Az Egység 134. számában Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija új közösségek megteremtéséről beszélt, többek között a Bocskai úti zsinagógán zajló utolsó simításokról. Mostanra az épület elkészült, és bár a járványhelyzet nem teszi lehetővé a zsinagóga megnyitását, a közösségépítés megkezdődött. Összeállításunkból a zsinagóga múltját jelenét és jövőjét is megismerhetik.
A Bocskai úti zsinagógát, amely ezer személy befogadására volt alkalmas, a nagyünnepek előtt, 1936. szeptember 17-én (5697. tisri 1-jén) avatták fel. A ceremóniára több ezer fős tömeg gyűlt össze, köztük a kor politikai elöljárói és a zsidóság magas rangú képviselői, többek között az alpolgármester, a főkapitány-helyettes, zsidó cserkészcsapatok és Stern Samu udvari tanácsos, a pesti izraelita hitközség és az Országos Izraelita Iroda elnöke, illetve Wertheimer Adolf, a Zsidó Múzeum és az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat elnöke is tiszteletét tette a zsinagógában e jeles alkalom okán. Pár évig zavartalanul folytak itt a szombatfogadások, azonban nem tartott sokáig az öröm, ugyanis a második világháború alatt eltulajdonították az épületet, és gyalázatos módon bántak vele.
Az újbudai zsidóság központi zsinagógája a második világháború alatt teljesen elvesztette eredeti funkcióját, majd a háború után is dicstelen volt a sorsa: ahelyett, hogy a környékbeli zsidók visszakapták volna az imahelyüket, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) kezelésébe került, és a hatalmas, gyönyörű épületet feldarabolták. A régi tagok közül sokan szomorúan konstatálták, és jobb esetben átszoktak egy másik zsinagógába vagy – kevésbé szerencsés esetben – teljesen felhagytak a zsinagóga-látogatással. Traumaként élte meg Gábor Mária is a zsinagóga „eladását”. Kisgyerekkori emlékei szerint az épületet éppen a zsidók adták át a TIT-nek: „Monumentális volt az épület. Persze gyerekként ezt máshogy éli meg az ember, de így visszagondolva is óriási volt a zsinagóga. Az egész egyetlen, nagy belső tér volt, amit később több szintre osztottak fel, amikor a TIT-nek eladták. Bennem úgy él a történet, hogy egyszer csak nem mentünk többet oda imádkozni. Hallottam arról, hogy változások lesznek, de arra egyáltalán nem gondoltam, hogy el is adják az épületet. Nyilván a nagypapa tudta, de én gyerek voltam, és számomra akkor derült ki, amikor többet már nem mentünk oda. Annyira nyomasztó volt számomra az érzés, hogy eladják a zsinagógát, ráadásul a közbeszéd szerint mi, zsidók adtuk el az épületet a TIT-nek, hogy utána már nem is akartam templomba menni.”
A ma fellelhető források szerint viszont 1950-ben államosították, 1966-ban pedig beköltözött a Természettudományi Stúdió, és innentől nem volt megállás: irodaházzá alakították át a vallási intézményt. A belső tereket felosztották, a gyönyörű hatalmas ablakokat kivették, helyettük kisebbeket helyeztek be, és az íves záródásokat is kiegyenesítették. Az egyetlen jel, melyből arra lehetett következtetni, hogy itt egykoron zsinagóga állt, a tény, hogy a kerítést menóramotívumok díszítették. „Ahogy a főbejáraton, a Zsombolyai út felől bementünk, a jobb oldali lépcsőn kellett felmenni a karzatra, de maga a zsinagóga – a földszinttől a tetőig – egyetlen, tágas légtér volt, nem voltak oszlopok, semmivel nem volt megbontva. A belső kialakításból adódott, hogy az ablakok is a földszinttől a mennyezetig futottak. A zsinagóga csodálatos ismertetőjegyei a hatalmas és pompás, bibliai motívumokkal díszített, színes ólomüvegablakok voltak” – eleveníti fel Gábor Mária.
