Attól fogva, hogy I. Theodosius császár megszüntette a szánhedrin működését, számos alkalommal próbálták meg újjáéleszteni a zsidó legfelsőbb bíróságot. Bár ez a kezdeményezés többnyire a zsidó közösségből érkezett, mintegy két évszázaddal ezelőtt megtörtént, hogy államilag próbálták visszaállítani ezt az intézményt. A kezdeményező pedig nem volt más, mint Napóleon.
Napóleon nem önzetlenül foglalkozott a kérdéssel: célja a zsidók asszimilációja volt. Felkészülésként összehívott egy prominens zsidókból álló tanácsot, akikhez 12 kérdésből álló sorozatot intézett. A kérdések nagyrészt vegyes házasságról, zsidók és nem-zsidók viszonyáról, valamint a zsidó jogrend működéséről szóltak. Napóleon nem csak úri passzióból érdeklődött. Célja a zsidók asszimilációja volt, és ezt a folyamatot akarta elősegíteni a kérdésekre – természetesen a saját szája íze szerint – kapott válaszokkal. A tanács tagjai ugyanis részben a nyakukat féltették, részben pedig valóban hittek a napóleoni eszmékben. Ennek megfelelően a válaszokból az derült ki, hogy a zsidó vallás és annak törvénykezése alárendelhető az állami törvényhozásnak. Napóleon azt remélte, hogy programja nyomán egy nemzedéken belül alaposan megfogyatkozik a zsidók aránya (ezért érdekelte őt a vegyes házasságok kérdése), továbbá jelentősen csökken a zsidó közösség kohéziója és a rabbik befolyása a magukat továbbra is zsidónak definiálók között.
Nem sokkal később a nagy szánhedrint is összehívta, vagyis 71 vezetőt gyűjtött egybe, hogy érvényesítse a korábbi határozatokat, melyet a prominens zsidók tanácsa hozott. A névválasztás és a 71-es szám hangsúlyozása természetesen azért volt fontos, hogy kiemelje az ókori rendszerrel való kapcsolatot és hatalmat adjon a résztvevők kezébe. A szánhedrin vezetője, aki a nászi címet viselte, akárcsak az igazi szánhedrin korában, a korábbi tanács elnöke, David Sinzheim strasbourgi rabbi volt.
Pierre-Paul Prud’hon festményén
A nagy szánhedrint végül 1807 februárjában nyitották meg. A benne ülő 49 rabbi mellett 25 világi vezető is helyet foglalt (többek közt tehát ebben is különbözött a valódi szánhedrintől). Az intézmény ugyanazon év áprilisáig működött, gyakorlatilag kizárólag azzal a céllal, hogy a korábbi döntéseket „elfogadják”, bár a tagok nem kaptak sok beleszólást. A következő döntéseket hozták:
- tilos a poligámia
- a zsidó válás csak polgári válás után érvényes
- a zsidó házasságkötést polgári házasságkötésnek kell megelőznie
- minden zsidónak kötelessége nem-zsidó polgártársait testvérnek tekinteni és ugyanúgy szeretni és támogatni, mintha hittestvérei volnának
- a zsidóknak szeretniük és védelmezniük kell Franciaországot
- a zsidóság semmiféle kézműves vagy egyéb foglalkozást nem tilt
- dicséretes, ha egy zsidó mezőgazdasággal, kétkezi munkával vagy művészetekkel foglalkozik
- tilos az uzsora
Mivel ezen testületet összehívása mögött egyértelmű politikai szándék húzódott és célja a zsidó közösség beolvasztása volt, továbbá a meghívott tagok nem dönthettek szabad belátásuk szerint, illetve sokuk a szekularizáció és az asszimiláció híve volt, ezt a szánhedrint sohasem tekintették legitimnek a zsidó világban. Napóleon bukását követően pedig hamar meg is feledkeztek róla.
Chana Deutsch írása
Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 142. szám – 2021. május 3.