Nemrégiben az egész internetet bejárta egy különleges régészeti felfedezés híre: a polgári időszámítás kezdetét megelőző VII. századból – az első Szentély idejéből – származó palotát tártak fel Jeruzsálemben, benne egy magán mellékhelyiséggel és ősi emésztőgödörrel. A lelet egy jeruzsálemi ásatáson bukkant elő, egy két évvel ezelőtt felfedezett, Dávid városára és a Templom-hegyre néző palotában. A téglalap alaprajzú fürdőszobában mészkőből készült, kényelmes ülésre kialakított vécé állt, lyukkal a közepén, egy mélyen a földbe lenyúló emésztőgödör felett.
Jáákov Billig, az Izraeli Régészeti Hatóság egyik vezető régésze elmondta:
„A magánvécék nagyon ritkák voltak az ókorban, és mindez idáig csak néhány hasonlót találtunk, elsősorban Dávid városában. Csak a gazdagok engedhették meg maguknak, hogy mellékhelyiséget építtessenek. Ezer évvel később a Misna és a Talmud felhozta azt a kérdést, hogy vajon ki számít gazdagnak. Joszi rabbi szerint az a gazdag, akinek »a mellékhelyisége az asztala mellett van«”.
Az ülőke alatt nagy méretű emésztőgödröt is találtak a feltáró régészek. A benne fellelt kerámiatöredékek, csontok és a gödröt feltöltő föld tanulmányozása nyomán fontos következtetéseket vonhatnak majd le a szakemberek az első Szentély korabeli zsidók életmódjával, ételeivel és betegségeivel kapcsolatban.
A mellékhelyiség közelében gyümölcstermő és díszfákkal, valamint vízinövényekkel bőségesen ellátott kert maradványaira bukkantak az archeológusok. Ezek és az épület más jegyei, díszes faragványai alapján elmondható, hogy a megtalált épület nagyszerű, minden kényelemmel ellátott palota volt az első Szentély korában. Az Izraeli Régészeti Hatóság igazgatója, Eli Eskosido elmondta:
„Nagyon izgalmas látni, hogy valami, ami manapság olyan egyértelmű, egykor, a júdeai királyok idején luxusnak számított.”
A lelet – bár kétségkívül izgalmas és óriási jelentőségű – korántsem egyedülálló: Izraelben többfelé fedeztek fel különféle méretű és alakú illemhelyeket, Jeruzsálemen belül is több, magáncélokat szolgáló épületben találtak mellékhelyiségeket.
Ma, a minden évben november 19-én megtartott WC világnapján néhány hasonló funkciójú szentföldi régiséget mutatunk be olvasóinknak. A 2013 óta évente megtartott WC világnapjának célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a szennyvízkezelés, a szennyvízelvezetés és a higiénia fontosságára.
Nem véletlen, hogy a legkorábbi WC-k között szerepelnek a Dávid városában talált leletek. A helyszín a déli Jehuda királyságának fővárosa volt, nyilvánvaló, hogy a fővárosban éltek az ország leggazdagabb lakói, magyarázta a régészeti hatóság egyik munkatársa, Száár Gánor:
„Ez a tárgy a felsőbb osztályok kiváltsága volt. Az egyszerű emberek vagy fából, illetve hasonló anyagokból készítették el az ülőkéket, amik mára teljesen megsemmisültek, vagy más módszert használtak, például lyukakat vájtak a földbe.”
A kutató elmondta, hogy a gazdagok kiváltságának számító, kőből készült ülőkék általában 30-40 cm magas kockák, középen hosszan lenyúló vájattal, elülső részükön bemélyedéssel.
A Júdeai-hegyek lábánál fekvő Láchis városa a királyság második legfontosabb városa volt ugyanezen időszakban. Gazdag és előkelő lakói ugyanúgy kőből készült alkalmatosságokat használtak, mint fővárosban lakó honfitársaik. Tel Láchisban meglehetősen nagy, 50x50x40 cm-es kőkockát találtak, ülés formájúra vésve, elülső oldalán bemélyedéssel.
