A színház, ahogy ma ismerjük, az ókori Görögországból ered, vallásos ünnepségekből alakult ki. A színészeket, nézőket és istenségeket rituálisan összekapcsoló színházi előadások éles ellentétben állnak a zsidóság szigorú monoteizmusával, a szerénységgel, visszafogottsággal és más zsidó értékekkel. A hellenisztikus és római színház gyakran erőszakos és kegyetlen volt, és az előadások során nem volt ritka, hogy halálra ítélt rabokat valóban kivégeztek. Nem csoda hát, ha a talmudi bölcsek számos alkalommal kikeltek a bálványimádásnak titulált színház- és cirkuszlátogatás ellen. Mindezek ellenére írásos bizonyítékok állnak rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy a hellenizált zsidók rendszeresen látogatták a színházakat, sőt, a római korban híres zsidó színészek is voltak, például egy bizonyos Faustina, vagy Néró császár kedvelt pantomimművésze, Aliturus. Az évszázadok során pedig végül kialakult a zsidó színház.
A Tórában ugyan nem szerepel a színház, ám őseink néha szerepet játszottak céljaik eléréséhez. Ennek híres esetei, amikor Jáákov Észáv (Ézsau) ruhájába öltözve megkapja apjától az elsőszülötteknek járó áldást vagy amikor Joszef úgy tesz, mintha nem ismerné fel a testvéreit. Az előadás istenszolgálat formáját is öltheti, például amikor Mirjám dallal és tánccal ad hálát Istennek a tengeren való átkelést követően, vagy amikor Dávid király átszellemült táncot lejt a frigyláda előtt. A Szentélyben a vidám vízmerítési ünnepen (szimchát bét hásoévá) a legkomolyabb tudósok is énekeltek, táncoltak, zsonglőrködtek és akrobatamutatványokat hajtottak végre.
A Dvárim könyvében (5Mózes 31:11-13) olvassuk, hogy meghatározott időpontokban fel kell olvasni a Tórát az egész zsidó nép előtt. A Tórából és a prófétai könyvekből hetente felolvasnak egy-egy meghatározott szakaszt az egész közösség előtt. A tóraolvasás dallama a VIII-X. század között alakult ki. A dallam tagolja a szöveget és egyes helyeken arra szolgál, hogy kiemelje a szöveg drámai mivoltát.
Érdekesség, hogy a polgári időszámítás kezdete előtti második századból ismerünk egy alexandriai zsidó drámaírót, Ezékielt, akinek mindössze egyetlen műve maradt fenn, egy ötfelvonásos görög tragédia, melynek címe Exagogé. A töredékekben ránk maradt mű az egyiptomi kivonulással foglalkozik, Mózessel a középpontban. A történet egyes elemeit a jobb előadhatóság érdekében az író megváltoztatta.
A zsidó színházművészet alakulásának következő állomása részben az esküvői és ünnepi mulatságok voltak, ahol a bádchán, vagyis a mókamester szórakoztatta már a talmudi kortól fogva az egybegyűlteket, részben pedig a középkorban, valószínűleg a XII. század táján kialakult purimspíl, vagyis a purimi történet előadása. Nincstelen, rászoruló zsidók adták elő beöltözve a perzsiai zsidók megmenekülésének történetét a környék gazdag zsidó polgárai előtt, így kérve alamizsnát: ételt vagy némi pénzt:
„Ma purim van, holnap már vége lesz, adj néhány fillért és máris elmegyek”
– kántálták különféle formában a színészek.
A XVII. század végére a purimi történet mellett más bibliai történeteket is előadtak a – kizárólag férfi – színészek, népszerű volt például a Józsefet eladják testvérei, illetve a Dávid legyőzi Góliátot témakör. Ezek az előadások alapozták meg a XIX. századra a jiddis színház kialakulását.
A héber nyelvű színház Jehuda Leone ben Jicchák Sommo, XVI. századi mantovai színházi szerző munkásságával kezdődött. Ő írta az első ma ismert héber nyelvű színdarabot, mely a Cáchut bedichuta dekidusin, Az eljegyzés komédiája címet viseli. Alapja egy talmudi mondat (Gitin 8b és 9a), mely egy uraságról szól, aki egyetlen dolog kivételével a szolgájának adja minden tulajdonát. A mű szórakoztatóan mutatja be, hogy hogyan viselkednek a közösség tagjai az eljegyzés és az esküvő során. Az itáliai drámaírás központjában, Mantovában a zsidó közösség saját színházzal rendelkezett, melynek társulata többnyire a gettón belül lépett fel, de évente egyszer megjelentek a mantovai hercegek előtt is. Sommo rendkívüli megbecsülésre tett szert, beválasztották a helyi nemesek és tudósok társaságába, 1580-ban felmentették a zsidók számára kötelező megkülönböztető jelzés viselése alól, 1585-ben pedig telekvásárlásra kapott engedélyt. Ezen a telken épült fel a közösség zsinagógája.
Sommo vallásos zsidó szerzőként két világot kötött össze. Elméleti írásaiban hirdette, hogy a zsidó színház képes arra, hogy dicsőséget hozzon a Tórának, tanítson és megmutassa, hogy mi a helyes viselkedés az Örökkévaló szerint. Sommo végérvényesen leválasztotta a héber színházat a görög örökségről, és ezzel megnyitotta az utat a zsidó színház kialakulása előtt.