A több száz felvonuló a 14. Waffen-SS Gránátos Hadosztályt ünnepelte Kijevben.

Az ukrán népviseletre utaló „Hímzett ruhás felvonulást” április 28-án tartották meg, mert 78 évvel ezelőtt ezen a napon alapították meg az I. Galíciai Hadosztály néven is ismert katonai egységet. A német vezetés alatt álló hadosztályba ukránokat, német önkénteseket és sorkatonákat soroztak be. A 80 000 fős hadtestet elsősorban a Vörös Hadsereg ellen vetették be. Tagjai számtalan atrocitást is elkövettek, elsősorban a zsidó lakosság ellen. Az ukrán fővárosban idén tartották meg az első ilyen megemlékezést, a nyugatabbra fekvő, erősebb nacionalista táborral bíró Lvovban azonban már évek óta megrendezik. A felvonulással többek között az Oroszország iránti ellenérzéseiket fejezik ki az ukrán menetelők.

A zsidó közösség tagja mellett az országban élő jelentős orosz kisebbség is aggodalommal figyeli minden évben a nácikkal kollaboráló ukránok előtt tisztelgő rendezvényeket, köztük a Sztepan Banderát éltető, sok ezer fős megmozdulásokat. Bandera a második világháború idején a náci Németország szövetségeseként harcolt a Szovjetunió ellen, különítményesei rengeteg zsidó, lengyel és orosz ember haláláért felelősek. Bandera Ukrajna függetlenségét remélte Hitlertől, ezért az előrenyomuló német csapatokkal harcolt a Vörös Hadsereg ellen. A háború után Németországban telepedett le, végül a KGB emberei végeztek vele 1959-ben, Nyugat-Berlinben.

Az SS-hadosztályt ünneplő felvonulás ellen rendre tiltakozik Izrael Külügyminisztériuma és a mintegy 47 ezer tagot számláló ukrán zsidó közösség is, de nem sok eredménnyel. Az Oroszországgal kialakult katonai konfliktus kirobbanása óta egyre csak erősödnek a szélsőjobboldali mozgalmak az országban.

Ukrajna zsidó származású elnöke, Vlodimir Zselenszkij szintén elítélte a hatóságok által engedélyezett, náci szimbólumokat felvonultató rendezvényt. „Határozottan elutasítjuk a totalitárius rezsimek népszerűsítését, valamint a nemzetiszocializmust éltető és a második világháborút hazug módon bemutató megmozdulásokat” – állt az elnöki közleményben.

Forrás: TOI

zsido.com

Megszakítás