Amiért ez különösen érdekes, az az elhelyezése, ugyanis az alkalmatosságot egyenesen a kaputemplom (a több kamrából álló kapuépítmény) szentélyében helyezték el. A szakember szerint ez a korszak politikai és vallási reformjáról árulkodik: amikor a polgári időszámítás kezdete előtti VIII. században Chizkijáhu király trónra lépett, ismét Jeruzsálemet tette az istenszolgálat központjává és a fővároson kívül épített szentélyeket hatályon kívül helyezte.
„Úgy tűnik, a kaputemplom megszüntetésének leghatékonyabb módja az volt, hogy a szentélyben egy vécét helyeztek el, így az [a szentély] használatra alkalmatlanná vált” – magyarázta Gánor, ahogyan a Királyok második könyve is tanúskodik róla (II.Kir. 10:27): És lerombolták a Báál szobrát, lerombolták a Báál házát és árnyékszékekké tették e mai napig.
A helyiek azonban a vécét sem merték használni: a talajmintákban nem találták meg azon baktériumok és paraziták maradványait, melyek más hasonló célokat szolgáló helyeken fellelhetők.
„Lezárták a helyet és 2700 éven át várakozott, míg mi ki nem ástuk” – vonta le a következtetéseket a kutató.
Bét Seánban a római korból származó közvécét találtak, melyben nem kevesebb mint 57 embernek volt helye egyszerre. Ilyen jellegű intézményeket a Római Birodalomban mindenfelé felállítottak a polgári időszámítás kezdete előtti második század végére. Az illemhely a közfürdő mellett épült fel, és mozaikpadlóval díszített, oszlopokkal körülvett udvar is tartozott hozzá.
A méretes helyiségben egy alsó csatorna fölé illesztették az ülőkéket, és a csatornát rendszeresen áttisztították vízzel. „Emellett felső csatornák is voltak, további tisztításhoz” – mondta el az Izraeli Régészeti Társaság archeológusa, Peter Gendelman. Papír helyett botra rögzített, vízbe mártott szivaccsal tisztították meg magukat a szolgáltatást igénybe vevő polgárok.
A régész hozzátette, hogy „mind a köz-, mind a magáncélokat szolgáló illemhelyeknek olyan helyen kellett lenniük, ahol a nap 24 órájában folyamatosan folyó víz állt rendelkezésre. Mind a vízhálózathoz, mind a szennyvíz elvezetésére szolgáló rendszerhez kapcsolódnia kellett.”
Szintén a római korból származnak a Kéjszáriában (Caesarea) feltárt paloták mellékhelyiségei, amelyek között márvánnyal kirakott szobát is találunk. A legtöbb embernek azonban nem volt lehetősége arra, hogy ilyen luxus körülmények között tegyen eleget a szükségleteinek: „A legtöbben valószínűleg éjjeliedényt használtak, azok pedig, akik vidéken laktak, valahol kint kellett elvégezniük a dolgukat” – mondta a régész. A vizelet egyébként nem veszett kárba, összegyűjtötték a bőrcserzők számára, valószínűleg, a mai szemeteskocsik elődjeként, hajnalonta jártak körbe a római kori városokban a gyűjtők.
A holt-tengeri tekercsekről híres kumráni közösség árnyékszékeiről ebben a cikkünkben írtunk. A közösség tagjai különleges hangsúlyt fektettek a rituális tisztaságra, és az általuk a „kéz helyének” nevezett mellékhelyiség használatának is szigorú szabályai voltak. A történetíró Josephus Flavius leírása szerint a csoport tagjai tartózkodtak az ürítéstől szombaton, a hetedik napon, hétköznapokon pedig távoli helyet találtak maguknak e célra. Befedték a végterméket és utána rituálisan megtisztították magukat, bár a zsidó jog csupán a kéz megtisztítását kívánja meg.
Borítókép: Unsplash
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.