Mint már beszámoltunk róla, a Pesti Jesiva egykori, népszerű diákja, később a Chábád mozgalom oktatási szervezetének egyik munkatársa, Yudi Dukes súlyos állapotba került a koronavírus miatt. Hónapokon keresztül kómában volt, s gépek tartották életben. A tüdeje átszakadt, túlélt egy szívrohamot és egy májbiopsziát. Az orvosok szerint ő az egyik leghosszabb ideig kezelt COVID-19 páciens. Istennek hála, az utóbbi időben állapota javulásnak indult. Egy hónapja elkezdett önállóan lélegezni s a napokban végre elhagyhatta a kórházat. A teljes felépülés még nagyon messze van, de már jó úton halad.

A nehéz időszak alatt Yudi felesége, Sarah különböző, spiritualitást erősítő akciókkal igyekezett érdemeket szerezni férje számára. A zsidó férfiakat arra biztatta, hogy imádkozzanak tfilinben Yudi gyógyulásáért, a nőket pedig a szombati gyertyák fellobbantására ösztönözte. Kérésének nagyon sokan tettek eleget, Berlintől, Ruandáig vállaltak magukra micvákat az emberek, hogy ezzel is elősegítsék a rabbi felépülését. A kampányban részt vett Brooklyn önkormányzatának elnöke, Eric Adams is, aki július 23-át Yudi Dukes napjává nevezte ki, hogy így hívja fel a figyelmet a kómában fekvő rabbira. „A férjemért megtett jócselekedetek biztonságérzetet és megnyugvást adnak” – mondta Sarah.

Yudi, miután 15 évvel ezelőtt elhagyta a Pesti Jesivát, családot alapított New Yorkban, majd a Chábád mozgalom oktatási szervezetében kezdett dolgozni, ahol létrehozta a Zsidó Tanulási Hálózatot, a JNet-et. Ez a kezdeményezés tanulópárokat szervez szerte az egész világon.

„Yudi nagyon pozitív szemléletű, összeszedett, komoly és megbízható fiatalember. Ő képviseli az irodánkban a tudatosságot” – mondta Moshe Kotlarsky rabbi, Yudi főnöke, a Merkos L’Inyonei Chinuch alelnöke.

Hászid zsidóként Yudi nem csapásként éli meg a vele történteket, hanem spirituális kihívásként. „Ez az egész nem ellenem, hanem értem történt. Sokkal erősebb és mélyebben hívő ember lettem. Úgy gondolom, hogy Isten adott még egy esélyt az életre. Most úgy érzem magam, mint egy kisbaba, aki felfedezi az élet örömeit. A víz, ahogy lefolyik a torkomon, a mozgás élménye – ezek mind olyan dolgok, melyeket újdonságként élek meg, s melyekért hálával tartozom” – mondta.

A rabbi hozzátette, hogy a Chábád filozófia egyik alapvetése, mely szerint arra kell törekednünk, hogy az agyunk uralja a szívünket, nagy segítséget jelent a számára. „Ha komolyan elhatározunk valamit az elménkben, akkor szinte bármit elérhetünk. Ezt én nap mint nap átélem. Amikor a légzésem hirtelen túl szaporává válik, elhatározom, hogy lelassítom, s ez így is történik. A későbbiekben igyekszem majd ezt kiterjeszteni az életem minden területére” – mondta.

Yudi különleges életszemléletéről felesége is beszámol: „A férjem az élet minden történését és ezt a traumát is a saját fejlődésére használja fel. Hisz benne, hogy az általa átélt események mindegyike, legyen az bármilyen fájdalmas vagy félelmetes, arra szolgál, hogy a legjobbat hozhassa ki magából és még jobb emberré válhasson”.

Yudi számára a legnagyobb nehézséget nem saját fizikai állapota jelentette, hanem az otthonától és családjától való távolsága. „Egyértelműen az fájt a legjobban, hogy hónapokon át nem lehettem a gyermekeimmel és a feleségemmel. Mindig is igyekeztem a lehető legtöbb időt tölteni velük. Nem könnyű belegondolni, hogy milyen sokat szenvedtek az elmúlt időszakban, és én nem lehettem velük, hogy segítséget nyújtsak. Én adni szeretek és most leginkább csak kapok. Ezzel együtt tudom, hogy Sarah-t és engem az Örökkévaló választott ki arra, hogy átéljük mindezt. Most ebben az állapotomban kell tennem másokért, amennyire csak képes vagyok. Egy biztató mosoly, egy lelkesítő mondat, a hitem egy darabja – ezt tudom most adni”.

zsido.com

Forrás: Arutz7 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megszakítás