Új, a UNSECO által is elismert túraösvényt nyitottak meg Észak-Izraelben. A Rámot Menáse bioszféra-rezervátumban kanyargó Megidó-ösvény nemcsak Izrael egyik legszebb részén vezet keresztül, de tömegközlekedéssel is könnyen elérhető, írja az israel21c weboldal.

A hetven kilométer hosszú utat a Természetvédelemért Társaság alakította ki és nyitotta meg.

Más izraeli túraútvonalakkal szemben a Rámot Menáse gyalogút könnyen és jól megközelíthető akár tömegközlekedéssel is, mivel kiindulópontja, a Megidó-csomópont saját buszmegállóval rendelkezik.

A mintegy 19700 hektáron elterülő bíioszféra-rezervátum nagyobb területet fed le, mint az ország központi régiója és egyben legnagyobb agglomerációja, Gus Dán. A térségben régészeti és történelmi jelentőségű helyek és feltárások mellett legelők, mezőgazdasági termelésbe vont területek, ültetett és természetes erdők, számtalan növény, köztük nem egy ritkaság található. „A Rámot Menáse-térséget télen és tavasszal valóságos zöld szőnyeg borítja, melyet csodálatos virágok díszítenek: nárciszok, szellőrózsák, körömvirág és csillagfürt, hogy csak néhányat említsek. A patakok vígan csobognak, a források bővízűek” – mondta Icik Ben-Dov, az útvonal egyik tervezője. „Mivel a környék csodás és érdekes, azt remélem, hogy az útvonal számos túrázót vonz majd. Az bizonyos, hogy aki idejön, annak különleges és gazdag élményben lesz része.”

 

Megszakítás