubavicsi Rebbe purimi üzenete szerint a zsidó történelem legnagyobb kérdésére, a túlélés titkára maga a Tóra adja meg a választ.
Purim nem csupán jelmezekről és örömről szól. A megila története újra és újra szembesít azzal a fájdalmas ténnyel, hogy a zsidó nép létezése minden korban kihívás volt, és mégis, újra meg újra felülkerekedtünk. A Lubavicsi Rebbe purimi levelében történelmi távlatból, mégis a jelennek szóló élességgel elemzi a „zsidókérdést”, és azt, ami népünket elpusztíthatatlanná teszi.
A zsidó emberek a szétszóratás ellenére különbözőek maradtak
„Purim ünnepének Eszter könyvében leírt története világos elemzést ad számunkra a „zsidókérdésről”.” – írja a Rebbe. Nem politikai vagy szociológiai elemzést kínál, hanem spirituális diagnózist.
A perzsa birodalom idején a zsidók „országa romokban hevert, ők maguk pedig 127 különböző tartományba szóródtak szét”, és mégis, minden szétszóratás ellenére felismerhetők maradtak. „Ez nagyon hasonló ahhoz, ahogy a zsidók manapság is különböznek a szomszédaiktól, bárhol is éljenek.”
A különbözőség azonban nem csupán belső élmény volt – az ellenség is pontosan érzékelte. Hámán így fogalmazott: „törvényeik különböznek minden más népétől” (Eszter könyve 3:8.). Ez a mondat évszázadokon át visszhangzik a történelemben. A másság nemcsak identitás, hanem vádpont is lett.
Nem feltétlenül maguk döntötték el, hogy különbözi fognak
A Rebbe hangsúlyozza: voltak, akik ragaszkodtak a Tórához, mások távolodtak, sőt, asszimilálódni próbáltak. Mégis, „nem kerülhette el senki, hogy egy néphez tartozóként tekintsenek rájuk, és mindegyikükre vonatkozott Hámán kegyetlen rendelete.” A gyűlölet nem tett különbséget vallásos és kevésbé vallásos között.
Innen emelkedik ki a levél kulcskérdése: „Minden korban voltak Hámánok, mi mégis túléltük mindegyiket, Istennek hála. Mi lehet a túlélésünk titka?”
A válaszhoz a Rebbe egy tudományos hasonlatot hoz. Ahogy a természeti törvényeket csak sokféle körülmény között végzett kísérletekkel lehet igazolni, úgy a zsidó nép létének törvényszerűsége is a történelem laboratóriumában mutatkozik meg. Szétszóratás, üldöztetés, asszimilációs nyomás, kulturális kihívások, mégis van valami állandó.
Ez kovácsolja össze a zsidó népet, bárhol is legyenek
„A szétszórt és száműzött zsidó népet egyesítő, alapvető elem, mely helytől és időtől függetlenül egy nemzetté kovácsol minket, a Tóra és parancsolatai, a zsidó életmód, mely alapvetően változatlan maradt helytől és időtől függetlenül.”
Nem nyelv, nem faj, nem földrajzi egység, hanem a Tóra. A Rebbe világosan fogalmaz: „A tanulság világos és megkérdőjelezhetetlen: a Tóra és parancsolatai tették népünket elpusztíthatatlanná egy olyan világban, melyben mészárlások és pogromok veszélyeztették fizikai fennmaradásunkat és idegen kultúrák és eszmék próbáltak véget vetni spirituális létezésünknek.”
A purimi történet ezért nem csupán múlt. „Purim ősrégi tanítással szolgál, melyre legnagyobb szomorúságunkra a közelmúlt is bizonyítékok sorát nyújtja: nincs az a mély, akár nemzedékek során átívelő asszimiláció, mely menedéket nyújthatna a Hámánoktól és Hitlerektől, és nincs olyan zsidó sem, aki egy effajta menekülési kísérlettel elvághatná magát népétől.”
A túlélés paradoxona éppen ebben rejlik. „Ennek az ellenkezője igaz: a zsidó nép túlélési és fennmaradási képessége éppen azáltal erősödött, hogy „törvényeik különböznek minden más népétől”.”
A Rebbe teljes levele ide kattintva olvasható.
A borítókép illusztráció. Táncoló jeruzsálemi ifjúk. Fotó: Emily Glick / Middle East Images / Middle East Images via AFP
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.