Írásainkban gyakran említjük a Talmudot és hivatkozunk annak bölcseire. Sokakban merülhetett fel a kérdés, hogy pontosan miről szól ez a szöveg és ki írta. A chabad.org összeállítása mindent elmagyaráz.
A Talmud a zsidó jog és törvénykezés hatalmas gyűjteménye, több évszázadnyi tudás összefoglalója. A zsidó vallási irodalom két oszlopon nyugszik: az egyik az írott tan, azaz Mózes öt könyve, a másik pedig a szóbeli tani, amely hosszú időn át valóban szóban öröklődött tovább nemzedékről nemzedékre, ám amikor már hatalmasra duzzadt a számtalan magyarázat miatt és a történelmi körülmények is ezt diktálták, lejegyezeték a szövegét. Ebből lett a Misna, majd erre épült rá további vitákkal és kommentárokkal a Talmud.
Talmudból nem egy változat létezik, hanem kettő: a jeruzsálemi (Talmud Jerusálmi) és a babilóniai (Talmud Bávli).
Amikor „a” Talmudra hivatkozunk, akkor a kifejezés alatt általában a jóval részletesebb, nagyobb kiterjedésű babilóniai Talmudot értjük. A jeruzsálemi Talmud – melyet egyébként nem Jeruzsálemben, hanem Észak-Izraelben állítottak össze, csupán a szent város iránti tisztelet miatt kapta a „Jerusálmi” nevet – kisebb léptékű, kevesebb döntvényt tartalmazó, nehezebben érthető szövegű munka. A babilóniai Talmud a zsidóság zseniálisan szerkesztett, hatalmas anyagot átfogó és az élet minden területére kiterjedő mesterműve, a vallásos irodalom egyik legnagyszerűbb darabja, a zsidóság elméleti és gyakorlati tartóoszlopa.
Manapság a jesivákban szinte kizárólag a Babilóniai Talmudot tanulmányozzák, a Jeruzsálemi Talmudot csak azok veszik elő, akik az előbbiben már nagy jártasságot szereztek.
Bár a Talmudot igazán akkor lehet megismerni, ha az ember megtapasztalja annak mibenlétét, szerkezetét, briliáns logikáját, mégis érdemes néhány pontot kiemelni belőle az érdeklődők számára.
Vannak, akiket a mű hatalmas terjedelme fog meg. A babilóniai Talmud 2711 lapból, vagyis 5422 oldalból áll. Az oldalak sűrűn írt, szűkszavú szövegeket tartalmaznak, melyeket egyedi módon vesznek körbe a magyarázatok. Mások inkább a vaskos kötetek átfogó jellegét emelik ki. Aligha van a zsidó életnek vagy jognak olyan területe, amelyről a Talmud ne beszélne. Megint mások a hatását tartják leginkább meghatározónak, mivel a zsidó vallásgyakorlat és a zsidó élet minden egyes momentumával kapcsolatban a Talmud mondja ki a végső szót. A ma ismert és élő zsidóság teljességgel elképzelhetetlen a Talmud, minden tanulmányok alapja nélkül.
Azt mindenki tudja, hogy a Tórát Mózes írta le isteni parancsra, Dávid király írta a Zsoltárok könyvének nagy részét, a Misnát pedig rabbi Jehuda Hánászi, vagyis a Fejedelem állította össze és foglalta írásba. A középkori nagyságok, Slomó ben Jicchák rabbi (Rási) és Mose ben Maimon rabbi (Rámbám) sokak előtt ismertek mint a zsidó vallásos irodalom legfontosabb szerzői. De vajon ki írta a Talmudot?
A babilóniai Talmudot egy nagyszerű tanító, tóratudós és vezető, a polgári időszámítás szerint 352 és 427 között élt ráv Ási állította össze. Előtte már történtek próbálkozások a szóbeli hagyomány egyes részeinek rögzítésére és írásban való továbbadására, de ő volt az első, aki egyetlen, egységes, mindent eldöntő szöveggé formálta az évszázadok folyamán felhalmozódott tudást. A szerkesztési folyamat az ő munkásságát követően még nemzedékeken át folytatódott, de ez a tevékenység – bár természetesen jelentős és fontos volt – csupán ráv Ási emberfeletti teljesítményének letisztultabbá, érthetőbbé tételét jelentette.
Hogyan sikerülhetett ráv Ásinak az, ami előtte soha senkinek? Ráv Ási gazdag volt, hosszú életet élt és képes volt arra, hogy korának legnagyobb elméit egyesítse és inspirálja az évtizedeken át tartó aprólékos munkára és monumentális feladatra.