Valóban gyönyörű látvány lehetett, ahogyan a fény átszűrődött az ablakokon és sajnálatos, hogy nem élhette meg, hogy az eredeti tervekhez illően, iskola és szociális intézmény is csatlakozzon a tekintélyes méretű zsinagógához – mert ez volt az alapelképzelés még az átadásakor. Ezzel teljesen szembemenve, az ezt követő pár évtizedben teljesen eltüntették a lenyűgöző bauhaus szellemiségű épület zsidóságra utaló jeleit, miközben a TIT gyökeret eresztett az épületben, irodákat üzemeltettek és rendezvényeket szerveztek benne hosszú évtizedeken keresztül. Majd az 1990-es évek környékén, a rendszerváltást követően, valahogy már nem jutott megfelelő finanszírozás az épület fenntartására, így a programok is egyre ritkulni kezdtek, míg végül a bérbeadás mellett döntött a vezetőség.
A fordulat, amit nagyon sokan csak remélni mertek
A történet eddig elég szomorú, de nem így ér véget: a fordulat 2016-ban következett be, amikor Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija tudomást szerzett arról, hogy el akarják adni az épületet: „Egy közösségi tag keresett meg azzal, hogy lehetőség adódott az épület megszerzésére – érdekes módon ez pont ugyanígy történt az Óbudai Zsinagóga esetében is. Mivel immáron tíz éve általános célkitűzésünk, hogy azokat a zsinagógákat, amelyeket a holokauszt után sokszor megalázó módon más funkcióval ruháztak fel, visszaszerezzük a zsidó közösség számára, nem volt kérdés, hogy kezdeményezzük az újbudai zsinagógaépület megszerzését is.
Egyébként ebben a programban az első zsinagóga az Óbudai volt, majd következett a Budavári, és most a Bocskai úti van soron. Természetesen tudunk még pár további zsinagóga múltú épületről a fővárosban, de az még a jövő kérdése, hogy melyik lesz a következő a Bocskai zsinagóga után.
Véleményem szerint az, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy a valaha a zsidó életet összehozó épületeket visszanyerjük, nemcsak funkcionális vagy szakrális szempontból fontos, hanem méltányossági aspektusa is van. Egy olyan városban, mint Budapest, ahol százezer főre tehető a zsidó származású lakosok száma, tényleg méltatlan, hogy még mindig van jó pár olyan zsinagóga, amely nem imaházként működik – és ez csakis a mi alkalmatlansági bizonyítványunk, ha ezeket így is hagyjuk. A magyar zsidóság szégyenfoltja, ha nem lépünk, és hagyjuk elveszni ezeket az impozáns épületeket. Mindent meg kell tennünk, hogy ezek az ingatlanok újra betöltsék eredeti funkciójukat. Mert hát milyen dolog lenne az, ha ennyi zsidó ember nem lenne képes ezeket a csodás épületeket arra a célra fordítani és használni, amelyre eredetileg építették?!” – teszi fel a vitathatatlan kérdést Köves Slomó.
És bár 2016-ban indult a „Bocskai-projekt”, a felújítási munkálatok csak 2018-ban kezdődtek meg, majd átcsúsztak a 2019-es évre. Ekkor már konkrét tervekkel állt elő az EMIH a tervező felé: szeretnék visszaállítani az eredeti állapotokat, illetve az imarész mellé közösségi tér kialakítását is szükségesnek látták, plusz rabbi-irodát, játszótermet, tinédzserklubot, konyhát, étkezőt és rendezvényteret is szerettek volna az épületbe.
„Számomra sokáig ismeretlen volt, hogy kisebb gyerekek is ugyanúgy járnak zsinagógába a szülőkkel, mint a nagyobbak, akik már imádkoznak is. Amikor én voltam fiatal, a gyerekek mindig a szülők mellett voltak, nem úgy, mint most. Nem volt gyerekszoba, ahol a gyerekek ima alatt játszhattak volna – ahogy ez alatt az idő alatt még egymással sem barátkoztak. Amikor véget ért az istentisztelet, mindenki hazament, és a családok szűk körben, saját otthonaikban tartották meg a kiddust. A famíliák nem jártak össze, ahogyan most teszik, nem volt ilyen nagy a társasági élet. Azonban ez nem jelenti azt, hogy az jobb volt, sőt kifejezetten pozitívan élem meg ezt a változást, hiszen nem lehet elég korán bevezetni a fiatal generációt a tanulásba, megismertetni velük a zsinagógai életet. Az, hogy külön gyerekszoba is lesz a Bocskai úti zsinagógában, csak „emeli a fényét” – folytatta Gábor Mária.
