Néhány nap különbséggel hunyt el a két nővér Alabamában, ahová a holokauszt borzalmai után költöztek – adja hírül a VINnews.com amerikai zsidó hírportál.
Az alabamai Holokauszt Oktatási Központ néhány nappal ezelőtt szomorú szívvel adta hírül, hogy Ilse Scheuer Nathan 98 éves korában, majd tíz nappal később a nővére, Ruth Scheuer Siegler 95 éves korában megtértek Teremtőjükhöz.
A testvérpár Németországban született, s vidámnak induló gyermekkorukat beárnyékolta Hitler hatalomra jutása. Míg ők túlélték a holokausztot, addig elvesztették szüleiket és bátyjukat is, a szörnyű veszteségek és nyomasztó emlékek viszont elválaszthatatlanná tette őket az életük második felére.
„Mindig együtt voltak.” – nyilatkozta meghatottan Ann Mollengarden, az alabamai központ oktatási igazgatója –
„Azt hiszem, amikor Ilse elment, akkor Ruth is készen állt, hogy kövesse nővérét a másvilágra.”
1944-ben a Scheuer-lányokat a birkenaui táborba küldték kényszermunkára. Ott, a szelekciónál látták utoljára anyjukat, akit – bár akkor ők még nem tudták – rögtön a gázkamrába küldtek. Apjukkal még néhányszor találkoztak a koncentrációs táborban, ám idővel őt is megölték, míg bátyjukat egy németországi táborban pusztítottak el – derül ki a két asszony önéletrajzából.
A fiatal lányok téglákat pakoltak, Ilse pedig fegyvertartókat és egyenruhákat is varrt. Idővel, a krematóriumhoz közel felfedezett cipőhegyekből jöttek rá, hogy valójában mi is történhetett a szüleikkel és a többi, eltűntnek hitt rabtársukkal.
A felszabadulások után 1949-ben mindketten megházasodtak, egy-egy szintén holokauszt-túlélő férfivel, majd a családalapítás utáni első évtizeddel Ruth és Walter Siegler 1960-ban Birminghambe költözött Ilse és Walter Nathan közelébe.
Ilse és Ruth gyakorlatilag életük végéig aktív tagjai voltak az alabamai Holokauszt Oktatási Központnak, ahol rendszeresen tartottak előadásokat, nevelték az ifjúságot s közben az óvatosságra és a szeretetre intették őket.
Az idővel megözvegyült asszonyok sétatávolságra laktak egymástól, s naponta összejártak, ahogy Ilse Nathan fogalmazott korábban: „Mindig azt mondom, hogy higgyünk és reménykedjünk. Egymásra támaszkodunk és együtt imádkozunk.”
Emlékükből fakadjon áldás!