Telefonos játék ösztönzi bűnbánatra a zsidó tinédzsereket a közeledő Jóm Kippur alkalmából

Sajátos módon hozza közelebb a fiatalokhoz Jónás könyvét a Jonah Run nevű alkalmazás, melynek felhasználói a próféta szerepébe bújva gyűjthetnek pontokat, miközben Isten elől menekülnek. Az applikációt kidolgozó G-dcast már elérhetővé tette az új játékot androidos és iOS-os készülékek tulajdonosai számára.

„Mint bármelyik végtelen futás esetében, itt sincs lehetőség elfutni, akármilyen keményen is próbálkozol” – mondta Russel Neiss, az alkalmazás ötletgazdája. „Az volt a célunk, hogy megpróbáljuk megerősíteni a tesuvá (visszatérés) gondolatát” – olvasható a The Jewish Week oldalán.

inf_run_masodik_kep

Neiss elmondása szerint azután támadt fel benne az alkalmazás ötlete, hogy általános és középiskolás diákokkal beszélgetve rájött, a fiatalok nagyon szeretik a végtelen futás logikájára épülő játékokat, mint amilyen a Temple Run vagy Jetpack is. Végül Sarah Leftonnal, a G-dcast vezetőjével úgy döntöttek, hogy hasonló alkalmazást készítenek, azonban zsidó tartalommal megtöltve – így Jónás történetét vették alapul, amit az őszi ünnepek különösen aktuálissá tettek.

„A játékban és az életben egyaránt mindig van lehetőséged visszafordulni, hogy meggondold magad. És ez egy fontos érték, különösen a zsidó év ezen szakaszában” – hangsúlyozta Neiss, aki azt is elárulta, hogy nemcsak a gyerekek, hanem felnőttek körében is nagy népszerűségnek örvend a játék.

zsido.com

Képek forrása: thejewishweek.com