A lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi számtalan befolyásos, kisebb-nagyobb hatalommal bíró emberrel tartott kapcsolatot. Rendszeres látogatói voltak az Egyesült Államok döntéshozó és a világ számos zsidó szervezetének vezetője éppúgy, mint Izrael Állam nagyjai. Politikusokkal szerzett tapasztalatait egy hozzá címzett levél utóiratában foglalta össze.
Elsődleges cél: bátorítani pozitív tettekre
Szeretnék hozzáfűzni valamit ahhoz, amit leveledben a szóban forgó személy jelleméről írsz.
Remélem, egyetérthetünk abban, hogy ami az úgynevezett „befolyásos” embereket illeti, akár Washingtonban működnek, akár másutt, az elsődleges cél az kell legyen, hogy meggyőzzük az ilyen embert, és bátorítsuk, használja befolyását jó célokra, minden és akármelyik olyan jó cél érdekében, amely számunkra fontos. Üdvözölnünk kell minden olyan nyilvános gesztust, amely közéleti támogatást nyújt valamely jó ügynek, különösen akkor, ha remélhetjük, hogy az illető gesztust további hasonló gesztusok követik a jövőben. A lényeg itt annak a személynek a nyilvános állásfoglalása, akiről a leveled szól, egy olyan ügyben, amely a szívedhez közel áll. Azt hiszem, nem ez az első ilyen eset, és remélem, nem is az utolsó.
Motiválja-e a politikusokat a meggyőződés?
A hozzá hasonlókkal szerzett tapasztalataim – bár az érintettel nem találkoztam személyesen – arról győztek meg, hogy a politikusokat inkább motiválja egy-egy ügy célszerűsége-hasznossága, mint bármiféle meggyőződés. Másképpen mondva: nyilvános állásfoglalásaik nem rendíthetetlen elvekből és hitelvi meggyőződésből erednek. Ezért a legtöbbjük, ha nem is mind, kész megváltoztatni álláspontját, az idő, a hely és más tényezők függvényében.
Azt hiszem tehát, hogy a megfelelő közelítés az ilyen emberhez egy zsidó vezető részéről nem szabad, hogy merev legyen! Szabálynak mondhatjuk, hogy hidegháborút viselni ilyen esetekben semmiféle haszonnal nem jár, abból ugyanis gyakran lesz valódi háború; és annak sincs semmi haszna, ha valakit „ellenségnek” vagy „antiszemitának” bélyegzünk, akármilyen nagy is a kísértés, mert mondjuk az illető vadul tagadja a vádat. Az ilyesmi csak rosszat hozhat. Éppen ellenkezőleg kell eljárni: támogató hozzáállást tanúsítani, legalább nyilvánosan. Barátból sosem lehet túl sok, s ha címkéket ragasztunk másokra, azzal aligha nyerhetünk újabbakat.
Számtalan esetet idézhetnénk, amikor a fenti hozzáállás jó eredményre vezetett. Hogy csak egy jól ismert esetet idézzek – a Moral Majority nevű szervezet vezetője időnként rendkívül kellemetlen dolgokat mondott nyilvánosan, különösen amit a missziós tevékenységről mondott néhány hete. Izrael Állam kormánya mégis komoly erőfeszítéseket tett, hogy a támogatását megnyerje stb. stb.
Felelős zsidó vezetők mindig jó viszonyra törekedtek
Nyilván nem szükséges rámutatnom, hogy a felelős zsidó vezetők mindig is jóban igyekeztek lenni, sőt szívélyes viszonyt ápoltak Carter elnökkel és elődeivel is, egészen Rooseveltig visszamenőleg, tekintet nélkül arra, hogy azok időnként nyíltan tanúságot tettek a zsidósággal és a zsidó ügyekkel kapcsolatos negatív előítéleteikről.
A mondott hozzáállás bölcsességét tanúsítja az a tapasztalt is, amit a vasfüggöny mögött élő zsidóság megsegítése tárgyában szereztünk. Egyesek azt hangoztatják, hogy a szovjetellenes demonstrációk és egyéb hasonló akciók veszik majd rá a Kremlt, hogy a politikáján változtasson. Mások, jómagam is köztük, úgy hiszik, hogy a „csendes diplomácia” hatásosabb, de mindenesetre nem kártékony. Sokszor kérleltem és sürgettem – természetesen a színfalak mögött – a zsidó vezetőket, hogy tegyék magukévá ezt a megközelítést. Sajnos, hiába.
Ezért írtam ezt az utóiratot a leveledhez, amely záradéknak történetesen semmi köze ahhoz az emberhez, akiről te írtál nekem – remélem ugyanis, hogy a befolyásodat barátaiddal együtt, akik a zsidó ügyekben aktívak, a fent vázolt irányban fogod érvényesíteni.
- sziván 3.
[1984. június 3.]
Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 103. szám – 2018. február 13.