Soha többé nem vagyok egyedül!
 

Összesen talán kilenc óra, s az ember egy teljesen más világba juthat. Nem csupán más, hanem valahol még ismerős is. A szívünk mélyén a családi elbeszélésekből, a régi fényképek halovány vonalaiból. Az új stetl most Amerikába költözött. Ebbe az életbe volt szerencsém bepillantani, a Pesti Jesiva jóvoltából ez év júniusában, a Rebbe sírjához szervezett úton.

 
Nem csupán tanárok…
 

A New-Yorki út része volt, mikor egy csodálatos szombatot a hegyek, zöldellő fák és rohanó erdei patakok között töltöttünk a Catskills nevű hegységben. Majd újra Brooklynba utaztunk, s akkor még nem is sejtettem, hogy még visszatérek. Pedig a rengeteg szeretetnek, s gondoskodásnak köszönhetően alig egy hét múlva én is csatlakozhattam a programhoz. ILTSP, ez az Ivy League Torah Study Program rövidítése, és immáron 19 éve működő nyári tábor, mely lehetőséget ad diákoknak, hogy visszataláljanak, újra elmélyüljenek a zsidó tudományok végtelenében. A programot Rabbi Jacob J. Hecht alapította, s az óta is a legkiválóbb előadók mutatják be, természetesen saját életüket példaként elénk tárva a legkülönfélébb ágait a zsidó tudományoknak, a zsidó életnek. Nem csupán tanárok, hanem olyanok, akik benne élnek mindabban, amiről nekünk beszéltek. Vidám társaság volt, a többi résztvevő is, komoly szándékokkal.

A Tánjá, és a vemhes tehén
 

A napokat kitöltöttük, reggel fél nyolckor keltünk, s alig volt alkalom, hogy éjfél előtt ágyba fekhettünk volna. Mégis, egy csöppet sem éreztem magamat fáradtnak, mert olyan fokozott izgalom, olyan érdeklődés lengte körül minden egyes előadást vagy kirándulást, hogy nem volt időm alvásra gondolni. A reggelek a harmatos füvet, a tó fölött sejtelmesen lebegő ködöt és a Tánjá rejtelmeit tárták fel. Majd egy lelket frissítő reggeli ima következett. A testet sem elhanyagolva, néhány liter gabonapehely után a Talmud mélységeibe pillanthattunk bele. Tanultunk az utcán talált dologról, az eladott vemhes tehénről, mely nyilvános helyen legelt, s ott is szülte meg kicsinyét. Újult erővel vártuk hát a délutáni órákat, melyeket mindig valami izgalmas előadás vezetett be. A szombat misztériuma, a zsidó meditáció, vagy az ismerősen csengő jiddis nyelv. Nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy egy ilyen nagy tudású, s ugyanakkor a szív és a lélek dolgaihoz is közel álló nép tagja lehetek.

 

Egy hippi és egy szatmári lubavicsi

 

Napjaink nem csupán az osztályteremben teltek. Ellátogattunk a New-Yorki Zsidó Múzeumba, a Rebbe, s apósának sírjához, s egy olyan helyre, ahol csak zsidók laktak, s vallásos zsidók! A hely neve Monsey volt, s egy csodálatos és feledhetetlen szombatot töltöttünk a minket vendégül látó lubavicsi családoknál. Az én „családom” igazi hippi volt egykor. Majd férj és feleség rájöttek, hogy a világ másképp értelmezésének, a szeretetnek, az emberségességnek létezik egy másik, sokkal ősiebb útja is. Ekként lettek ők lubavicsi chászidok. Mint az a kedves rabbi, ki engem péntek este vacsorára meghívott. Ő maga Magyarországról származott, még egy-két szót, s a dalt a „kakasról” is ismerte. Eredetileg szatmári chászid volt, majd valami megérintette szívét, s attól kezdve a lubavicsi irányzatot követte. Viszont érdekes, hogy öltözékében, s beszédében megőrizte szülei hagyományát.

 
Most már rajtam múlik…
 

Most, hogy kikerültem e védett közegből, ahol mindent megkaptunk, s annyira természetes volt, hogy az Igaz Utat járjuk, most érzem igazán a felelősséget. Mert itt rajtam múlik, hogy merre megyek, hova lépek, s főleg, hogy mit adok át mindabból a csodából, melynek ott részese lehettem. Nehéz pillanatokat okoz ez nekem, de ütközzek bármilyen akadályokba is, már tudom, s erőt ad, hogy csodák léteznek, a folytonos teremtés minden pillanatában. Ha esetleg úgy érezném, hogy magam maradtam, harcomban egyedül lennék, akkor elég erre gondolni, és eszembe ötlik a legnagyobb csoda: soha többé nem vagyok egyedül!

 
Homolya Henrik (Páltiél)

Megjelent: Egység Magazin 14. évfolyam 53. szám – 2014. augusztus 3.