A tánc mindig is különleges szerepet játszott az emberi kultúrában, és ez alól a zsidó hagyomány sem kivétel. A zsidó tánc történetében számos olyan alkalommal találkozunk a tánc motívumával, amikor nemcsak az öröm, a hála vagy a gyász kifejezésének eszköze volt, hanem egészen gyakorlatias funkciót is betöltött: a párválasztás eszközévé vált.
Mai szemmel nézve talán meglepőnek tűnhet, hogy egy szigorú erkölcsi szabályokat követő zsidó közösségben a tánc ennyire fontos szerepet játszott a házasságkötés előtti időszakban – de a források világosan mutatják, hogy ez így volt.
A legkorábbi ilyen történet a Bírák könyvéből ismert. A szöveg szerint Siló leányai évente körtáncot jártak egy ünnepi napon, a fiatal férfiak pedig figyelték őket, és ki-ki választott magának feleséget. A történet különös hátteret kap azzal, hogy éppen Binjámin törzsének fiainak volt szüksége feleségre, miután a nép egy korábbi szörnyű bűneset miatt megesküdött, hogy lányt nem ad nekik. Így aztán, a törzs fennmaradásának érdekében, megengedték nekik, hogy lényegében elrabolják a Silóban táncoló lányokat.
Ez a megoldás ma nyilván elfogadhatatlan lenne, de a korabeli zsidó közösségek számára nem tűnt teljesen idegennek. Inkább egy szükségszerűség által diktált, rendkívüli esetről van szó.
A tánc szerepe a zsidó párválasztásban
A tánc párválasztással összefüggő szerepe azonban nem korlátozódik a Bírák könyvére. A Misna is említ egy különleges alkalmat, tu beávot, vagyis áv hónap 15. napját, amelyet a zsidó nép a szeretet és a párválasztás ünnepeként tart számon. A leírás szerint a jeruzsálemi lányok ezen a napon fehér ruhákba öltözve mentek ki a mezőre táncolni – nem saját ruháikba, hanem kölcsönzöttekben, hogy senki ne érezze magát kínosan a szegénysége miatt. A férfiak pedig kimehettek a mezőre, hogy feleséget keressenek maguknak.
A dolog különlegessége abban rejlik, hogy ez a fajta „szabadtéri ismerkedés” nem csupán eltűrt, hanem kifejezetten támogatott esemény volt. A Misna egyenesen azt mondja, hogy „nem volt nagyobb ünnepe Izraelnek, mint tu beáv és jom kipur”. Ez utóbbi azért meglepő, mert jom kipur a bűnbánat és a megbocsátás napja – de a hagyomány szerint ez a nap spirituálisan a zsidó nép és az Örökkévaló „eljegyzésének” napja, ami újabb réteget ad a párválasztással való összekapcsolásához.
A tánc és a házasságkötés
Ezzel párhuzamosan érdemes megnézni azt is, hogyan jelenik meg a tánc a házasságkötés pillanataiban. A zsidó esküvőkön – ahogyan ma is – a vőlegény és a menyasszony előtti tánc az öröm kifejezésének egyik legfontosabb módja. A talmudi idők óta létezik az a szokás, hogy a vendégek tánccal szórakoztatják az ifjú párt. Nemcsak szép gesztusról van szó, hanem valódi micváról: örömet szerezni a menyasszonynak és a vőlegénynek. A haszid hagyományban ez a tánc még különlegesebb jelentést kap: a menyasszony előtt táncoló férfiak – gyakran kötél két végét fogva – nem csupán mulattatnak, hanem csendben imádkoznak is a házaspár boldogságáért. Ez a „micvatánc” ma is élő hagyomány sok haszid közösségben.
A házasság ugyanis nemcsak két ember és az Örökkévaló kapcsolatáról szól, hanem egy spirituális folyamat beteljesedéséről is – két lélekrész újraegyesüléséről. A tánc, amely e folyamatot kíséri, így nem puszta örömkitörés, hanem vallási élmény is. A táncban ilyenkor benne van az isteni jelenlét felé fordulás, az egység keresése és az emberi öröm legmélyebb, legőszintébb formája.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.