A II. világháború alatt nem volt kevés azokból az emberekből, akik aktív szerepet játszottak a végső megoldás kivitelezésében, és rendőrként, csendőrként, vasutasként vagy feljelentéseket író „jó állampolgárként” vették ki részüket a népirtásból. Velük szemben álltak azonban azok, akik mindent kockára tettek azért, hogy megvédjék az üldözötteket. 

 

Emberek az embertelenségben

A Világ Igaza kitüntetés a külföldi állampolgárok számára adható legmagasabb izraeli elismerés. Olyan nem zsidó emberek hősiességéért mondanak ezzel köszönetet, akik hatalmas veszélyeket vállalva, gyakran a saját és szeretteik életét kockáztatva mentettek zsidókat a holokauszt alatt. Egy olyan időszakban tették mindezt, amikor a korszellem egészen mást diktált és a társadalom tagjainak többsége közömbösen szemlélte zsidó honfitársainak jogfosztását, majd elhurcolását.

Az embermentők különböző módokon nyújtottak segítséget: volt, aki búvóhelyet vagy élelmiszert biztosított akár éveken keresztül az üldözötteknek, mások hamis iratokat szereztek be és segítették a zsidók elvegyülését a tömegben vagy éppen a távozásukat egy biztonságosabb országba. Gyakran egy pillanat alatt kellett döntést hozniuk, amikor a segítséget kérő szomszéd vagy akár egy teljességgel ismeretlen család kopogtatott az ajtajukon, menedéket remélve. Nem ritkán hatalmas árat fizettek emberiességükért: Kelet-Európában a zsidókat rejtegetőket családjukkal együtt azonnal kivégezték. Nyugaton a büntetés általában deportálás volt egy koncentrációs táborba, ahonnan sokan soha többet nem tértek vissza.

A díjjal elismert embermentők héberül a םלועה תומוא ידיסח (chászidéj umot háolám) titulust kapják, ami szó szerint annyit tesz: a világ népeinek jámborai. Ez a kifejezés a zsidó hagyományból ered, és több magyarázata létezik. Utal azokra a nem zsidókra, akik veszély idején a zsidó nép segítségére siettek; más esetben azon nem zsidókra alkalmazzák, akik betartják a Tórának a világ népeire vonatkozó hét alaptörvényét, köztük a vérontás tilalmát. A Jád Vásem átvette a meglévő kifejezést, és új jelentéstartalommal gazdagította.

Az Igazak motivációja nagyon sokféle volt: egyesek politikai vagy vallási meggyőződésük miatt döntöttek a segítségnyújtás mellett, másokat idealizmusuk vezérelt vagy egyszerűen nem tudták elviselni ártatlan emberek megaláztatását. Nem sorolhatjuk őket egy bizonyos társadalmi, vallási vagy etnikai csoporthoz, éppen úgy voltak közöttük keresztények, mint muszlimok vagy ateisták. Értelmiségiek, kétkezi munkások és parasztok. Tehetős emberek és földönfutó szegények. Elkötelezett antifasiszták és a rendszer kiszolgálói.

Bár a lakosság túlnyomó többsége inkább elfordította a tekintetét a zsidók meghurcoltatásakor, az Igazak példája mutatja, hogy mégis volt némi mozgástere az embereknek, és lehetett módot találni az üldözöttek támogatására, még a legsötétebb elnyomás alatt is. Példájuk megmutatja, hogy egyetlen ember is jelentős változást képes elérni: azzal, hogy akár csak egyetlen embert is megmentettek a biztos haláltól, megteremtették annak a lehetőségét, hogy a túlélők leszármazottainak újabb és újabb nemzedéke szülessen erre a világra.

Fülöp herceg fát ültett édesanyja, a Világ igaza kitüntetéssel

elismert Alíz hercegnő tiszteletére

Világ Igaza kitüntetés

2021 januárjáig 51 ország 27 921 polgára kapta meg a Világ Igaza elismerést. A legtöbb kitüntetett (7177) Lengyelországban élt, a lakosság létszámához képest pedig Hollandia (5910) büszkélkedhet a legtöbb díjazottal. Ezer fölötti embermentőt ismertek el továbbá Franciaországból (4150), Ukrajnából (2673) és Belgiumból (1774). Magyarországról 876-an kapták meg eddig az elismerést. A számok továbbra is növekednek, mert folyamatosan érkeznek a kérelmek és beadványok a Jád Vásem Világ Igazai osztályára.

