Schwartz Ávrahám Jehudá há-Kohén (1824–1883 / 5644. tisri 24.) édesanyja, Hendele (1780–1825) már a kilencedik hónapban volt, amikor mindenki intése ellenére elment a zsinagógába, hogy meghallgathassa az akkori mádi rabbi, Rosenbaum Ámrám (Ámrám Hászidá; 1790–1829 / 5690. hesván 16.)1 sábeszi dróséját. Ráv Ámrám beszéde alatt Hendele asszony zokogni kezdett, mire a körülötte ülő nők rémülten sereglették körbe, de megnyugtatta őket, hogy ezek nem a fájdalom, hanem az ima könnyei – azért imádkozik az Örökkévalóhoz, hogy olyan Talmud-hóhem fiúnak adhasson világot, aki oly gyönyörű beszédeket képes tartani, mint amilyet most is hallottak.2 Az Örökkévaló pedig meghallgatta az igaz könnyek imáját, viszont az asszony nem érhette meg, hogy fia felnőjön.

Ávrahám Jehudá, vagy ahogy többen nevezték, Ávrahám Léb négy éves koráig az anyai nagymamájához, Szárá Ziszlhez (1761–1834) került Nagykállóba, ahol a kállói rebbe egykori, a Tóra szavától átitatott falak keretezte házában cseperedett – nagymamája ugyanis a kállói cádik özvegye volt, a második házassága révén.3

Ávráham Léb ezt követően visszakerült apjához Mádra, és a héder után az akkori rabbi, Lipschitz Jichák Nátán (1790?–1874 / 5634. ádár 11.) jesivájába került, de tanulmányai félbeszakadnak, miután Ráv Lipschitz Abaújászntóra hívják rabbinak, miután a Semen Rokéáh híres szerzője meghalt.4 Ezután vándorbotot fogott és 1838-ban Pozsonyba indult, hogy a nagy Hátám Szofér mellett tanulhasson,5 majd ezt követően a verbói (Vrbové, Szlovákia) jesivába ment, ahol szmiháját is elnyerte Ráv Löw Benjámin Wolftól (1775–1851 / 5611. ádár II. 2.).6

A bóher évek után visszatért szülőházába, majd feleséget Sátoraljaújhelyen talált magának – a frigyet egyébként az ara, Fejga (született: Ginzler; 1824–1905) még leány korában megálmodta és álomfejtésért az újhelyi csodarabbihoz, a Jiszmáh Moséhez (1759–1841 / 5601. támuz 28.) ment, aki megmondta neki, hogy olyan férje lesz, kinek tudása bevilágítja a világot, mint a Nap világítja a nappalt és olyan fiút fog szülni, aki olyan fényes lesz, mint az éjszakát fényesítő Hold.1

Reb Ávrahám Léb 1845-ben családjával visszatér Mádra. Itt született második gyermekük, a későbbi utódja, Schwartz Náftáli há-Kohén (1846–1896 / 5657. kiszlév 12.), aki nevét a híres ropsitzi rebbe, Náftáli Cvi Ropschitz (1760–1827 / 5587. ijár 11.) után kapta,2 aki figyelemfelkeltő módon pontosan ugyanakkor halt meg, amikor a haszidizmus atyja, a Báál Sém Tov (1698–1760 / 5520. sziván 7.) elhunyt.

Ekkoriban a mádi rabbi Reinitz Nátán Fájtel (1797–1862 / 5622. niszán 9.) volt, aki ezt megelőzően Gyöngyösön szolgált és valójában pihenni, vagyis Tórát tanulni jött Mádra, rabbiszolgálatot már nem akart vállalni, ám tanulásával annyira kitűnt, hogy a mádiak ragaszkodtak ahhoz, hogy rabbijuknak megválasszák – azt beszélik, hogy amikor Ráv Nátán Fájtel meghalt, akkor a liszkai csodarabbi, Friedman Cvi Hirsch (1808–1874 / 5634. áv 14.) álmából riadt fel, melyben azt látta, hogy az egyik „lámed-váv cádik”3 elhunyt. Másnap, mikor sürgönyt kapott, hogy a mádi rabbi halott, csak akkor értette meg az álmát.4

Nem meglepő hát, hogy Reb Ávrahám Léb szívesen tanult és töltött időt a mádi rabbival, viszont az ő tudásának fénye sem került a háttérbe és egyhamar bóherek kezdtek sorakozni körülötte, így hát saját jesivát is nyitott Mádon.5

 

Jegyzetek:

1 Reinman, Yaakov Yosef, The Roar of a Lion – The life and times of the Kol Aryeh (Jerusalem: Feldheim, 2011), 50–51. A továbbiakban, mint: REINMAN, 2011.; 2 Kinstlicher, Mose Alexander Zusa (szerk.), Hodes Behodso Luah 5759 – Joma dehilula sel geone Erec Hagar (Bne Brak: Zikaron Mifal Lehancahat Jehadut Hungaria, 1998), 75.; 3 REINMAN, 2011: 51.; 4 Szász Stessel, Zahava, Bor és tövisek Tokaj-Hegyalján – Abaújszántó zsidó közösségének története (Budapest: Noran Libro, 2013), 131–133.; 5 REINMAN, 2011: 21–42. o.; 6 REINMAN, 2011: 89.

Jegyzetek: 1 REINMAN, 2011: 59.; 2 REINMAN, 2011: 70.; 3 A Talmud – Szánhedrin 97b és Szukka 45b – szerint 36 igaz ember vállán nyugszik a világ, rájuk utalunk a „lámed-váv” elnevezéssel, mely a szám héberbetűs számértékének kiolvasása; 4 REINMAN, 2011: 74–75.; 5 REINMAN, 2011: 77–78.;