Az Ezras Nashim szervezet a 2020-as év utolsó előtti napján megkapta a mentőszolgálati tanúsítványt New York államban, így a napokban már saját mentőautóval folytathatják fontos munkájukat.

Az életmentő csapat a polgári év első napjaiban kezdheti meg munkáját az új sürgősségi rohamkocsival. Korábban csupán elsősegélynyújtásra voltak tanúsítva (Basic Life Support First Response Agency), és munkájukat városi és magán szervezeteken keresztül végezhettek, de mostantól sokkal hatékonyabban reagálhatnak a hívásokra.

Leah Levine, az Ezras Nashim egyik vezetője elmondta, hogy munkájukra az amerikai segélyhívó, a 911 jóvoltából vészhelyzetekben is lehet számítani. A csoport tagjainak többségét már kiképezték a mentőautók vezetésére is, mivel alapesetben minden feladatot ők fognak ellátni.

Az Ezras Nashim mentőállomásának elfogadása történelmi jelentőségű, ugyanis az Egyesült Államokban nagyjából két évtizede nem adtak ki hasonló engedélyt.

Az Ezras Nashim csoportot a híres haszid bírónő, Rachel Freier kezdeményezésére alapították meg 2011-ben. A kizárólag ortodox nőkből álló csoport elsődleges célja az volt, hogy a vallásos nők méltóságát maximálisan megőrizhessék a sürgősségi ellátásban is, különösen a szülések során. Így gyakorlatilag kiterjesztették a cniut-ot az orvosi ellátásra. Freierék eredetileg a már létező Hatzalah, ortodox zsidó mentőszolgálaton belül akartak volna külön női részleget létrehozni, azonban ez a terv meghiúsult, így önálló szervezetet alapítottak, melyet vezető rabbik is támogattak. Az Ezras Nashim-et hivatalosan 2013-ban fogadtak el.

A pikuách nefes, vagyis az élet mentésének micvája értelmében napi 24 órás szolgáltatást nyújtanak, mely ma már nélkülözhetetlen része a brooklyni női közösségnek. Az Ezras Nashim lehetővé tette a nők számára, hogy az orvosi ellátásuk során kizárólag az egészségükre koncentrálhassanak, miközben nem kell tovább aggódniuk azon, hogy méltóságukban sérülnének. A vallásos zsidó nőknek korábban nem volt lehetőségük, hogy a cniutnak megfelelő ellátást kapjanak, hiszen vagy férfiak kezetlék őket, vagy olyan nők, akik nem ismerik a zsidó vallási szokásokat, tehát akárhogyan is, de kellemetlen helyzetbe kerültek.

Az Ezras Nashim alapítói és önkéntesei előtt a Tórából ismert két ősi bábaasszony önfeláldozása és nemes munkája lebeg, mint Sifrá és Puá (2Mózes 1:15.), akik a Talmud (Szota 11b) szerint nem mások, mint Mózes anyja, Jocheved és nővére, Mirjám.

A szervezet szeretné, hogy New York után más államokra is kiterjeszthessék tevékenységüket, és hogy munkájukkal inspiráljanak más országok vallásos zsidó közösségeit is.

 

Cseh Viktor

 

Források:

 

www.vosizneias.com

www.ezrasnashim.org

Megszakítás