Tisá beáv a zsidó naptár gyásznapja, amely nemcsak a múlt veszteségeiről, hanem a közösségi önvizsgálat és az újjászületés lehetőségéről is szól.
Szombat este kezdődik a zsidó naptár legfájóbb, legmegrázóbb napja, tisá beáv. Ezen a napon nemcsak Jeruzsálem pusztulására, a Szentély pusztulását hozó lángokra és a száműzetés kezdetére emlékezünk, hanem minden közösen elszenvedett veszteségünkre is: háborúkra, pogromokra, üldöztetésekre, asszimilációra, szellemi eltávolodásra. Ez a nap a fájdalomé, a veszteségeké – és paradox módon: a reményé is.
Mert tisá beáv nem csupán gyásznap. Hanem egy lehetőség is.
Bölcseink azt tanítják, hogy a Messiás is tisá beáv napján születik. Mintha a legnagyobb sötétség pillanatában gyulladna meg egy halvány, de biztos fény. A zsidó történelem megannyi fejezetében láttuk már ezt, a pusztulásból fakadó új életet. A romok közül fölemelkedve mindig képesek voltunk újjáépíteni az életet. Nemcsak a puszta falakat, hanem az önazonosságunkat, hitünket, közösségeinket.
Tisá beáv jelentősége
Tisá beáv nemcsak arról szól, hogy mi történt velünk – hanem arról is, hogy mi történhet általunk. A hagyomány szerint a második Szentély nem külső erőszak miatt omlott össze, hanem belső megosztottság, az egymás iránti alaptalan gyűlölet miatt. Akármilyen fájdalmas, mind a mai napig ezt látjuk: a felebaráti szeretet helyén ellenségeskedést, a testvéri összetartás helyen gyűlölködés van. Pedig a történelem megannyiszor bemutatta nekünk, hogy ahol megszűnik a párbeszéd, ott olyan törés képződik, ami pusztulást hoz magával. Ahol egymást bántjuk, ott előbb-utóbb minden összeomlik – legyen az család, közösség, vagy egész társadalom.
Ezért tisá beáv nem csupán a gyászos múlt fölidézése, hanem egy fontos tanulság emlékeztetője is. Egy nap, amikor szembenézünk azzal, ami elromlott – kívül és belül. Leülünk a földre, nem eszünk, nem iszunk, még imádkozni is halkan imádkozunk – nem színjátékból, hanem mert a gyász némasága magában hordozza a jövő szavát.
Mert ebben a csöndben, ha jól figyelünk, meghalljuk a tanulságát a múlt ellenségeskedéseinek. Tisá beáv nemcsak az összeomlás csúcspontja, hanem az eszmélés kezdete. A kérdés csak az: megértjük-e az utolsó pillanatban a múlt szavát, vagy újra a vesztünkbe rohanunk.
Tartalmas böjtöt kívánunk!
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.