A most középkorúaknak valóban természetes, hogy gyerekek lepik el a zsinagógát, hiszen ők is ugyanúgy elkísérték szüleiket az istentiszteletekre ezelőtt 30-35 évvel. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy kiddus gyerekzsivaj nélkül teljen el, ennek kizárólag a koronavírus tud határt szabni, de hamarosan újra együtt lehet majd a közösség, remélhetőleg tavasszal már minden a jól megszokott ütemterv szerint fog haladni, és ha előbb nem is, akkor majd mindenki megcsodálhatja az újraépített zsinagógát, melynek kivitelezéséről Bor András építésztervező, illetve Tóth Orsolya és Székely Éva belsőépítészek gondoskodnak.
Az eredeti külalak megtartása
Az épület belsejének kialakításán Tóth Orsolya és Székely Éva belsőépítészek dolgoznak, miközben folyamatosan egyeztetnek a zsinagóga elöljáróival és a közösséggel is. Természetesen az alapkoncepció figyelembevételével alkotnak a belsőépítészek, miszerint a szentély kinézetében hasonló legyen az eredeti, régi tervekhez: travertinhez hasonló (mészkő burkolat), kőfurnér burkolatokat kap majd, széleit menórával fogják díszíteni.
„Külsejében is hasonló adottságokkal ruházzuk fel a »régi-új« imaházat, bár teljesen már nem lehet visszaadni a zsinagóga régi kinézetét, hiszen a vasbeton belső szintek kibontásával várhatóan az egész épület összeroskadna” – mondta el Bor András építésztervező, aki a jelenlegi átalakítás vezető tervezője. Arra viszont van esély, hogy az ablakok a régi időket idézzék: „A zsinagógába visszakerülnek az eredetihez hasonló üvegablakok. Bár a szóbeszéd úgy tartja, hogy az eredeti ablakok az Országos Rabbiképző Intézetbe kerültek, ez sajnos nem így van. Teljes egészében nyomuk veszett” – tudatta az építész. A kérdés itt valóban jogos, hogy akkor honnan volt elég és megfelelő dokumentum az új ablakok elkészítéséhez. Bor Andrásnak erre is van magyarázata: az egyik eredeti tervező unokájával, Novák Máriával vette fel a kapcsolatot, aki sok értékes információval segítette a munkát, mivel komoly fotógyűjteménye maradt fenn a korabeli időkből. „A mostani, behelyezésre kerülő ablakok Patak Gergely építész-belsőépítész közreműködésével kortárs technológiával készültek. Ólomüveg helyett nyomtatják és égetik a háromrétegű, hőszigetelt ablakokra az eredeti bibliai szimbólumokat és díszítőelemeket, melyek majd a következőket szimbolizálják a déli ablaksoron: tízparancsolat kőtáblája, kohanita áldás, menóra az oltáron, Sínai-hegy, Noé bárkája, az északi ablaksor szimbolikája pedig avilág teremtése, három sófár, szombati asztal gyertyákkal, liturgikus hangszerek: hárfa, kürt, sófár, Isáj (Izajás, Dávid apja) fája, lerakott kard és a szentély oltára az örök tűzzel lesz” – tudtuk meg Bor Andrástól.
Gábor Mária, aki egy korábbi interjúnk alkalmával már bepillantást nyerhetett a munkálatokba, így fogalmazott: „Féltem újra átlépni a zsinagóga küszöbét. Sok emlék köt ide, és attól is tartottam, hogy elmarad a gyerekkori élmény, illetve nem gondoltam, hogy újrateremthető korábbi monumentalitásában ez a gyönyörű Bauhaus-épület, ahova az eladásáig jártam, de amit most itt tapasztaltam, egészen jó érzésekkel töltött el. Igaz, nem lehet összehasonlítani a jelenlegi – hamarosan átadásra kerülő – Bocskai úti zsinagógával a régit, hiszen a TIT-korszakbeli „osztásokat”, nem lehetett felszámolni, így ezentúl is talán csak bennem él tovább a régi tér élménye, azonban abban biztos vagyok, hogy a végeredmény gyönyörű lesz.”
