Hetiszakaszunk a Softim – bírák címet viseli (nem tévesztendő össze az azonos nevű bibliai könyvvel, mely már az Izrael Földjén való letelepedés utáni korszakról, a bírák koráról szól). A szakasz különféle bírósági eseteket sorol fel, és külön kiemeli ismét a bálványimádás tilalmát. Mindannyiunk számára szóló, évezredes utasítás hangzik el a szakaszban: „cedek, cedek tirdof” – igazságot, igazságot kövess. A bevezetőben említett bírák mellett a nép egyéb vezetőiről is szól a szakasz: királyok, próféták, kohénok és lévik, ők a zsidó nép vezetésének különféle aspektusait képviselik. Az igazság követésének fontossága mindnyájukra egyaránt vonatkozik. Éppen ezért fontos a tanúk intézményrendszere, illetve a különféle bíróságok felállításának és működtetésének részletezése a hetiszakaszban, és ez az, amiről Saul és Joel részletesen beszámol az e heti videófilmben. A tengerparton, egy zöldellő parkban és otthon, a filmekből már jól ismert kutya társaságában, arról mesélnek, hogy hogyan működött ez a rendszer a gyakorlatban.

A fenti idézet mellett egyébként még két, igen széles körben elterjedt mondás is található ebben a szakaszban. Az egyik a szemet szemért elv, melyről Joel és Saul magyarázataiból megtudhatjuk, hogy korántsem volt ennyire kegyetlen, mint amilyennek hangzik, a másik pedig a zsidóság egy alapvető metaforája, mely szerint az ember olyan, mint a mező fája. Innen ered például az a parancsolat, hogy gyümölcstermő fát nem szabad kivágni. A klímaválság tükrében rendkívül fontos parancsolat…

A Softim hetiszakaszról szóló kisfilmet itt nézhetik meg:

Softim hetiszakasz פרשת שופטים

Uploaded by Naftali Deutsch on 2019-09-05.

Saul és Joel korábbi filmjeit a YouTube csatornájukon tekinthetik meg.

A hetiszakasz: Softim (M.V. 16:18-21:9)

Háftárá: Jesája 51:12-52:12

Gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 18:57

Gyertyagyújtás időpontja Jeruzsálemben: 18:22

A szombati gyertyagyújtás szövege

בָּרוּךְ אַתָּה ה’ אֱלֹהֵינוּ מֶלֶךְ הָעוֹלָם, אֲשֶׁר קִדְּשָׁנוּ בְּמִצְוֹתָיו וְצִוָנוּ לְהַדְלִיק נֵר שֶׁל שַׁבָּת..

Báruch Átá Ádonáj Elohénu melech háolám, áser kidsánu bemic­votáv, vecivánu lehádlik nér sel sábát.

Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, aki megszentelt minket pa­rancsolataival és meghagyta, hogy meggyújtsuk a szombat fényét!

 

A szombat kimenetele Budapesten: 20:00

A szombat kimenetele Jeruzsálemben: 19:33

zsido.com

Megszakítás