A varsói gettóban ledózerolt házakban tíz pár tfilint, vagyis imaszíjat találtak. A titkos, mindeddig nem ismert búvóhelyről előkerült tfilineket titokban szállították Izraelbe. Úgy tűnik, tulajdonosaik a háború idején rejtőzködtek a varsói felkelők által épített bunkerban, de valószínűleg felfedezték és meggyilkolták őket, és többé már nem használhatták imaszíjaikat. A tfilinek azonban a bunker bejáratához közeli rejtekhelyen maradtak, egészen mostanáig.

A tfilin a zsidó élet egyik elengedhetetlenül fontos tárgya. A tfilinnel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a tfilin jelentőségéről korábban itt és itt írtunk.

A lengyel fővárosban nagyszabású felújítási projekt zajlik. Ennek keretein belül rombolták le a hírhedt gettó számos épületét annak érdekében, hogy modern lakónegyed létesülhessen a helyén. Így fedezték fel a munkások a bunker bejáratát, majd ezt követően találtak rá a benne elrejtett tárgyakra, többek között könyvekre és a tfilinekre.

A Sém Olám Intézet munkatársai titokban vették fel a kapcsolatot a munkásokkal, és arra kérték őket, hogy adják át a zsidók számára nagy jelentőséggel bíró tárgyakat. Az intézet a holokauszt történetének azt a vetületét tanulmányozza, hogy hogyan éltek és küzdöttek a zsidók a vészkorszakban. Ennek természetesen fontos része a tárgyi emlékek megtalálása és megőrzése, és a Sém Olám munkatársai az egész világra kiterjedő kapcsolati hálóval rendelkeznek annak érdekében, hogy a még mindig egyre-másra felbukkanó tárgyakat megőrizhessék.

A kapcsolatfelvétel után hosszadalmas tárgyalások következtek az intézet és az építkezés munkatársai között, melyek során arról is megegyeztek, hogy együttműködésükről nem szólnak a lengyel hatóságoknak. A tfilinek nemrégiben érkeztek meg Izraelbe, ahol az intézet illetékesei megtisztították és konzerválták őket. „A tíz tfilinpár, melyeket egy helyen tartottak, arról árulkodik nekünk, hogy milyen gondossággal tartották meg a zsidó életmódot még a gettóban is” – mondta Ávráhám Krieger rabbi, a Sém Olám Intézet igazgatója. – „A borzalmak és a kegyetlen valóság ellenére megtartották azokat a hagyományokat és szokásokat, melyeken nevelkedtek. A tfilinek száma arról tanúskodik, hogy földalatti minjeneket [tíz férfi gyülekezete] tartottak a bunkerben, a nácik orra előtt. A tfilineket fegyverek és más, a varsói gettó felkelőit szolgáló felszerelés mellé rejtették. Ez is arról tanúskodik, hogy milyen fontosak voltak ezeknek a zsidó embereknek a számára.”

A Sém Olám Intézet a január 27-i nemzetközi holokauszt-emléknap közeledtével jelentette be a tfilinek megtalálását. A hír elterjedése nyomán a varsói városvezetés illetékes képviselője kijelentette, hogy nincs tudomásuk a fellelt tárgyakról, így, ha a Sém Olám Intézet valóságot állít, bűnténnyel állunk szemben, hiszen a régészeti leleteket a megtalálója köteles jelenteni a hatóságoknak. Lengyelországi zsidó múzeumok is rosszallásuknak adtak hangot, és úgy vélték, hogy a tárgyak átadása illegális kereskedelemnek minősül. Krieger rabbi így kommentálta a kijelentéseket: „Senki sem tudja, hogy valójában hogyan került hozzánk [a lelet], csak azt a néhány mondatot ismerik, ami egy újságban jelent meg, és azt próbálják felnagyítani.” Hozzátette: számos judaika – köztük a varsói gettóból származó darabok is – elérhetők lengyel régiségkereskedésekben, illetve online boltokban.

Forrás: Arutz7, TOI