A háború előtt igen aktívan működtek náci szervezetek az Egyesült Államokban és gyakran tartottak felvonulásokat New Yorkban, Chicagóban, Minnesotában, Los Angelesben és más további nagyvárosokban. Akkoriban kiterjedt zsidó alvilág is működött Amerikában, melynek tagjai nem nézték jó szemmel a nácik parádézását. A két csoport küzdelmét Michael Benson Gangsters vs. Nazis: How Jewish Mobsters Battled Nazis in Wartime America? (Hogyan csaptak össze zsidó gengszterek a nácikkal a háborús Amerikában) című könyve dolgozza fel – írja a Jerusalem Post.

1938-ban Nathan Perlman New York-i bíró és zsidó közösségi vezető felháborodottan kérdezte:

„Hogy lehet az, hogy ezek a nácik csak úgy végigmasírozhatnak a 86. utcán, sieg heil-t kiabálva? Hogyan lehetnek ennyire arcátlanok?”

A válasz nagyon egyszerű volt: mert megtehették, bármiféle következmény nélkül. Akkoriban az Egyesült Államok izolacionista politikát folytatott, nem foglalkozott különösebben a külföldi történésekkel, beleértve a náci zsidóüldözéseket is. Ezért a horogkeresztes lobogók alatt felvonulókra Amerikában csak a zsidó alvilág tagjai jelentettek veszélyt, mert ők nem ijedtek meg attól, hogy a törvényes utat megkerülve odacsapjanak.

Nathan Perlman is rájuk gondolt, amikor a nyomasztó jelenség visszaszorításának lehetőségeiről gondolkodott. Bíróként voltak kapcsolatai az alvilággal, köztük Meyer Lanskyvel, a zsidó maffia egyik vezéralakjával. A zsidó keménylegények hamarosan megjelentek a Német Amerikai Szövetség és más náci szervezetek rendezvényein és számos résztvevőt megvertek. A rendszeres zaklatásnak meg is lett az eredménye: a náci felvonulásokon megjelenők száma alaposan megcsappant.

A maffia kedvenc kóser étterme

A cikkből kiderül, mi volt a kedvenc étele a maffia könyvelőjének. Sőt, receptet is mutatunk!

Lansky szívesen tett eleget a bíró kérésének és „szolgálataiért” nem kért fizetséget.

„Zsidó vagyok és átérzem az európai zsidók szenvedését. Ők a testvéreim”

– mondta.

Az is meglehetősen rendhagyó szála a történetnek, hogy a rendszeres összecsapások során egyetlenegy ember sem halt meg. Nem mintha Lanskynak nehezére esett volna eltenni láb alól valakit, de figyelembe vette Stephen Wise kérését, akit Perlman bíró hozott magával a tárgyalásokra. A reformrabbiként és cionista vezetőként tevékenykedő Wise azt kérte, hogy az akciók során ne oltsák ki senki életét. Bár a gengszterek jó pár náci koponyáját betörték, haláleset valóban nem történt.

A könyv részletesen tárgyalja a harmincas évek végének legfontosabb náci mozgalmát, a Német Amerikai Szövetséget, mely alapvetően német hagyományőrző szervezetként kezdte meg működését, ám idővel Fritz Julius Kuhn, egy meggyőződéses nemzetiszocialista vette át az irányítást és a maga képére formálta a mozgalmat. Kuhn Hitler iránti rajongása odáig terjedt, hogy még a beszédstílusát is teljesen átvette.

„Annyire Hitlerré akart válni, hogy mindenben őt utánozta. Ugyanúgy hadonászott a karjával, ugyanúgy köpködött beszéd közben és természetesen folyamatosan a zsidókat gyalázta, akik a világ összes problémáját okozzák. Sokan hallgattak a szavára”

– magyarázta Benson.

A nácik kezdeti sikerei után Lansky és emberei megjelentek a színen. A számos támadás közül a legnagyobbat a Német Amerikai Szövetséget főhadiszállása előtt hajtották végre a manhattani Yorkville-ben. Megmutatták, hogy a zsidók ökle meglehetősen keményen képes odacsapni, ha kell. A gengszterek 1939-ben hajtották végre egy másik komoly akciójukat, a hírhedt Madison téri náci felvonuláson, melyet maga Kuhn vezetett. A Hitler-imitátor azonban nem mondhatta végig beszédét, mert egy zsidó vízvezeték-szerelő, Isadore Greenbaum hirtelen felugrott a színpadra és kihúzta Kuhn mikrofonját. Másnap a lapok elsősorban a bátor zsidó tettéről írtak, maga a rendezvény sokkal kevesebb figyelmet kapott. „Amikor azt hallottam, hogy a vallásomat gyalázzák, elvesztettem a fejem” – emlékezett vissza Greenbaum a történtekre.

„A zsidó alvilág náciellenes megmozdulásai nagy publicitást kaptak. Ma már elképzelhetetlen, hogy a maffiózók visszafogják magukat és tartózkodjanak a gyilkosságoktól, de a zsidókat fenyegető veszélyek továbbra is velünk maradtak. Azok a gonosz erők, melyekkel a zsidó gengszterek harcoltak, ma is jelen vannak és félelmetesebbek, mint bármikor. Vajon lesz még egy Nathan Perlman vagy Meyer Lansky?” – tette fel a kérdést Benson.

„Az antiszemtiák száma nem túl nagy, de nem kevésbé gyűlölködők, mint az elődeik 1938-ban. Mi lehet a megoldás? Nos, Perlman és Lansky igen durva módszereket alkalmazott, de sikeresen megszégyenítették a masírozó nácikat. Persze nem akarok senkit sem erőszakra buzdítani, de ideje lenne, hogy megérezzék a társadalom megvetését és elszégyelljék magukat a viselkedésükért”

– tette hozzá.

Bensonnak nem ez az első olyan könyve, amely a maffia és a bűnözés témakörét járja körbe. Gyermekkorában olyan környéken nőtt fel Rochesterben, ahol közelről tapasztalhatta meg az alvilág működését. Amikor kilencéves volt, a bébiszitterét és barátját gyilkolták meg. Az ügyet maga göngyölítette fel később és könyvet is írt a történetből 2015-ben The Devil at Genesee Junction címmel.

„Először őrült gyilkosokról és borzalmas bűncselekményekről írtam, majd a maffia működése felé fordult az érdeklődésem. Tudom, hogy hogyan működik a gyűlölet. Ugyan nem zsidó vagyok, hanem hitehagyott katolikus, de jól tudom, mit jelent az antiszemitizmus, az előítéletesség és a gyűlölködés. Közvetlenül az első gyermekem születése előtt a mindenórás feleségemet a manhattani Beth Israel kórházba kísértem. Egy autóból tojásokkal dobáltak meg minket fiatalok és rasszista sértéseket kiabáltak. Egyébként meg a New York-i Hofstra Egyetemre jártam, ahol a hallgatók nyolcvan százaléka zsidó volt”- mondta Benson.

Címlapkép: Meyer Lansky Wikipédia