A Jád Vásem Intézetet 1953-ban alapították Jeruzsálemben azzal a céllal, hogy megőrizze a holokauszt során elpusztított hatmillió zsidó emlékét. Már az alapító okiratban megfogalmazták, hogy emellett gondot kell fordítani az embermentésben részt vett nem zsidó hősökre is. Az egyik legfőbb háborús bűnös, a magyarországi zsidóság holokausztjáért is kiemelkedő felelősséget viselő Adolf Eichmann elfogása és bíróság elé állítása idején, 1962-ben jelentette ki a Jád Vásem akkori elnöke, Árje Kubovi a következőket: „Meg kell mutatnunk a világnak, hogy a zsidó nép nemcsak a bűnösök elítélésében, hanem az embermentők elismerésében is ugyanúgy érdekelt”. Abban az évben, a holokauszt emléknapján avatták fel az Igazak sugárútját a Jád Vásem múzeum mellett és ültették el az első fákat a zsidókat mentő hősök emlékére.

 

A világ egyik első igaza: Tóth Ilona

A ceremónia során, melyen az izraeli kormányt Golda Meir képviselte, tizenegy fát ültettek. Az egyik fa egy magyar embermentő, Elias (Tóth) Ilonának állít emléket a mai napig. Ilona a háborúban Magyarországhoz visszacsatolt Vajdaságban élt, és egy görög zsidóhoz, Benjamin Eliashoz ment feleségül. Számtalan, Ausztriából és Németországból érkezett zsidónak biztosított szállást, élelmet és ruhát, illetve szervezte meg menekülésüket biztonságosabb területre. A német megszállást követően a bácstopolyai koncentrációs táborba csempészett élelmet és ruhát a fogvatartottaknak. Amikor férjét egy Auschwitzba tartó vonatra tették, követte a szerelvényt egészen Bajáig, ahol az őrök lefizetésével sikerült kiszabadítania férjét és további öt zsidót, akik végül mind túlélték a háborút. A felszabadulás után Ilona és férje Izraelbe vándorolt. Ilona új hazájában sem hagyta abba az életmentést: évtizedekig önkénteskedett az izraeli mentőszolgálat kötelékében.

 

Kinek jár a kitüntetés?

A Világ Igazai Osztály a következő évben, 1963-ban jött létre, az izraeli országgyűlés, a Kneszet pedig törvénybe foglalta a Világ Igazainak járó legnagyobb elismerést: „A Jád Vásem jogosult tiszteletbeli állampolgárságot ítélni a Világ Igazai számára tetteik elismeréseképpen, illetve emlék-állampolgárságot adni abban az esetben, ha már nincsenek az élők sorában”.

Már a kezdetekkor kiderült azonban, hogy rendkívül összetett és nehéz feladat annak eldöntése, hogy kinek adományozható a kitüntetés. Az első konfliktus az egyik leghíresebb embermentő, Oskar Schindler nevéhez fűződik, akinek elismerése ellen többen tiltakoztak, mivel Schindler a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt tagja volt. A kirobbant vita miatt a fent említett első faültetés során nem is emlékeztek meg róla. Ez az eset motiválta arra a Jád Vásem vezetését, hogy egy szakértőkből álló bizottságot hozzon létre, melynek élén a Legfelsőbb Bíróság egy nyugalmazott tagja áll, továbbá egyértelműen megfogalmazott, szigorú feltételekhez kösse az elismerés odaítélését.

Mielőtt egy ügy a bizottság elé kerülne, a Világ Igazainak Osztályán hosszadalmas kutatómunkát végeznek a Jád Vásem és más izraeli, illetve külföldi intézmények adatbázisainak felhasználásával. Az elkészült akta a bizottság egy olyan tagjához kerül, aki beszéli az adott ország nyelvét. Miután megvizsgálta az ügy részleteit, ajánlását eljuttatja a bizottság tagjaihoz, akik megvitatják azt, majd szavazással döntenek a kitüntetés odaítéléséről. Az ügyek nagy száma és a kutatás időigényessége miatt gyakran egy teljes év is eltelik a kérelem beérkezése és a döntés megszületése között.

