A karaktert alakító színész, Dean Cain szerint Izrael miniszterelnöke az igazi szuperhős.

Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, Izraelben járt múlt héten Superman, azaz a Lois és Clark című sorozat főhősét alakító színész, Dean Cain. Az amerikai sztár a Kneszetben mondott beszédet, majd Benjamin Netanjahuval találkozott, és a Siratófalnál is járt – olvasható az Algemeiner honlapján.

„Izrael sokkal több annál, amit elképzeltem” – áradozott Superman a British Jewish News-nak adott beszámolójában. „Biztos vagyok benne, hogy visszatérek még. Számomra az volt a legmeghatóbb, hogy mindezt a fiammal, Christopherrel élhettem át és vele sétálhattam azokon az utcákon, amiken királyok, próféták jártak. Megoszthattam vele mindennek a történelmét, valamint megmutathattam neki, hogy egy ország miként épülhet fel és juthat sikerre mindössze 70 év alatt” – tette hozzá.

Cain látogatásáról Benjamin Netanjahu is videót osztott meg Facebook oldalán, és viccesen azt írta: a sztárnak korábban kellett volna Izraelbe érkeznie. „Superman ma este eljött az irodámba. Elég rossz időzítés. Épp megoldottunk mindent, mire ideért” – írta az izraeli vezető. A felvételen szóvá is teszi vendégének az időzítést, mire Cain azt felelte: „Ön az igazi Superman… szép munka, Uram!”.

zsido.com

Kép forrása: Algemeiner/JPOST

Megszakítás