Az Európai Rabbik Központja és az Európai Zsidó Szövetség az egész kontinensre kiterjedő akciót tart – írja az Arutz7. A kezdeményezést három éve indították útjára, és idén még soha nem látott méreteket öltött. Százezer hanukai mécsest, vagyis hanukiát osztottak szét több tucat európai város közösségeiben. A csomagokban pörgettyű és az ünnepről szóló információs füzet is volt. A füzetek angol, francia, orosz, német és héber nyelven jelentek meg. A héber naptár kiszlév hónapjának kezdetére időzített akció célja, hogy a lehető legtöbb zsidó család számára biztosítsák a hanukai gyertyagyújtás lehetőségét.

Az igen szerteágazó és eddig példa nélkül álló logisztikai műveletet a központ igazgatóhelyettese, Yosef Beinaker rabbi vezényelte Yehuda Reichmann rabbi segédletével. A feladatok közé tartozott több tízezer hanukai menóra megrendelése, becsomagolása és szétküldése a belgiumi logisztikai központból.

„Az a célunk, hogy még Európa legtávolabbi országaiban és városaiban is elterjesszük hanuka ünnepének fényét” – nyilatkozták az akció vezetői.

A csomagok az ünnep kezdetére érkeznek meg a kijelölt központokba, ahonnan az Európai Rabbik Központja és az Európai Zsidó Szövetség helyi küldöttei és rabbijai osztják ki a közösségek tagjai között. Aryeh Goldberg rabbi, az Európai Rabbik Központjának vezetője kiemelkedő fontosságúnak tartja a projektet:

„Ahogyan gondoskodunk az európai zsidók szükségleteiről az év során, most, hanuka közeledtével, több százezer hanukiát osztunk ki, melyek világítanak majd az európai sötétségben”. Menachem Margolin rabbi, a központ elnöke pedig hozzátette: „Az előkészületek nehézségei ellenére minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy a lehető legtöbb zsidónak, a legeldugottabb településeken is lehetősége legyen a hanukai gyertyagyújtás kiemelkedő fontosságú micvájának betartására.”

Hasonló akciót a magyarországi Chábád is rendez minden évben

Az EMIH is készül hanukára, az alkalomból ajándék gyertyacsomagot, illetve korlátozott számban hanukiát is osztanak országszerte. Hogy hol veheti át a gyertyákat, a következő képen mutatjuk:

 

Hanuka nyolcnapos ünnepének micvája az ünnepi gyertyagyújtás. Hagyományosan minden nap eggyel több lángot gyújtunk meg, így hirdetve a csodát. A hanukai gyertyatartó nyolcágú, a kilencedik ág, a sámás vagy jiddis kiejtéssel sámesz a többi láng meggyújtására szolgál és a többinél magasabban, azoktól térben elkülönülve helyezkedik el. A hanukiáról bővebben ebben a cikkünkben olvashatnak, a hanukai pörgettyűről pedig itt írtunk.

 

 

 

 

 

Megszakítás