Lássuk most a Talmud létrejöttének történetét:
Az első nagy talmudi akadémiát Babilóniában Ráv alapította. Valódi neve Ábá bár Éjvo vagy a „Magas Ábá” volt, utóbbi fizikai megjelenésére utalt. Elképesztő tudása és spirituális nagysága miatt azonban mindenki csak „Rávnak” vagyis rabbinak, tanítónak nevezte. Jesivája a mai Irán déli részén található Szúrában volt. A jesiva óriási jelentőségre tett szert a zsidó világban Ráv irányítása alatt és a korszak legígéretesebb nagyságait vonzotta magához. A szúrai iskolával párhuzamosan működött Smuel iskolája a mai Irán nyugati részén fekvő Nehardeában. Ráv és Smuel nemzedékük vezető rabbijai voltak és Ráv halálával – bár iskoláját a szintén neves és a Talmudban gyakran idézett ráv Huná vette át – természetes volt, hogy a súlypont Smuel és az általa vezetett nehardeai jesiva felé tolódik el. Két évvel Smuel halála után Nehardea városát lerombolták és soha többé nem épült újjá. Azt gondolhatnánk, hogy ennek következtében ismét Szúrába került a tóratanulás babilóniai központja, ám meglepő módon nem ez történt.
A babilónai bölcsek egyetlen központi helyszín helyett saját iskolákat alapítottak bizonyos töréspontok mentén. A Talmud (Bává Meciá 33a) elmeséli, hogy ráv Huná legcsodálatosabb tanítványával, ráv Hiszdával vitatkozott az elveszett tulajdonnal kapcsolatos kérdések egyikén. Nem tudtak megegyezésre jutni és a helyzet addig fajult, hogy végül ráv Hiszdá elhagyta az iskolát. Ez hatalmas csapást jelentett Szúra számára.
A következő két évszázadban egyetlen iskola sem volt képes arra, hogy olyan magaslatokba emelkedjen, mint a szúrai jesiva Ráv vezetése alatt. Ekkor lépett a színre ráv Ási. Az ő iskolája Mátá Mehászjában állt, Szúra egyik külvárosában. Ráv Ási idejében ismét a szúrai iskola vált a tóratanulás megkérdőjelezhetetlen központjává és ez a momentum tette lehetővé a Talmud létrejöttét. Ráv Ási hosszú éveket szánt arra, hogy a Babilóniában szétszórt akadémiákat rendre meglátogassa és megbarátkozzon az ott tanuló tudósokkal. Amikor ő lett a szúrai iskola vezetője, mindannyiukat egybehívta, hogy létrehozzák a zsidó tanulás megőrzéséhez szükséges bizottságot. Minden egyes iskolának megvolt a maga tanítása és hagyománya. Az is előfordult, hogy ezek éles ellentétben álltak egymással, ahogy egyes tudósok más-más következtetésre jutottak ugyanazzal a kérdéssel kapcsolatban.
Ráv Ási nagysága abban állt, hogy képes volt ezt a rendkívül sokfelé ágazó tudást, hagyományt és véleményhalmazt egyetlen, lélegzetelállító mozaikban egyesíteni.
A ráv Ási jesivájának otthont adó, poros, álmos kisváros évente kétszer egy hónapra pezsgő központtá változott. Tudósok tízezrei gyülekeztek össze, hogy tanuljanak és megosszák egymással a tudásukat. A Talmud (Bráchot 17b) megjegyzi, hogy olyan nagyszerű volt ez a találkozó, hogy ráv Ási nem értette, hogyan lehetséges az, hogy a város nem-zsidó lakosai még nem tértek át a zsidóságra, miután meglátták a tóratudósok tízezreinek ámulatba ejtő tömegét. Ez a régóta nem tapasztalt egység visszahozta Szúra egykori fényét és végeredményben ez tette lehetővé a babilóniai Talmud megalkotását.
Ráv Ási gyakran dicsérte a békét és kelt ki a veszekedések ellen. Nem véletlen, hogy a Talmud (Gitin 59a) kijelenti, hogy „Rabbi [rabbi Jehuda Hánászi, a Fejedelem, a Misna szerkesztője] napjaitól ráv Ásiig nem volt még egy olyan időszak, amikor minden tóratudós egyetlen helyen gyülekezett össze”.
Ráv Ási az összegyülekezett tudósok hihetetlen mértékű és kiterjedésű tudását egybefogta és így hozta létre a babilóniai Talmud különleges, semmihez sem fogható szövetét. Több mint ötszáz tóratudós tanításaiból szőtte meg bonyolult kárpitját, mely még ma, 1500 évvel később is fényesen ragyog.
Mondhatjuk, hogy a Talmud ráv Ási – és ráv Ási a Talmud. Az ő szellemisége kelti életre az egész hatalmas kiterjedésű projektet. A Talmud nemcsak az életműve volt, hanem az élete is. A Talmud megtestesíti az általa legfontosabbnak tartott értékeket: az együttműködést és az egységet. Érdemes lenne tanulni tőle. Ha egyesülünk a Tóra szeretetében, dicsőséges magasságokba juthatunk.