Az antwerpeni nagyzsinagóga – Belgium legnagyobb zsinagógája – többéves teljes felújítás után újra megnyílt. A munka során hetven csillár aprólékos tisztítását és javítását, valamint a szecessziós épület külső és belső tereinek egyéb átfogó javítási munkálatait végezték el – írja a Jewish Heritage Europe.

„A zsinagóga nemcsak egy történelmi emlék, hanem az antwerpeni zsidó közösség aktívan használja”

– emelte ki beszédében a megnyitó ünnepségen Alexander De Croo belga miniszterelnök. Az épület visszafogott, időtálló stílusa tökéletesen tükrözi a régóta fennálló zsidó hagyományokat és szokásokat.

2016-ban a flamand kormány 1,6 millió eurót (600 millió forintot) ítélt meg az ortodox Machsike Hadass gyülekezet székhelyéül szolgáló zsinagóga felújítására, egy 4 millió eurós támogatás részeként, amelyet két antwerpeni zsinagóga – a nagyzsinagóga és a Shomre HaDas, azaz az úgynevezett Holland zsinagóga – felújítására különítettek el. Utóbbit tavaly szentelték újra.

A zsinagógát közvetlenül az első világháború előtt tervezte Jules Hofman zsidó építész, aki szecessziós jegyeket vitt bele az eklektikus alaprajzba és díszítésbe. De hivatalosan csak a háború után, 1919-ben szentelték fel. A zsinagóga – amely a második világháborúban és egy 1963-as tűzvészben is megsérült – 2003 óta védett műemlék.

 

 

 

Megszakítás