Jom kipur a neilá imával ér véget, ám a nap lezárása egyben már az új kezdetet is jelenti: a megbocsátás örömével a zsidó közösségek rögtön a következő ünnepre, szukkotra készülnek.n
A neilá, jom kipur utolsó imája után még korántsem ér véget az ünnep hangulata. A böjt lezárását különleges szertartások, ünnepi vacsora és már a következő ünnepre való készülődés követi.
A neilá után
A neilá imát a rövid, hétköznapi esti ima követi. Sok közösségben ezután mondják el a kidus levánát, vagyis a „hold megszentelésének” imáját is.
Majd elérkezik a hávdálá, amely ezúttal lezárja jom kipurt. A fűszerekre mondott áldás elmarad, a gyertyára mondott áldás azonban különleges jelentőséget kap.
Jom kipur pihenő fénye
Jom kipur alatt nemcsak enni és inni tilos, hanem tüzet használni is. Ezért az ünnep végén olyan lángra mondják el a gyertyára vonatkozó áldást, amely már jom kipur kezdete előtt is égett, vagyis egész nap „pihent”.
Ezzel a lánggal ismét szabad tüzet használni, mintegy jelképezve, hogy véget ért az önmegtartóztatás időszaka.
Véget ér a böjt, kezdődik az ünneplés
A hávdálá után hivatalosan is véget ér a böjt. Mielőtt azonban enni kezdenének, szokás rituálisan kezet mosni, a reggeli kézmosáshoz hasonló módon.
A zsinagógából hazatérve már ünnepi hangulat uralkodik: szokás egymásnak Gut jantev!, vagyis „jó ünnepet!” kívánni, majd egy ünnepi étkezéssel lezárni az engesztelőnapot.
Jom kipur lezárulta után a hónap végéig tartó örömteli időszak következik. A következő hónap, chesván kezdetéig az imákból elmaradnak a Táchánun részei, vagyis azok a könyörgő imák, amelyekben a közösség bűnbánatot és bocsánatot kér.
Már szukkotra készülnek
A jom kipur utáni öröm azonban nem csupán a böjt végét jelenti. Szinte azonnal megkezdődik a készülődés a következő ünnepre, szukkotra.
Sok helyen már másnap elkezdik felállítani a szukkát, az ünnepi sátrat, vagy legalábbis megkezdik a tervezését. A hagyomány szerint az engesztelőnap és a sátoros ünnep közötti négy nap különleges időszak: a misztikus hagyomány a tetragrammaton, Isten négybetűs nevének négy betűjével is összekapcsolja őket.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.