Elérkeztünk a Kóspallagi Ökotájház-projekt kapcsán Balogh Pál Gézával, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz − Kulturális Antropológia Tanszékének tanársegédjével, illetve a projekt egyik vezetőjével készített interjú utolsó részéhez. A korábbi részekben, ahogy ezúttal is, azokat a szociális kihívásokat és lehetséges megoldásokat igyekeztünk vázolni, melyekkel egy falusi közösségnek szembe kell néznie 2020-ban. A társadalomtudományos látásmód ebben az esetben is olyan új perspektívával gazdagítja a Transznacionális Együttműködések programot, melynek révén a korábban felvetett témákkal még inkább a lokalitás speciális, egyéni, kézzelfogható problémáinak és lehetőségeinek szintjén tudunk foglalkozni.
Általánosságban milyen helyi erőforrásokat lehet mozgósítani a korábban felvetett problémák megoldása érdekében?
A vidékfejlesztés kapcsán mi a részvételi alapú, helyi tudásokra és erőforrásokra alapozó modellben hiszünk. Az integrált vidékfejlesztési modell lényege, hogy a központi alrendszer erőforrásai a helyi társadalmi közegben csak akkor tudnak sikeres változásokat elérni, ha a helyi tudásokkal és erőforrásokkal össze tudnak kapcsolódni, melyhez általában egy „reflexív ágens” is szükséges, aki képes közvetíteni az alrendszerek között. Kóspallagon is nagyjából ez történik, több helyi aktív tag segítségével vonódott be egy külső, kutatói csapat tudása, akik segítségével a helyi erőforrásokat szeretnénk közösen aktivizálni, a helyi közösséget mozgósítani, katalizálni a változásokat.
A településen jelentős erőforrást „szolgáltat” az ökológiai környezet. Egyrészt a természeti környezet következtében Kóspallag és környéke fontos túrahelyszín, az Ország Kéktúra vonala is érinti a települést. A turizmus tehát egy komoly, kihasználatlan erőforrás – lehetőség, ám kockázat is, hiszen a turizmus kétélű fegyver, mely könnyen válhat a településre romboló, a közösséget megosztó és bomlasztó városi nyomássá is.
Ezzel szorosan összefüggő, nem teljes mértékben kiaknázott erőforrás rejlik a mezőgazdaságban is. A térség helyi élelmiszerrendszerében a kistermelők súlya még nem túl jelentős, a településen is viszonylag kevés a valódi, nagy mennyiségben árutermelő gazdaság, bár jelen vannak a település gazdaságában árutermelők. A helyi értékesítés csatornái közül leginkább az informális, bizalmi módszerek elterjedtek. A helyi élelmiszerrendszer fejlődésében tehát még komoly potenciál van, melyet azonban mind fogyasztói, mind termelői oldalról meg kell még alapozni.
Fontos erőforrást jelenthet ökológiai oldalról a hagyományos ökológiai tudás a természeti rendszer mint erőforrás fenntartható használatáról. A falu környezetét erdők, fás legelők dominálják. Hagyományos használati módjai közül kiemelkedett a legeltető állattartás, a gyűjtögetés különféle formái, és természetesen az erdőhasználat számos módja, a faanyaggal való gazdálkodástól egészen a gombászásig. Ezen tudás megismerésével egy hatékony, az ökológiai környezetbe illő és fenntartható helyi gazdaságfejlesztési stratégia egyik alapja is lehet. Ez a tudás sokszor túlmegy a mezőgazdaságon, és a teljes életmódra vonatkozik, beleértve például az építkezés, ruházkodást, közösségi együttműködésről való tudásokat is.
Fontos erőforrást jelentenek a helyi lakosok is, elméleti és gyakorlati tudásaikkal, melyet azonban akkor tud a település hatékonyan fejlesztése motorjává fordítani, ha az emberek vágyait is folyamatosan monitorozza, és igyekszik a település fejlesztésébe mindinkább bevonni őket.
Eddig kiaknázatlan erőforrást jelent az épített környezet is, amelyre mi is erősen építünk. Sajátos, rusztikus esztétikával megáldott hagyományos paraszti épületek még több helyen sorjáznak a telkeken, de teljes megmaradt két világháború közötti állapotú portát csak kettőt találunk a településen. Az egyik épp leendő tájházunk, a falu régen is egyik legnagyobb hagyományos portája, egy impozáns gazdaház, több melléképülettel, a patakig és tovább nyúló szalagtelekkel. Az épített örökség, ha megfelelően állunk hozzá, komolyan hozzájárulhat a település vonzerejének növeléséhez is.
Leichter Lilla
