Megdöbbenve vettük a lesújtó hírt, hogy Joszef Sija Friedman, a közismert ortodox zsidó rendezvényszervező, reb Eli Friedman fia több hetes szenvedés után elhunyt.
A vallásos zsidó világot újabb lesújtó hír rázta meg. A mindössze néhány hete súlyos balesetet szenvedett bócher, Joszef Sija Friedman z”l elul 11-én reggel visszaadta lelkét a Teremtőnek. Halála nemcsak családját hagyja mérhetetlen fájdalomban, hanem széles körben, a tágabb közösségben is mély űrt teremt – hangsúlyozta a Matzav.com.
Hetekig küzdöttek a zsidó fiú életéért
Alig három héttel ezelőtt történt a tragikus baleset, amikor Joszef Sija Friedman egy vallásos zsidó nyári táborban súlyos áramütést szenvedett. Az eset különösen megrázó volt, hiszen mindössze napok választották el attól, hogy nővére esküvőjén osztozhasson a család örömében. A baleset után kritikus állapotban szállították kórházba, ahol folyamatos orvosi ellátás mellett küzdött az életéért.
Világszerte imádkoztak a felgyógyulásáért
Az elmúlt hetekben világszerte zsidó közösségek kapcsolódtak össze a remény jegyében. A tengerentúlon innen és át sokan imádkoztak, mondtak zsoltár fejezeteket és tettek személyes fogadalmakat az ifjú Joszef Sija gyógyulásáért. A család felé áradó támogatás és szeretet jól mutatta, mennyire mélyen érintett mindenkit a fiatal fiú állapota.
A legfelsőbb Bíró, az Örökkévaló azonban másképp döntött. Joszef Sija Friedman lelkét visszahívta magához.
A gyász mély, a veszteség felfoghatatlan. A zsidó közösség egy emberként osztozik a Friedman család fájdalmában, miközben próbál vigaszt meríteni a próféta szavaiból, hogy „Umocho Ádonoj dimo méál kol ponim…”, az Örökkévaló letörli majd a könnyeket minden arcról (Jesájá 25:8.).
Imádkozzunk lelkének mielőbbi felemelkedéséért.
Emlékéből fakadjon áldás!
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.