Augusztus végén a Cháj Galériában adott megindító koncertet a „Haszid dalok” elnevezésű négytagú formáció. Az együttes egyik fő tagja Baruch Myers pozsonyi főrabbi, Menachem Myers, szentendrei rabbi édesapja. Ennek kapcsán beszélgettünk Baruch Myers rabbival.
– Van kedvenc helye Magyarországon?
– 1993-ban költöztem Szlovákiába és 1995-ben jártam először Magyarországon, egy, az Oberlander Báruch rabbi által megrendezett eseményen vettem részt. Gyakran járok egyébként Magyarországra – leginkább Budapestre –, és most már természetesen Szentendrére is. Eddig nem volt kedvenc helyem az országban, bár Budapest nagyon szép város, most mégis Szentendre került közel a szívemhez: bájos és magával ragadó település. Azt hiszem, a kedvencemmé tudna válni, és a tény, hogy a fiam ott lakik, nyilvánvalóan csak hozzátesz ehhez. Boldog vagyok, hogy Mendy ilyen közel lakik hozzánk: könnyen meg tudjuk egymást látogatni, autóval nem különösebben okoz gondot ez a távolság, habár a járvány miatt a személyes kapcsolattartás most elég nehézkes.
– Online követtem a koncertet, úgy tűnt, mindenki rendkívül élvezi.
– Igen, nagyon sikeres volt, és ez boldogsággal tölt el. Különösen jól meg volt szervezve: abszolút professzionális volt, mind műszaki, mind reklám szempontjából. Gyorsan elkeltek a jegyek, és a közönség csodálatos volt. Érződött, hogy nagyon élvezik az előadást, ahogyan mi is: szeretünk egymással zenélni, és ez a hangulat járta át a koncertet is. Rendkívüli élmény volt – főleg, mert még sosem játszottam Magyarországon.
– Hogyan kezdődött a zene szeretete?
– Nagyon korán kezdtem zongorázni tanulni. Középiskola után a Michigani Egyetemen zeneszerzést tanultam. Itt ismerkedtem meg a Chábád mozgalommal. Az ott dolgozó shliáchok fő célja, hogy más államokból odajáró zsidó fiatalokat támogassanak, „otthont” teremtsenek nekik. A diákokat családias környezetben fogadják, és egyenként foglalkoznak velük, segítik őket. Így kerültem kapcsolatba a Chábád Lubaviccsal. Talmudot és haszidizmust tanultam végig az egyetemi éveim alatt. Miután lediplomáztam, folytattam zsidó tanulmányaimat, és végül nagyrészt a Rebbe tanításai miatt váltam rabbivá, később – az eredeti szakmám helyett – shliáchhá.
– A gyerekei is érdeklődnek a zene iránt?
– Nem erőltetem a zenélést a gyerekeimre, és a tanulmányaik mellett szabadidejük sem nagyon marad, de természetesen örömmel támogatom a zene iránt érdeklődőket. Az egyik idősebb fiam Kaliforniában tanult zenét, a kislányom, Nechamie – aki Szentendrén is fellépett velem – furulyázni tanul. Tudom, hogy rengeteg örömöt szerez a zene a gyerekek életében is, úgyhogy mindenben támogatom őket, ha úgy látom, hogy indíttatást éreznek zenélni.
– Hobbi vagy küldetés a zene?
– Amikor arra készültem, hogy zenész leszek, nem tudtam volna elképzelni, hogy hobbiként tekintek majd a szakmámra, melyet nyilvánvalóan teljes munkaidőben végeztem volna. Integrálom az életembe, és inkább az a küldetésem, hogy a zene által bevezessem az embereket a zsidó kultúrába, hogy inspiráljam őket. Vegyesen látogatják a koncertjeinket zsidó és nem-zsidó emberek, és ez a speciális projekt adja nekem a lehetőséget, hogy a haszid kultúrtörténeti értékeket megmutathassam a publikumnak.
– Sok családot szakít el a járvány – ön ezt hogy éli meg?
– A járvány előtt szabadon utazhattunk, most viszont nem tudok csak úgy jegyet venni, hogy meglátogassam a New Yorkban élő fiamat, akit már több, mint egy éve nem láttam. Nehéz időszak ez. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy a legtöbbet hozzák ki ebből a helyzetből, beszélgetéshez használják az internetet, hívják fel egymást telefonon. Higgyék el, hogy véget fog érni ez a kemény időszak, és újra megölelhetjük szeretteinket.
Tuna Judit interjúja
Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 134. szám – 2020. szeptember 1.