Oskar Schindler

A cím odaítélésének négy alapvető feltétele van:

–  Az embermentő cselekvően vett részt egy vagy több, életveszélyben lévő zsidó megmentésében vagy deportálásának megakadályozásában.

–  A segítségnyújtás közben az embermentő jelentős veszélynek tette ki saját életét vagy szabadságát.

–  Az embermentőt a veszélyben lévő zsidó megsegítésének szándéka motiválta, nem pedig valamilyen ellentételezés reménye, legyen szó anyagi juttatásról, a megmentett személy más hitre való áttéréséről, egy gyermek adoptálásról stb.

–  A segítségben részesült személy által írt tanúvallomás vagy azzal egyenértékű, hiteles dokumentumok megléte.

Kizáró oknak számít, ha a zsidók életét megmentő személy súlyos bűncselekményt vagy háborús bűntettet követett el. Amennyiben egy embermentő tevékenységét nem lehet megfelelő dokumentumokkal alátámasztani, bár a díj odaítélése nem lehetséges, adatai és a segítségnyújtás részletei bekerülnek a Jád Vásem adatbázisába. Nem egy esetben történik, hogy később, más forrásból újabb információk érkeznek az adott személyről vagy a mentés körülményeiről, s így már lehetővé válik az elismerés odaítélése.

 

„Aki egy életet megment…”

Amennyiben kedvező döntés születik egy ügyben, úgy értesítik a javaslat benyújtóját és a díjazottat vagy leszármazottait. A kitüntetés egy emlékéremből és egy kézzel, kalligráfus által megírt díszoklevélből áll, melyet – amennyiben erre lehetőség van – ünnepélyes keretek között nyújtanak át az adott országban működő izraeli nagykövetségen vagy a Jád Vásemben. Az érem réz és nikkel ötvözetéből készül. Egyik oldalán szögesdrótba kapaszkodó kezek láthatóak, körülötte egy misnai (Szánhedrin 4:5.) idézet: „Aki egy életet megment, az olyan, mintha az egész világot megmentette volna”. Az érme másik oldalán a Jád Vásem egyik ikonikus épülete, az Emlékezés Hajléka látható, háttérben a jeruzsálemi hegyekkel és a következő felirattal: „Izrael népe hálájának jeleként”. Az emlékérmet egyetlen példányban verik az adott díjazott számára, másolat nem készülhet róla.

Ezenfelül az embermentő neve felkerül egy emlékfalra a Jád Vásem területén, az Igazak Kertjében, melyet egy domboldalon alakítottak ki. 1989-ig fát ültettek minden díjazott emlékére, azonban beteltek a helyek a Jád Vásemnek helyet adó Hár Házikáronon, az emlékezés hegyén, melyet ma már sűrű erdő borít. A fák tövében kis emléktáblán olvashatjuk az adott hős nevét és országát.

A díjazott jogosult továbbá az izraeli állampolgárságra és letelepedésre. Ha nem él ezzel a lehetőséggel, akkor leszármazottai munkavállalási engedélyt kaphatnak a zsidó államban.

Jád Vásem

Az embermenőõ gimnazista

Ahogy említettük, az embermentő hősöket nem lehet kategorizálni. Nem a vagyon, a kapcsolati háló vagy társadalmi státusz határozta meg ezeket az embereket, hanem a segíteni akarás vágya. Két igaz ember példájával jól szemléltethető mindez: egyikük a 18 éves gimnazista, Burza László, másikuk a neves író, Ottlik Géza és neje. Sorsuk metszéspontja, hogy mindkettőjük számára ugyanazon ünnepség keretében adta át a kitüntetést Slomó Márom, Budapesten szolgáló izraeli nagykövet 1991 januárjában, a Mazsihisz dísztermében. Burza László személyesen jelent meg az eseményen, az Ottlik házaspár posztumusz kapta meg az elismerést. Az író csupán néhány hónappal korábban hunyt el.

