Sorsról sorsra: lehet-e jóra fordítani a traumáinkat?

Mindannyiunknak vannak traumái, traumák nélkül nem lehet megúszni az életet. De mi a helyzet azokkal a traumákkal, amik nem a mieink, amiket örököltünk, akár sok generációval ezelőttről? Hogy tudunk feldolgozni a múlt ködébe vesző emlékeket, amikről hallgat a család, de amik generációról generációra meghatározzák a reakciónkat, a testi-lelki egészségünket vagy akár a párválasztásunkat?

A tavalyi nagysikerű Sorsról sorsra előadás és workshop után idén egy izgalmas beszélgetéssorozattal tért vissza Dr. Preisz Éva Eszter pszichiáter, pszichoterapeuta. Vendégei és beszélgetőtársai olyan szakemberek, akik valamilyen módon foglalkoznak a transzgenerációs traumákkal, illetve olyan családok, akik szembenéztek az öröklött sorsukkal.

Az első beszélgetésre a Zsilip központban került sor Traumáink ajándéka címmel. Preisz Éva Eszter két szakértővel beszélgetett, Dr. Koltai Mária pszichiáter, pszichoterapeutával és Bedő Nóra integrál tanácsadóval, aki családállítás-facilitátorként és SzomatoDráma játékvezetőként is találkozik az öröklött traumákkal. A három szakértő a közönség bevonásával arról beszélgetett, mit tudunk hasznosítani az átöröklött traumákból a mindennapjainkban. A feldolgozó módszerek megismertetése mellett arra keresték a választ a résztvevők, hogyan tudunk tovább élni a traumáinkkal, illetve, hogy túlélők leszármazottjaiként hogyan tudunk erőt meríteni azokból az erőforrásokból, amikkel elődeink rendelkeztek a túléléshez.

Nagyon érdekes volt betekintést nyerni a különböző terápiás módszerekbe, amelyek sok szempontból eltérő utakon, de ugyan afelé törekszenek: hogy felszabadítsák a jelenben küszködő, a legkülönbözőbb testi és lelki tüneteket produkáló embereket a múlt béklyóiból. Mindezen módszerek célja, hogy a résztvevők vagy páciensek megértsék a saját reakcióikat, megbocsátsanak önmaguknak és megbékéljenek az elődeikkel.

A résztvevők között sokan voltak a gyökereiket alig ismerő, útjukat kereső emberek, amint az a közönség kérdéseiből kiderült. Többen kezdték azzal a beszámolójukat, hogy „én sokáig nem tudtam, hogy zsidó vagyok”. Ezek az őszinte vallomások különösen élesen világítanak rá, hogy a Holokauszt tragédiája és az azt követő elhallgatás mind a mai napig kihat a leszármazottak életére, amit csak az ehhez hasonló terápiák, nyílt beszélgetések és a múlt kutatása tud föloldani.

Bár a beszélgetésnek csak egy szálát képezte, mégis úgy érzem, a legfontosabb akkor hangzott el, amikor a sok-sok generáción át visszatérő problémák gyökereiről esett szó. A szakértők egyetértettek abban, hogy egy-egy átöröklött sors mögött nem csak azt kell megtalálni, hogy miért adódik tovább adott esetben egy személyes tragédia, hanem ezt meg is lehet „gyógyítani” azáltal, hogy vissza kell nyúlni akár sok-sok generációra, odáig, ahol a tragikus mintázat még nem volt jelen és ezt az állapotot megpróbálni visszahozni a jelenbe. Hiszen nem csak traumákat, de készségeket, megoldási módokat, generációk szeretetét és tudását is magunkban hordozzuk.

Fotó: Kelen Viktor