Az élet gyönyörű – mondta Edith Eger, békeidőbeli kassai úrilány (akkor még Elefánt Edith), aki Auschwitzot megjárva lett később amerikai pszichológus, hogy háborús veteránokon és a szexuális erőszak áldozatain segítsen. Edith Eger aki annak idején szemtől szembe találkozott Mengelével, most Philip Zimbardo pszichológus meghívására látogatott haza a Hősök Tere kezdeményezés elindítására.
Előadását maga Zimbardo vezette fel, aki egy Auschwitzból felvett kavics szemszögéből beszélt Edithről, aki a húszas évek végén született Kassán. A várost akkor éppen Košicének hívták, de alig várták, hogy a magyarok egyszer visszajöjjenek. Ez 1938-ban, az első bécsi döntéssel meg is történt, novemberben Horthy bevonult Kassára.
Hat évvel később, 1944. május 15-én elindult az első auschwitzi transzport a városból.
Auschwitzban sosem tudtuk, hogy a zuhanyból víz vagy gáz fog jönni – kezdte a 86 éves Edith budapesti előadását az ELTE-n. Borzalmas emlékei miatt nehéz volt visszatérnie Magyarországra, csak a Hősök Tere kezdeményezés és Zimbardo tudta rávenni erre.
A Hősök Tere egy új mozgalom, amely a legendásan negatív magyar hozzáállást Philip Zimbardo módszereivel szeretné megváltoztatni.
Ki ne ismerné Philip Zimbardo nevét? A Stanford Egyetem nyolcvanegy éves professzor emeritusa a ma élő leghíresebb szociálpszichológus. Hírnevét a legtöbben a hírhedtté vált stanfordi börtönkísérletnek köszönheti: a kísérlet tulajdonképpen megmutatta, hogyan válnak nyugodt, konszolidált, egyetemet végzett, „jó” emberek társas nyomás hatására néhány nap alatt kegyetlen állattá. Ám Zimbardo ma már jó ideje inkább azt kutatja, hogy a„rossz” emberből hogyan lesz „jó”, nem pedig, hogy a „jóból” hogyan lehet a „rosszat” kihozni
A „Hősök Tere – Az vagy, amit teszel” mozgalom egyik kitalálója szerint a magyar társadalmat az erős bizalmatlanság jellemzi. A két éve elhunyt Kopp Mária és munkatársai például egy társadalmi jólétről szóló vizsgálatban a következő kérdést tették fel: segítenének-e önnek az emberek, ha rászorulna? Tízből nyolc interjúalany nemmel válaszolt. De nem bízunk a politikában és az intézményekben sem. Az emberek 46 százaléka érzi úgy, hogy nem tudja befolyásolni mindennapi dolgait, 91 százalék szerint a törvénysértők elkerülik a büntetést, 77 százalék szerint, aki vinni akarja valamire, rákényszerül, hogy egyes szabályokat áthágjon, 84 százalék szerint senki sem törődik a másik emberrel.
A mozgalmat többek közt Philip Zimbardo, Orosz Györgyi, Halácsy Péter és Orosz Gábor indították el, hogy a magyarok panaszkodás helyett mindennapi hősökként segítsenek egymáson és magukon. A magyar kezdeményezés is tapasztalatokon alapuló programok segítségével szeretné elérni, hogy egyre több ember ismerje fel azokat a szituációkat, amelyekben segítséget nyújthatna másoknak, vagy változtathatna hozzáállásán. Fő céljuk, hogy kezdő lökést adjanak egy társadalmi méretűátalakuláshoz, például olyan helyzetekben, amikor már apró változtatásokkal is pozitívabbá tehető a dolgok kifutása.
Elsősorban olyan szituációkról van szó, amikor sokan vannak körülöttünk, tehát megoszlik a felelősség, és vagy a magabiztosság hiánya, vagy a másokból áradó közöny miatt nem merünk cselekedni. Ezt a helyzetet illusztrálja az a 2013. novemberi történet, amikor egy öngyilkos férfi kivetette magát a budapesti Rákóczi útra. A meztelen áldozaton egyetlen ember próbált csak segíteni, de ő is hiába kiabált a holttest körül állóknak, hogy hozzanak valamit, amivel be lehetne takarni.