Burza Lászlónak többen köszönhetik életüket. Először osztálytársán és jó barátján, Harmat Lajoson segített, amikor a zsidók élete már elviselhetetlenné vált az országban. Szülei beleegyezésével Lajosnak adta át saját személyes iratait, továbbá szülei keresztlevelét, hogy árjának álcázva magát biztonságosabban létezhessen. Lajos aktív tagja volt az egyik cionista ifjúsági szervezetnek és barátja beleegyezésével a csoportból többeket „avatott” a Burza család tagjává a Lászlótól kapott dokumentumok segítségével. A német megszállást követően, a hamis papírok birtokában, a fiatalok egy kelet-magyarországi faluba utaztak, a termelésben segédkező, önkéntes diákoknak álcázva magukat. 1944 júniusában csendőrök jelentek meg a településen, bujkáló zsidókra vadászva. Egy jóakarójuk még időben értesítette őket, így a cionista mentőmozgalom segítségével Romániába szöktek. Indulás előtt Lajos még átadta Burza papírjait egy barátjának, Felsenburg Pálnak, aki Burza László néven élt a felszabadulásig. Harmat Lajos a háború után Izraelbe vándorolt, és megszakadt a kapcsolata a Burza családdal. A nyolcvanas években azonban Budapestre utazott, ahol felkutatta régi barátját, illetve azokat a társait, akik Burzáék papírjainak köszönhetően maradtak életben. Burza Lászlót felterjesztették a Világ Igaza-díjra, melyet 1990-ben ítéltek meg a számára.

 

Ottlik Géza és Debreczeni Gyöngyi

Ottlik Géza és felesége, Debreczeni Gyöngyi a nyilas hatalomátvétel után fogadta be budai otthonába Vas István írót, és egészen a felszabadulásig bújtatták. Budapest ostromakor Ottlikot egy légvédelmi üteghez osztották be, ahol kétnaponta 24 órás szolgálatot teljesített. Egy ilyen alkalommal nyilasok törtek be Ottlikékhoz, mert úgy értesültek – feltehetően a nyilas házmestertől –, hogy zsidót rejtegetnek a lakásban. A hirtelen akció miatt Vas Istvánnak nem volt ideje a számára kialakított búvóhelyre húzódni, annyit tehetett csak, hogy magára csukta a szoba ajtaját. A nyilasokat fogadó Ottlikné azonban nem vesztette el hidegvérét: felháborodottan közölte a nyilasokkal, hogy egy olyan családról, melynek ősei Rákóczi fejedelmet szolgálták, ne merjék azt feltételezni, hogy zsidókat bújtat. A nyilasok megszeppentek a nő heves kitörésétől és anélkül távoztak, hogy akárcsak a szomszéd szobába benéztek volna.

Az Igazak Kertjében álló emlékfal mind Burza László, mind az Ottlik házaspár nevét őrzi.

Ottlik Géza (jobbra) és Vas István (balra) Párizsban, 1963

FORRÁS: LITERA.HU

 

A Havasi Gyopár Kalózok

Hosszúra növesztették a hajukat, mert a Hitlerjugend tagjai rövidre nyírt frizurát viseltek. Hagyományos német öltözékben jártak, és elutasították a rettegett barna inget. Számtalan módon törtek borsot a nácik orra alá: cukrot töltöttek a benzintartályukba és ellopták a biciklijeiket. Egyszerűen nem voltak hajlandóak arra, hogy elfogadják annak a totalitárius utópiának a képét, melyek a nácik hirdettek.

Kik voltak ők? Német fiatalok egy csoportja, akik ellenálltak a huszadik század legszörnyűségesebb gonosztetteinek. 14 évesen elhagyták az iskolájukat, hogy ne kelljen részt venniük a Hitlerjugend tevékenységében. 18 évesen ugyan belekényszerítették őket a kötelező katonai szolgálatba, de addig is mindent megtettek, amit csak tudtak, hogy ellenálljanak az egyre erősödő náci hatalomnak. Graffitiket festettek, zsidókat védelmeztek, robbanóanyagot szállítottak az ellenállóknak. Csoportjukat így nevezték: Havasi Gyopár (Edelweis) Kalózok. Természetesen sokan súlyos árat fizettek bátorságukért. A legkevesebb az volt, hogy hosszú hajukat lenyírták. De voltak, akik nem úszták meg ennyivel: a csoport tagjai közül többeket megvertek, bebörtönöztek vagy megkínoztak és 1944. november 10-én hatot közülük bírósági tárgyalás nélkül nyilvánosan felakasztottak Kölnben.

Gyerekek voltak, napjainkban tanköteles középiskolások lennének, mégis hősiesen, bátran vállalták véleményüket és álltak ki az embertelenséggel szemben.

A Havasi Gyopár Kalózok egy csoportja

Németországban, 1938.

 

 

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 148. szám – 2021. november 30.