A szombati kalács (bárhesz, chálá) elmaradhatatlan része a sábeszi asztalnak. Most bemutatunk 5 kevésbé ismert érdekességet erről a hagyományos kenyérről.
1. Szombati kalács már a Szentélyben is volt
A jeruzsálemi Szentély aranyasztalán tizenkét kovásztalan búzakenyeret helyeztek el hetente, ezek neve szintén „chálá” volt. Izrael 12 törzsét jelképezték, akik együtt alkották az egységes népet. Ma otthonaink válnak kis „Szentélyekké” (mikdás meát), ahol a két fonott szombati kalács emlékeztet a régmúlt szentségére.
2. Bibliai eredetű a neve
A „cháláh” szó először a Tórában jelenik meg, amikor Isten előírja a földből való kenyér fogyasztásakor egy rész elkülönítését: „…vegyetek fel egy darabot a kenyérből az Örökkévalónak.” (4Mózes 15:18–19). Ez a „darab” a papoknak járt, ma pedig szimbolikus formában válik szentté.
3. Miért kell kettő szombati kalács?
A kettős kalács a pusztai vándorlás idejét idézi, amikor a zsidók pénteken dupla adag mannát kaptak – hogy szombaton ne kelljen dolgozniuk. Ez a két kenyér a pihenés és a gondviselés szimbóluma.
4. A micva, amit ma is megtartunk
A mai napig szokás a kalácstésztából egy tojásnyi darabot leválasztani és elégetni – ez a chálá elkülönítésének micvája. Aki legalább három fontnyi liszttel dolgozik, annak áldást is kell mondania erre a cselekedetre. Sok nő épp ezért süt nagy mennyiséget: hogy megtarthassa ezt a szent hagyományt.
5. Nem mindig fonott
A fonott forma csak az egyik variáció. Marokkói zsidók kör alakú, fűszerezett kalácsot készítenek, a jemeni zsidók lapos, serpenyőben sült láchochot esznek, míg a perzsa családok gyakran helyeznek bárbári kenyeret – egy gyönyörű, mázas laposkenyeret – az asztalra.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.