A bibliai Somron, Izrael királyságának egykori fővárosának romjai között portyázó tolvajokat elkapták, az ezeréves kőkoporsókat pedig megmentették a biztonsági erők és a megyei önkormányzat emberei – írja a JPost.

Az illetéktelen személyekre egy régészeti bejárás során lettek figyelmesek a Szebasztia Nemzeti Park területén. Riasztották a hadsereget, a kiérkező katonák pedig elfogták a Palesztin Hatóság területéről érkezett rablókat, akik addigra már igen nagy területet felástak. Ezt követően derült ki, hogy az arabok jó nyomon voltak, mert legalább ezer évvel ezelőtt készült szarkofágokat tártak fel kéretlenül.

„Nagyobb erőfeszítésre van szükség a régészeti leletek és történelmi örökségünk megóvása érdekében. Állandó jelleggel kellene biztonsági őröknek tartózkodniuk ezen a helyszínen, mely Izrael egyik legfontosabb archeológiai területe, Izrael ősi királyságának emléke, ahol az uralkodói palota is állt. Ha nem gondoskodunk a megfelelő őrizetről, hamarosan elveszíthetünk egy nemzetközi jelentőségű történelmi helyszínt, mely felbecsülhetetlen értékkel bír a zsidó nép számára”

– jelentette ki Joszi Dágán, a Somroni Megyei Önkormányzat első embere.

Megszólalt az ügyben a Somrim ál Hánecách (őrizzük az örökkévalóságot) nevű szervezet is, melynek célja a régészeti feltárások és leletek védelme és megőrzése Júdea és Szamária területén:

„Ez egy durva és barbár rablási kísérlet volt, melynek során fényes nappal próbálták eltüntetni történelmi örökségünk egy darabját. Izrael Állam kötelessége lenne megakadályozni az efféle akciókat. Gratulálunk a hadsereg katonáinak a hatékony fellépésért, bár jobban örültünk volna, ha a megelőzésben jeleskednek”.

Az elmúlt években számos alkalommal kellett fellépni sírrablók és régészeti feltárások fosztogatói ellen. Egy titkosszolgálati eszközök bevetésével, hónapokon át előkészített akció keretében tavaly februárban több ezer elrabolt régészeti leletet foglaltak le egy arab régiségkereskedőnél a Palesztin Autonómia területén.

 

Megszakítás