Stell Isaak rabbi és Stell Mushky rebbecen tölti majd meg élettel a zsinagógát
Az újonnan nyíló Chábád-ház rabbija Stell Isaak lesz, felesége, Stell Mushky rebbecen pedig a gyerek- és női programokért lesz felelős. „2017-ben költöztünk Magyarországra, én az Egyesült Államokból, Mushky Kanadából. Három évig dolgoztam rabbiként az Óbudai Zsinagógában Köves rabbi mellett, nagyon sokat tanultam tőle és a közösségtől is. Megtapasztaltam, hogy milyen rabbinak lenni, így betekintést nyerhettem abba, milyen lehet majd egyedüli rabbiként vezetni egy zsinagógát és szolgálni a közösségét. Fontos számunkra, hogy ez a zsinagóga olyan legyen, ahova mindenki szeretettel jön, ahol mindenki otthon érezheti magát, és jó a légkör is. Egy családias, barátságos helyet szeretnénk teremteni az itteni közösségbe járók és még nem járók között. Azokat a zsidó testvéreinket is szeretnénk bevonni a budapesti zsidó életbe, akik eddig valamiért nem mertek vagy ódzkodtak zsidó társaságba menni. Az a tapasztalatom, hogy sokan félnek betérni egy zsinagógába, mert azt gondolják, hogy ott nagyon szigorú rend van, mert nem vagy alig beszélnek héberül, vagy mert nem ismerik a szabályokat, aggódnak amiatt, hogy kinézik őket, hogy azt sem tudják, mit kell csinálni. A helyzet az, hogy mi pont ezért vagyunk itt.
Jó pár éve, éppen az őszi ünnepek környékén, Jom kipurkor egy kolumbiai üzletember és filantróp, George Rorh, aki nagy támogatója a Chábád mozgalomnak és rendkívüli kapcsolatot ápolt a Lubavicsi Rebbével, azt mondta a Rebbének: Ros hásáná idején szerveztem egy istentiszteletet, melyet kifejezetten zsidó előélettel nem rendelkezőknek tartottunk. A Rebbe komor arcot vágott és értetlenkedett. Feltételezve, hogy a Rebbe nem hallotta jól a történetet, Rohr megismételte az elmondottakat. Erre a Rebbe ezt válaszolta: „Nem rendelkeztek zsidó előélettel? Most menj vissza és mondd meg nekik, hogy minden zsidónak van háttere. Ők Ábrahám, Izsák, Jákob, Sára, Rebeka, Ráhel és Lea gyermekei.” Majd a Rebbe mosolya visszatért. Ez egy nagy tanulság a számunkra is.
Természetesen amellett, hogy a már meglévő közösségi tagokat segítjük, támogatjuk, a legszebb dolog számunkra, ha megismertethetjük közelebbről és megszerettethetjük a zsinagógai életet a vallási élettől eltávolodott, vagy azt soha nem gyakorló zsidó társainkkal. A mi zsinagógánk nem csak imaház lesz, helyet ad tóratanulásnak és jó cselekedeteknek is. Az ajtaja mindig nyitva lesz, mindenkit szívesen látunk, és szeretnénk is, ha sokan jönnének.” – tette hozzá bizakodó szavait Stell Isaac rabbi.
A zsinagóga átadása a pandémia miatt a vártnál későbbre tolódik, de már biztosan nem kell sokat várni arra, hogy megnyissa kapuit a közösség tagjai előtt, és ha az Örökkévaló is úgy akarja, a sábeszeket meg lehet majd rendezni a világjárvány alatt is, nyilvánvalóan fokozottabb odafigyeléssel és betartva az aktuális járványügyi előírásokat.
Tuna Judit írása
Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 136. szám – 2020. november 1.