A nitel nacht titokzatos szokásai mögött kabbalisztikus hagyományok, középkori európai folklór és a zsidó történelem különleges rétegei húzódnak meg.
Az igazi askenázi „karácsonyeste”
A nitel nacht az askenázi zsidóság különös, évszázados hagyománya. Miközben a világ karácsonyestét ünnepli, bizonyos haszid közösségek sajátos, sokszor meglepő szokásokkal jelölik meg ezt az éjszakát. Bár a nitel természetesen nem zsidó ünnep, a hozzá kapcsolódó szokások mégis több mint 500 éve kísérik az askenázi zsidó történelmet.
A „nitel” szó a latin natalis – karácsony – kifejezésből ered. A hagyomány leginkább az európai zsidóság körében élt, ám Izraelbe való bevándorlás után csak néhány haszid csoport őrizte meg. Egykor azonban szinte mindenhol ismerték.
Hajnalig tartó kártyázás
A régi időkben karácsonyestén az askenázi zsidók világosra gyújtott termekben gyűltek össze, kártyáztak vagy sakkoztak egészen pirkadatig, fokhagymát ettek, és tartózkodtak a tóratanulástól. Akik otthon maradtak, szintén kerülték az intimitást; egyes helyeken a mikvéket is bezárták erre az éjszakára. A házon kívüli, távoli árnyékszék használatát is sokan mellőzték.
A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy mindez a keresztény ünneptől való távolságtartást szolgálta, csak a történet felszíne. A hagyományt követők maguk gyakran kabbalisztikus okokat említenek. A hagyomány szerint ezen az éjjelen a tisztátalan, ártó szellemi erők különösen erősek voltak. A fény, a játék, a közösség és a fokhagyma mind a védelem eszközei voltak.
A tóratanulást azért kerülték, mert a tanítás szellemi ereje a kabbalisztikus felfogás szerint, akaratlanul is megerősíthette volna a negatív erőket.
A „sötétség” alakjai a középkor hiedelemvilágában
A középkori keresztény cenzúra miatt egyes zsidó szövegekben sok részlet elveszett, más források azonban fennmaradtak. Ezek egy része a korabeli európai folklór elemeit tükrözi, amelyekben a karácsonyéj sötét szellemei, kóbor lelkek és démoni alakok jelentek meg. Olyan hiedelmek, amelyek az adott korszak keresztény környezetében is széles körben elterjedtek voltak.
A középkori Európában ugyanis karácsonyeste nem a meghittségről szólt. Úgy tartották, hogy ezen az éjjelen a bűnösök lelkei visszatérnek, boszorkányok és démonok járják az utcákat. A templomokat ilyenkor kerülték, a hívők inkább nyilvános, világos termekben gyűltek össze, fokhagymát ettek, kártyáztak, és a reggeli fényben reménykedtek.
Egyes vidékeken még jelmezes alakok is megjelentek – szellemek, boszorkányok, „feltámadt bűnösök” –, akik a házak között járva próbára tették a gyerekek vallási ismereteit. A jutalmuk cukorka volt, vagy néha egy-egy ijesztő történet arról, mi történik a „rossz gyerekekkel”.
Nem véletlen: ezek a szokások több ponton rokonok a Halloween eredetével, és némelyikük a későbbi Mikulás-legendák előfutárai.
A „Szent Gyermek” és a középkori karácsony jelmezes alakjai
A történészek szerint még a „Szent Gyermek” (Christkind) alakjának középkori jelmezes megjelenése is része volt ennek a népi világnak. Egyes falvakban valaki gyermeki vagy fehér ruhába öltözött, másutt medveszerű bundát viselt, és házról házra járva vizsgáztatta a gyerekeket.
Max Toeppen 19. századi leírása szerint az egyik faluban a „Szent Krisztus” medvebőrbe bújt, bunkót hordott, és félelmetes próbáknak vetette alá a gyerekeket. Aki jól felelt, ajándékot kapott.
A zsidó hagyomány őrizte meg, amit a világ elfelejtett
A nitel nacht hagyományai valójában a középkori Európa mélyről fakadó folklórjából táplálkoznak. Az iparosodás, a modern kereszténység és az amerikai kultúra teljesen átalakította a karácsonyt. Eltűntek a sötét éjjeli félelmek, a jelmezes alakok, a babonák.
Ironikus módon éppen az askenázi zsidó közösségek őrizték meg ezeknek a régi európai szokásoknak a lenyomatait, miközben maga az európai kultúra már régen megfeledkezett róluk.
Ahogy a régi zsidó vicc mondja:
„Mit tudnának a keresztények a karácsonyról?”
Forrás:log.nli.org.il
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.