A Vájérá hetiszakasz a Tóra számos ismert történetét sorakoztatja fel. Ezek közül most Szdom és Ámorá (Szodoma és Gomora) történetével foglalkozunk.
Miután az Örökkévaló angyalai fiú születését ígérték a száz éves Ávráhámnak, arról is tájékoztatták, hogy a két város lakossága annyira mélyre süllyedt, hogy az Örökkévaló úgy határozott, elpusztítja őket minden tulajdonukkal együtt. Ávráhám, akinek fő attribútuma a feltétel nélküli szeretetet volt, alkudozni kezdett Istennel, hogy kímélje meg a várost. Az Örökkévaló megígérte, hogy ha találnak ott tíz igaz embert, akkor nem pusztítja el a településeket.
A jajkiáltás Szodoma és Gomora miatt bizony megsokasodott és az ő bűnük bizony nagyon súlyos lett. (1Mózes 18:20)
Korábban, a Lech lechá szakaszban, amikor Ávráhám és Lót elhatározta, hogy különválva folytatják az útjukat, arról értesültünk, hogy Szdom vízzel bőven ellátott város, amiről arra következtethetünk, hogy jó volt a termés, és a lakosokat nem fenyegette az éhezés:
És fölvetette Lót szemeit és látta a Jordán egész környékét, hogy az egész megáztatott, – mielőtt elpusztította az Örökkévaló Szodomát és Gomorát – olyan, mint az Örökkévaló kertje… (1Mózes 13:10)
A Talmud és a midrás tudósítanak arról, hogy miféle bűnöket követtek el az ott lakók. Irigyek voltak, nem akartak másokkal osztozkodni a bőséges termésen, ezért olyan szabályokat vezettek be, amelyek megtiltották és szigorúan büntették a másokkal való könyörületességet.
Egyszer például, meséli a Talmud (Szánhedrin 109a), egy ember érkezett a város határába, ahol a folyón egy híd vezetett át a kapuhoz. Négy zuz volt a hídvám, és az utazó úgy gondolta, hogy megspórolja ezt a pénzt, és átúszik a folyón. Nem tudta azonban, hogy az úszás 8 zuzba kerül. Az őrök nem engedték be a kapun, azt követelték, hogy fizesse meg a hídvámot. Amikor kijelentette, hogy nem kell fizetnie, mert nem használta a hidat, a folyó átúszásáért megállapított összeget akarták rajta behajtani, és mivel nem volt hajlandó fizetni, alaposan helyben hagyták. A számos sebből vérző férfi a városi bíróságra vonszolta el magát, hogy panaszt tegyen. A bíró figyelmesen meghallgatta, majd így szólt: „Mivel átúsztad a folyót, nyolc zuzzal tartozol, ahogyan azt a törvény előírja. Ami pedig a verést illeti, minden egyes kapuőrt meg kell jutalmaznod, mivel mindenki ismeri az időnkénti köpölyözés áldásos egészségügyi hatásait.”
A Talmud nem tudósít arról, hogy mi történt szerencsétlen hősünkkel a továbbiakban, csak remélhetjük, hogy a lehető leggyorsabban elhagyta a várost, mivel arra, aki ott maradt, még ennél is kegyetlenebb sors várt. Ugyanott olvashatjuk a Talmudban, hogy a szodomabeliek olyan vendégházakat építettek, amiben egyféle méretű ágy volt. Aki túl kicsinek bizonyult, azt kinyújtották, aki túlnyúlt az ágyon, annak levágták a lábát, hogy éppen akkorák legyenek, mint az ágy.
Egyszer egy koldus érkezett a városba. Ajtóról ajtóra járt, és örömmel tapasztalta, hogy mindenhol kap egy-egy pénzdarabot. Boldogan futott a legközelebbi üzletbe, hogy élelmet vegyen magának, ám a boltos nem volt hajlandó kiszolgálni őt. Ugyanígy járt a többi helyen is, senki nem adott el neki semmit. Amikor végül az éhségtől összeesett, a város lakói azonnal összesereglettek, és ki-ki visszavette a halott koldustól a saját pénzdarabját, ugyanis előrelátóan mindenki ráírta a nevét az érmére.
A midrás (Berésit rábá 48) elmondja, hogy a lakók egymással sem voltak kedvesebbek. Egyszer például két fiatal lány találkozott a kútnál. Megkérdezte az egyik a másiktól, hogy miért olyan sápadt az arca. „Semmink sincs otthon, mindannyian éhen fogunk halni” – válaszolta a másik, mire az első lisztet adott neki. Amikor a szomszédjai rájöttek, hogy mit tett, máglyán égették el a szerencsétlen lányt.
Azt is kihirdették, hogy aki kenyeret ad a szegényeknek, azt elégetik. Plotit, Lót lánya, akinek a férje egy helyi vezető volt, egyszer látott egy embert, aki annyira éhes volt, hogy nem bírt megállni a lábán. Attól fogva titokban kenyeret csempészett neki a korsóban, amivel a kútra ment nap, mint nap. Az emberek csodálkoztak, hogy hogy lehet, hogy az ember még mindig életben van, amikor nincsen semmije sem. Amikor kiderült, hogy Plotit látta el őt kenyérrel, az emberek rettenetesen feldühödtek. Halála előtt az asszony felkiáltott az Istenhez: „Világ Ura, szolgáltass igazságot értem!” Kiáltása az egekig ért, és az Örökkévaló így szólt: „Hadd szálljak alá és lássam, vajon a jajkiáltás szerint, mely hozzám eljutott, cselekedtek-e egészen?” (Jálkut Simoni, Berésit 83, M.I. 18:21)
Mindezen emberek között Lót volt a kivétel. Lót korábban Ávráhámmal érkezett a Szentföldre, és ő maga választotta Szodomát lakhelyül. Bár helyi asszonyt vett feleségül, Áditot, és gyermekei is a városban születtek, lelkét nem tudta befeketíteni a helyiek gonoszsága, hiszen az Ávráhámmal töltött idő alatt ő is megismerte ez Egyetlen Istent, és vágyott arra, hogy másokkal jót tegyen. Amikor Isten két, embernek álcázott angyalt küldött a városba, hogy figyelmeztesse a közelgő veszedelemre, Lót azonnal a házába hívta, és étellel kínálta őket. Felesége azonban nem nézte jó szemmel férje udvariasságát, és amikor az arra kérte, hogy hozzon neki sót, mert elfogyott, akkor házról házra járva nemcsak sót kért, hanem mindenkinek elújságolta, hogy ismeretlen férfiak érkeztek hozzájuk, és a férje befogadta őket, megsértve ezzel a város törvényeit. Nem sokkal később hatalmas tömeg gyűlt össze Lót háza előtt, és azt követelték, hogy Lót adja ki neki a férfiakat. Az álruhás angyalok behúzták Lótot a házba, elzárták a bejáratot, és vaksággal verték meg a rájuk támadókat.
Másnap reggel az angyalok kivezették Lótot, a feleségét és a lányait a városból. Azt parancsolták nekik, hogy menekülés közben ne nézzenek hátra. Nem illendő mások szenvedését nézni, még akkor sem, ha megérdemelték a büntetésüket. Lót felesége azonban nem hallgatott rájuk, hátranézett, és azonnal sóoszloppá vált. Azt mondja a midrás (Jálkut Simoni Berésit 85): „Sóval vétkezett, sóval büntették meg”.
A Lech Lecháról szóló videó megtekintéséhez kattintson ide.
zsido.com