A közeledő tanévkezdés az EMIH mindkét tanintézményé­ben sok feladattal jár. A Bét Menáchem Gyermekoktatási Köz­pontba bölcsődés kortól az általános iskola végéig járnak a gyerekek, a Maimonidész Gimnáziumban pedig idén már négy évfolyamon indul meg az ok­tatás. Nemcsak a szokásos elő­ké­születeket kell megtenni idén, hanem fel kell készülni a jár­ványhelyzet okozta kihívásokra is. Nem meglepő hát, ha mind a Bét Menáchem Gyermekoktatási Központban, mind a Maimonidész Gimnáziumban meg­kezdték a felkészülést a 2020/2021-es tanévre. A gimnáziumi élet a már hagyományosnak számító mádi gólyatáborral indul és az iskola tanári kara is bővül két új taggal.

Tzemy és Sophie Bassman New Yorkból költöztek Budapestre ezen a héten. Mindketten az Egyesült Államokban nőttek fel, Tzemy Chicagóban, Sophie pedig Philadelphiában nevelkedett. A fiatal pár fél éve kötött házasságot. Mindketten ifjúsági programok szervezésével foglalkoztak eddig, és új otthonukban is ezen a területen tevékenykednek majd tovább. „Budapesten, a Maimonidészben tizenévesekkel fognak foglalkozni, számukra szerveznek majd egy ifjúsági szervezetet”. – mondta el Köves Slomó vezető rabbi, aki többedmagával a repülőtéren fogadta a fiatal párt. Ez a szokás évtizedekre nyúlik vissza: az újonnan érkező küldöttcsaládokat a már itt élők köszöntik.

Magyarországon a Chábád mozgalom 1989 óta van jelen, ekkor érkeztek az első küldöttek: Oberlander Báruch rabbi és felesége, Batsheva rebbecen, akik maguk is friss házas fiatalokként telepedtek le új hazájukban. Mára küldöttcsaládok tucatja dolgozik a legkülönbözőbb területeken az EMIH égisze alatt – köztük az Oberlander házaspár két, immár házas gyermeke is. A Bassman házaspár érkezésével immáron tizenhétre nőtt a rabbi- és küldöttcsaládok száma, akik a fővárosban és két vidéki nagyvárosban (Miskolcon és Debrecenben) dolgoznak a magyarországi zsidó élet és infrastruktúra működtetéséért.

Bár az előttünk álló tanévben fel kell készülnünk rá, hogy nem minden úgy alakul majd, ahogy elterveztük, a legfontosabb mégis az, ami minden évben. A cél, hogy a gyerekek a lehető legjobb körülmények között, biztonságos, családias közegben, professzionális oktatókkal és nevelőkkel fejlődhessenek és tanulhassanak.