Új projektbe fogott a jeruzsálemi Kfár Saul mentális egészségügyi központ. A páciensek, akik közül nem egy maga is művész, elismert alkotókkal együttműködve fogalmazzák meg gondolataikat, érzelmeiket; az így létrejövő műalkotás segít a gyógyulásban. Az alkotásokból kiállítás is nyílt, ezt előzetes egyeztetést követően lehet megtekinteni, tájékoztat a Jerusalem Post.

„Amikor a páciensek kapcsolatba kerülnek a művészekkel, akkor egészen más gondolatokkal ébrednek másnap reggel. Azt mondják maguknak: »Tegnap valami jelentőségteljeset csináltam. Képes vagyok arra, hogy megtegyek dolgokat. Van bennem potenciál«”

– magyarázta dr. Gádi Lubin, a központ vezetője. A mentális problémáknak sokszor velejárója a rendkívül alacsony önbecsülés és az érintettek önmagukkal szemben nagyon alacsony elvárásokat támasztanak. Az alkotás e probléma megoldásában segít.

A részben korábban vagy jelenleg is a központban gyógyuló művészek által kezdeményezett projekt több izraeli galéria közreműködésével és támogatásával valósulhatott meg, valóra váltva néhány szakember álmát, a művészet hozzáférhetővé és inkluzívvá tételét. A Kfár Saulban létrehozott művek alkotási folyamata nem tekinthető művészetterápiának, sokkal inkább arról szól, hogy a pácienseket belevonják az intézmény életébe s ezután az intézmény megnyitható legyen a külvilág számára is.

A vállalt feladat nem volt egyszerű, mivel olyan művészekre volt szükség, akik képesek megbirkózni a neurológiai és pszichiátriai osztályon felmerülő, bonyolult problémákkal. A művészek egy része az intézet korábbi kezeltjei közül került ki. A kiállítás központi darabja egy hatalmas szőnyeg, melyen több művész és Kfár Saul számos jelenlegi lakója dolgozott. A szőnyeg mintáját a páciensek fényképei alapján tervezték, a megvalósítása valódi munka volt a páciensek számára. Egy másik alkotás hatezer cigarettacsikket sorakoztat fel egy műanyag dobozban, hogy megmutassa az intézményben való élet unalmát és az ebből következő, vég nélküli dohányzást. A kórház dolgozói számára is fontos visszajelzés ez: a sokféle műhelymunka, terápia, zene és sport ellenére a páciensek unalmasnak és tartalmatlannak érzik a napjaikat, tehát változtatni kell a rendszeren.

„A páciensek önkéntes alapon csatlakoztak. Akik részt akartak venni, azokat érdekli a művészet. Azokat, akik olyan mentális betegségekben szenvednek, melyek motivációhiányt vagy letargiát okoznak, biztattuk a csatlakozásra. Vannak olyan lakók, akik hónapokat vagy éveket töltenek itt… A legtöbb résztvevő hosszú ideje van az intézményben.”

– mesélte az egyik szervező. A művészek először megismerték a kórházat, majd találkoztak a projektre jelentkező páciensekkel. Nyolc művész összesen negyven tervét fogadták el, az alkotásokat a kórház különböző helyszíneire, pl. étkező, sürgősségi osztály, külső falak tervezték.

PATRICIA O’DONOVAN, paper cuts and lightbox. (credit: MARC ISRAEL SELLEM)

A nagyközönség felé nyitás hozzásegít a mentális betegségek elfogadásához és a betegektől való félelem oldásához. 1990-ig Izraelben három és fél millió lakosra 7500 pszichiátriai ágy jutott mintegy hetven kórházban. Ma, kilencmilliós népesség mellett csupán 3200 ilyen ágy van az országban, mivel a legfontosabb cél mindenhol az, hogy gyógyulás után az egykori páciensek vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba.

Kfár Saul Jeruzsálem nyugati kapujában fekszik. A függetlenségi háborúban súlyos harcok dúltak ezen a környéken, 1948 és 1950 között pedig új bevándorlók kaptak itt helyet. Az intézményben egyformán kezelnek arabokat, zsidókat, vallásosakat és nem vallásosakat. A rendkívül összetett izraeli társadalom minden rétege megtalálható a páciensek és a személyzet tagjai közt egyaránt. A kiállítás itt is megtekinthető.

 

Megszakítás