A Hősök Tere kezdeményezés tudományos hátterét Philip Zimbardo Heroic Imagination Project (HIP) elnevezésű programja adja. A szociálpszichológus és olyan könnyen elsajátítható eszközöket szeretnének adni az emberek kezébe, amelyek segítségével a negatív helyzeteket pozitív lehetőségekké tudják alakítani. A HIP keretében főiskolai-egyetemi tanárokat képeznek ki a szociálpszichológia eszközeinek alkalmazására. Legnagyobb szabású programjuk a Massanuten Katonai Akadémián (Woodstock, Virginia) zajlik a teljes oktatói stáb és a diákok bevonásával.
Zimbardo korábbi kutatásaiban azt vizsgálta, milyen károsan hat a tömegnyomás az egyének döntéshozatalára. Most tulajdonképpen pozitívabb szemszögből közelítve a hétköznapi hősiesség és az egyéni kiteljesedés feltételeit vizsgálja. A projektnek többféle programja van, ezek különféle gyakorlatokon, személyes megtapasztalásokon keresztül segítenek korlátozó hiedelmeink, hozzáállásunk megváltoztatásában.
Edith például előadást tartott, amelyben elmondta, táncosnak indult, Horthy bevonulásakor a kormányzó előtt is fellépett, csárdást jártak, amit még ma, 86 évesen is el tud táncolni. Fel is kérte a rendezvényen a 81 éves Zimbardot egy táncra, aki ha nem a világ leghíresebb élő szociálpszichológusa lenne, akár ezzel a produkcióval is bátran turnézhatna.
Edith szüleinek korábban jegyük volt Amerikába, de végül nem utaztak el, nem tudták elhinni, hogy a dolgok ennyire elfajulhatnak („Lengyel-magyar határt, zsidómentes hazát” – idézte a korabeli szlogent). A marhavagonokba széder este másnapján zsúfolták be őket, azt mondták, Magyarországra viszik őket dolgozni. De miután kiterelték őket a vagonból, anyjával és a nővérével beállították a sorba, amelynek végén Mengele válogatta az embereket elgázosítandó és munkaképes kategóriákba. Az anyját korán őszülő haja miatt balra, őket jobbra küldték. Edith 16 éves volt, amikor megszeppenve anyja után próbált menni, de egy kar megragadta: „Sosem felejtem el, ahogy Mengele a szemembe nézett, és azt mondta, nemsokára találkozom az anyámmal, csak zuhanyozni viszik”. Később a női részlegben a foglyok mondták meg, hogy „csak múlt időben beszéljen az anyjáról, mert ott füstölög a kéményben”.
Edithnek azt mondták, tetoválást sem kap, mert úgyis a gázkamrába kerül. Nővérével a káoszt kihasználva kikeveredtek a gázkamra felé terelt sorból. A szabadulás sem volt egyszerű: a holttestek közül kotorta ki a felszabadító 71-es gyalogosezred, mert észrevették, hogy mozog a keze. Ma három gyereke, öt unokája és három dédunokája van – mint mondja, ez a bosszú legjobb formája.
Úgy véli, nem pusztán a véletlenen múlt, hogy ki tudta túlélni a haláltábort: „Mi nem azt kérdeztük, hogy miért velünk történik ez, hanem azt kérdeztünk: most mit kell tennünk. … A holnap lett a legjobb barátom. Sosem tudtuk, mi fog történni, de minden reggel azt mondtam magamnak, ha a mát túlélem, holnap szabad leszek. Ezt máig minden reggel elmondom magamban.”
Edithen szó szerint csüggött a hallgatóság, előadása után sorban álltak az emberek, hogy megöleljék vagy kérdezzenek tőle valamit. Bár ma már rendszeresen beszél a holokausztról, 30 évig a saját gyerekeinek sem mondta el, hogy megjárta a koncentrációs táborokat. Egyszer csak úgy döntött, visszamegy Auschwitzba – ez segített neki, hogy végre ki tudja adni a titkát, és meg tudjon bocsátani magának, amiért ő túlélte a haláltábort, ahol szülei meghaltak.
„Meghalni könnyebb, mint élni. A születési anyakönyvi kivonatunkra nem az van írva, hogy az élet könnyű lesz. De a tragédiát lehetőségbe lehet fordítani, addig ismeretlen képességeinket fedezhetjük fel. … Auschwitz tényleg a pokol volt. Csak egymásra számíthattunk, de ma is csak egymásra számíthatunk.” – mondta Edith Eder.